Hirdetés

Itt a Jumanji: A következő szint második szinkronos előzetese

|

Még mindig igencsak élvezetesnek ígérkezik ez a folytatás.

Hirdetés

Idén nyáron kaptuk meg a Jumanji: Vár a dzsungel folytatásának első előzetesét, ami már alcímében érezteti a grandiózusabb élményt, és egy ugyanolyan élvezetes, szórakoztató popcornmozinak tűnik, mint elődje. Hogy a mostani évben ez vagy a Star Wars: A Skywalker kora fog kijönni győztesként, még egyelőre kérdéses, hiszen a Vár dzsungel majdnem megverte Az utolsó Jediket - emellett pedig a büdzsé közel tízszeresét hozta vissza a konyhára. Most pedig megérkezett A következő szint új magyar kedvcsinálója is, természetesen tele eddig nem látott jelenetekkel.

Hirdetés

A Jumanji: A következő szint nagyrészt ugyanaz lesz, mint az első rész, csak éppen magát a játékot bolondítják meg egy kicsit: egyáltalán nem ugyanaz lesz a felállás, mint két éve, sőt nagyon úgy fest a helyzet, hogy több helyszínt (akarom mondani pályát) tartogat ez az alkotás. Ennek persze mi örülhetünk a leginkább, hiszen a mostani előzetesben például a havas, hófödte színhely igencsak magával ragadónak és látványosnak ígérkezik.

 

A Jumanji: A következő szint idén decemberben lesz majd látható a mozikban, napra pontosan 12-én, amit onnan lehet majd a legkönnyebben megjegyezni, hogy egy hétre rá jelenik meg a Skywalker kora. Ti a kettő közül melyik filmet várjátok jobban?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.