Lehet arról vitatkozni, hogy mennyire jó, hogy Kenneth Brannagh rendezőként kilépett az évekig számára biztonságot hozó, és egyre inkább keveseket érdeklő Shakespeare adaptációk sorából, de annyi bizonyos, hogy azóta rendre korrekt és élvezhető, filmeket dirigált le a legkülönbözőbb féle műfajokban. Útjára indította a Marvel Asgaardi-trónörökösét (Thor), megpróbálta modernizálni Tom Clancy elemzőjét (Jack Ryan: Árnyékügynök) és meglehetősen konzervatív, mégis szeretetteljes módon élőszereplős módon is előadta Hamupipőke történetét. Most pedig Agatha Christie egyik legnagyobb klasszikusa van soron.
A Gyilkosság az Orient expresszen talán a krimi királynőjének a leghíresebb műve, és egyben a belga mesterdetektív, Hercule Poirot (a főszerepben szintén Kenneth Brannagh) leghírhedtebb esete. Brannaghnak viszont nem csak a történet kultstátusza miatt kell nagyot villantania, hanem hogy a "Ki a tettes?" kérdéskört is izgalmasan tálalja a mai generációnak, hovatovább ne valljon szégyent Sidney Lumet 1974-es Oscar-díjas mesterművére. Annyi bizonyos, hogy előbbi esetében a vizualitással próbálja feldobni a régimódi sztorit (legalábbis a hangulatos előzetes szerint), ami már Sherlocknak is bevállt - ha csak nem akarják bedobni a trailer végén felcsendülő Imagine Dragons számot is bónusznak - míg utóbbiéban ahhoz hasonlatosan rangos szereplőgárdát tudhat magáénak: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Josh Gad, Willem Dafoe, Judie Dench, Derek Jacobi, Penelope Cruz, Leslie Odom, valamint a Star Warson kívül is bizonyító Daisy Ridley játszák a főszerepeket. Akikről már most elvonja a figyelmet Brannagh méretes bajsza, de reméljük nem fogja őket lejátszani a színről.
Közben befutott az előzetes magyar szinkronnal megtámogatott verziója is, tessék csak megnézni:
Ilyen szereplőgárdával azt is megnéznénk, ha a telefonkönyvet olvassák fel, Christie regénye pedig még mai fejjel is rendkívül élvezetes és szórakoztató. A produceri székben Brannagh mellett Ridley Scott és Simon Kinberg foglal helyet, a bemutató pedig november 10.-én esedékes, vagyis szépen beékelődik a Thor: Ragnarök és az Igazság Ligája közé, ami viszont kellő felüdülést jelenthet a két szuperhőscsörte között.