Hirdetés

A Kincsem minden idők legnagyobb bevételt hozó magyar filmje

|

Az elmúlt hetekben kisebb csend ült Kincsem sikereire, de ez nem azt jelentette, hogy a csodaló közben megpihent volna. Most például egy újabb rekordot döntött meg.

Hirdetés

A Kincsemet március 15-én mutatták be és azóta folyamatosan játsszák a mozik Herendi Gábor filmjét. Pár hete arról számolhattunk be, hogy a film átlépte a 300 ezres nézőszámot, nem is olyan régen pedig már a 370 ezredik nézőjét ünnepelhette. Most viszont rekordot döntött.

Hirdetés

A Kincsem lett ugyanis minden idők legtöbb bevételt hozó magyar filmje annak köszönhetően, hogy átlépte az 500 millió forintot a jegyeladás. Bevételt tekintve ugyan az első helyre ugrott, de nézőszámot tekintve Kincsem a rendszerváltás után moziba került magyar filmek rangsorán csak a 10. helyen áll, az éllovastól, A miniszter félreléptől (662 963) pedig elég messze van, persze ez semmit sem von le az értékéből. 

Viszont az idei évet magabiztosan uralja és sem A Szépség és a Szörnyeteg, sem a Halálos iramban 8., sem pedig A galaxis őrzői második része nem vitt be eddig több embert a mozikba Kincsemnél. Ez pedig az az eredmény, amire igazán büszkék lehetnek a készítők.

Hallgassátok meg, hogy a film főszereplője, Nagy Ervin mit mesél a Story4 legújabb műsorában, az ArcKépben: 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.