Hirdetés

Csúszik az Aquaman, még idén forgat valamit a Warner Bros.?

|

A Warner Bros. későbbre tolta az Aquaman premierjét, valamint bejelentette, hogy a The Batman helyett idén más filmet fognak leforgatni. Van is pár tippünk rá, hogy mit.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy a Ben Affleck-féle Batman önálló filmje még várat magára, a projekt körüli gondok (Affleck háttérbe vonulása, új rendező leszerződtetése, a forgatókönyv körüli hercehurcák) miatt csak jövőre kezdhetik el forgatni, ez pedig lehetőséget adott a Warner Bros. számára, hogy alakítson kicsit a premiernaptárján és előrébb hozzon valami újat. 

Hirdetés

Első körben a Jason Momoa főszereplésével, James Wan rendezésében készülő Aquaman megjelenését tolták arrébb 2018. október 5-ről december 21-re, amely lehetőséget teremtett arra, hogy 2018 elején bemutassanak egy másik DC-adaptációt. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, idén minél előbb neki kell látniuk a munkálatoknak és a Variety újságírója, Justin Kroll szerint öt cím közül választhatják ki a befutót. Ezek a következőek: a Gotham City Sirens, a The Flash, a Green Lantern, a Suicide Squad 2 és a Dark Universe

Kroll azt is megjegyezte, hogyha az említett címek forgatókönyvei közül egy sem készül el időben, akkor a Warner Bros. megelégszik az Aquamannel, vagyis feltehetően - legalábbis reményeink szerint - nem kell az íróknak lóhalálában dolgozniuk és összecsapott munkát végezniük, csakhogy minél előbb eredmény legyen. Ti melyik filmnek örülnétek a legjobban?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.