Pletyka: a Disney visszafogadhatja James Gunnt

|

A legújabb értesülések szerint a Disney vezetősége hajlik rá, hogy visszahelyezzék James Gunnt A galaxis őrzői 3 élére, csupán egyetlen emberre várnak még.

Július 20-án számoltunk be róla, hogy a Disney kirúgta James Gunnt, mivel politikai okokból előkerültek a rendező tíz évvel ezelőtt írt vállalhatatlan tweetjei, azóta pedig felpörögtek az események. Először Dave Bautista biztosította támogatásáról Gunnt, majd egyre több híresség, míg végül az Őrzők nyílt levélben álltak ki mellette. Noha mi már egy toplistával felkészültünk rá, hogy valóban búcsút mondhatunk a Galaxis őrzői franchise atyjának, azért reménykedtünk benne, hogy sikerül kompromisszumos megoldást találni. Így is lehet.

Hirdetés

Talán a stáb együttes kiállása és az óriási médiavisszhang miatt, de a Variety forrásai alapján a döntéshozók egyre inkább hajlanak arra, hogy visszavegyék James Gunnt, amit szerintük az is alátámaszt, hogy a Marvel és a Disney tőlük szokatlanul csendben van a széria jövőjével kapcsolatban, márpedig ha valóban le szeretnék cserélni a rendezőt és tartani akarják az eredeti dátumot is, meglehetősen gyorsan kellene cselekedniük. A Variety úgy tudja, hogy egyetlen emberre várnak a döntés meghozatalához, mégpedig a cég elnökére, Bob Igerre, aki nyaralni ment a Foxos üzlet megkötése után és a belsős informátorok szerint addig nem születik eredmény Gunn ügyében, amíg Iger vissza nem tér. 

A Variety mellett Skyler Shuler, egy DisInsider és a That Hashtag Show írója is azt hallotta, hogy a Disney illetékesei le fognak ülni Gunn-nal tárgyalni és lehetséges, hogy újra alkalmazzák. Reménykedve várjuk a fejleményeket. 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.