Az elkövetkezendő időkben bőven elleszünk látva Resident Evil tartalommal, hiszen két tévésorozat (egy animációs és egy élőszereplős) mellett készül egy nagyszabású reboot-film is, amellyel a korábbi, eléggé mellékvágányra futott filmszéria renoméját szeretnék majd helyreállítani. Erre pedig minden esélyük megvan a készítőknek, hiszen a munkálatok elindulásával egy újabb, ismert arc csatlakozott a már eleve ígéretes színészgárdához.
Nemrég ugyanis kiderült, hogy Donal Louge (Gotham, Sons of Anarchy, Vikingek) is szerepet kapott a filmben, aki egy újabb ismert karaktert kelt majd életre a legendás játékokból, hiszen ő lesz Chief Irons. Rajta kívül csatlakozott még Chad Rook (The Flash) és Lily Gao (A szolgálólány meséje) is a projekthez, az ő szerepük azonban még ismeretlen, ahogyan a film premierdátumát is még homály fedi, de valószínűleg valamikor 2021 második felében már nézhetjük is majd az alkotást. Feltéve, ha minden a tervek szerint alakul.
Az új Resident Evil-filmet Johannes Roberts (47 méter mélyen) rendezi és Greg Russo (új Mortal Kombat-film) írja.