Hirdetés

Ők esélyesek a Fekete Özvegy film rendezői posztjára

|

A Marvel több rendezőjelölttel is találkozott a Fekete Özvegy film kapcsán.

Hirdetés

Régóta szeretnék már a rajongók, hogy Fekete Özvegy ne csak a Bosszúállók tagjaként, hanem önállóan is bizonyíthasson, a Marvel pedig vélhetően engedett a nyomásnak, ugyanis januárban adta hírül a Variety, hogy megtalálták a forgatókönyvírót Jac Schaeffer (Szerelemóra, Olaf karácsonyi kalandja) személyében. Később kvázi Chris Evans is megerősítette, hogy érkezik a spin-off, míg Sebastian Stan, azaz a Tél Katona azt mondta, szívesen szerepelne benne, hiszen a képregényekben van közös múltjuk, ami a Bosszúállók: Végtelen háborúból kimaradt.

Hirdetés

A The Hollywood Reporter és a Variety jelentései szerint a Marvel már több esélyessel is találkozott, akiket kinézett a Fekete Özvegy élére. Köztük van többek között Deniz Gamze Erguven (Mustang), Chloe Zhao (A rodeós), Amma Asante (Belle, Egy egyesült királyság), Maggie Betts (Novitate) és Angela Robinson (Marston professzor és a két Wonder Woman, Kicsi kocsi - Tele a tank) is, de a keresés folytatódik a stúdió részéről.

A That Hashtag Show egyébként a közelmúltban olyan részletekről számolt be, miszerint a Fekete Özvegy film egy előzménytörténet lesz, amelyben 15 évvel a Szovjetunió bukása után, valamikor 2000-es évek közepén járunk, amikor Natasha (Scarlett Johansson) már az Egyesült Államokban él. Úgy hírlik, hogy benne lehet Bucky Barnes is, persze mi nagyon szeretnénk, ha Sólyom szem sem maradna ki a buliból, elvégre komoly közös múltjuk van a karakterrel.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.