Hirdetés

Jeffrey Dean Morgan már kételkedik, hogy visszatérne egy Flashpoint-filmben

|

Pedig elnéztük volna őt Batmanként.

Hirdetés

A tavalyi San Diego Comic-Conon jelentették be, hogy az előkészületi fázisban lévő, önálló Flash mozifilm a népszerű Flashpoint történetszálat dolgozná fel a képregényekből. Ezzel egy időben a Batman Superman ellen - Az igazság hajnalában Thomas Wayne-t alakító Jeffrey Dean Morgan többször is kifejezte nyitottságát egy potenciális szerepre a produkcióban, amiben Bruce helyett az apja ölti magára a Batman jelmezt Gotham védelmezőjeként. Azóta viszont már sok minden történt, és éppenséggel egyáltalán nem úgy néz ki, hogy a Flashpointot fogja adaptálni a mozifilm - ráadásul legutóbbi nyilatkozatában Morgan sem volt olyan határozott a kérdést illetően, mint korábban.

Hirdetés

"Folyton beszélni fogok róla, mert nagyon szeretném, ha a Warner Bros egy kicsit kinyitná a füleit. Amikor még Zack Snyder sokkal jobban részese volt a DC világának, elég nagy volt a lehetősége, de most, az odébbállását követően különféle dolgokat hallottam azzal kapcsolatban, hogy talán a Flashpoint nem ilyen irányba fog haladni. Inkább egy eredetsztori lesz Flash számára. De nézzétek, én mindig itt leszek, és ezer örömmel megcsinálnám."

Jelenleg nem hajlanak a dolgok afelé, hogy a közeljövőben élőszereplős változatban is megelevenedik előttünk a Flashpoint, de még csak az önálló Flash-film helyzete is kérdéses. A hétvégi Comic-Conon a Warner Bros kizárólag olyan közelgő DC tartalmakra helyezte a hangsúlyt, mint az Aquaman, a Shazam! és a Wonder Woman 1984, amelyeknek kifejezetten örültünk is, azonban rengeteg korábban bejelentett projekt (pl. Green Lantern Corps, Cyborg, Nightwing, Suicide Squad 2...) leng a levegőben különböző előkészületi szakaszokban, amikkel kapcsolatban előbb-utóbb jó lenne valamilyen tisztázást kapni. 

Ti megnéznétek Jeffrey Dean Morgant Batman szerepében?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.