Hirdetés

Már hivatalos, hogy saját sorozatot kap Loki

|

A Disney megerősítette, amit korábban pletykáltak. Tom Hiddleston rajongók előre!

Hirdetés

Szeptemberben robbantotta a hírt a Variety, hogy Loki és Skarlát Boszorkány is saját sorozatot kaphat a Disney streaming szolgáltatásán, azóta viszont a vállalat hallgatott arról, hogy ennek mennyi a valóságalapja (közben mi is összeszedtük, hogy milyen Marvel sorozatokat látnánk szívesen.)

Hirdetés

Bob Iger, a Disney elnöke nem csak a Disney+ névre keresztelt streaming platform első részleteit erősítette meg hivatalosan, hanem azt is, hogy valóban jön az élőszereplős Loki széria, amelyben természetesen Tom Hiddleston fog ismét a csínytevés istenének bőrébe bújni. Ahogy már korábban megtudtuk, a Loki sorozat is a Marvel Filmes Univerzum része lesz, annak bővítéseként szolgál majd és minisorozat formájában kapjuk meg (nagyjából hat-nyolc epizódra és nagy költségvetéssel számíthatunk projektenként). 

Iger más sorozatot egyelőre nem erősített meg, pedig úgy hírlik, hogy Lokihoz hasonlóan Skarlát Boszorkány (Elizabeth Olsen), valamint a Tél Katonája (Sebastian Stan) és Sólyom (Anthony Mackie) páros is beköltöznek majd a Disney+-ra, amely valamikor 2019 végén rajtolhat el. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.