Hirdetés

Két Marvel-filmet ad ki a Sony 2020-ban

|

Nem nehéz kitalálni, hogy mik lesznek azok.

Hirdetés

A Sony szóvivője elárulta az amerikai IGN-nek, hogy egy egyelőre ismeretlen című új Sony/Marvel film 2020. július 10-én kerül a mozikba, majd 2020. október 2-án jön egy Sony/Marvel film folytatása is. 

Hirdetés

Noha egyik projekt sincs név szerint megemlítve, nem nehéz kitalálni, hogy a Sony Pictures milyen képregényfilmekkel kívánja feltölteni a 2020-as premiernaptárját. Az első, az új cím minden bizonnyal a Jared Leto főszereplésével készülő Morbius film lesz, amelyre a színész már megkezdte a felkészülést és jövő év elején forgatják Daniel Espinosa (Istant dohány, Védhetetlen, Élet) rendezésében. 

Az ismeretlen folytatás pedig nagy valószínűséggel a Venom 2-t takarja, elvégre Tom Hardy szimbiótája már közel 800 millió dollárt szedett össze világszerte (és Kínában is tarol), mindezt 100 milliós büdzséből, ráadásul a film egyik stáblistás jelenete is előrevetíti a második részt. 

Persze olyan tervek is vannak a Sony tarsolyában, mint a Black Cat és Silver Sable mozi, a Kraven spin-off vagy éppen a Silk, de ezek közel sincsenek olyan előrehaladott állapotban, mint a fenti kettő tervezet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.