Petíció indult, hogy Neil Patrick Harris legyen Rébusz

|

A színésznek eddig sem volt ellenére a dolog.

A DC épülő univerzuma az utóbbi napokban megint a botrányoktól, a szkepticizmustól hangos, mivel az Igazság Ligája újraforgatásai kapcsán állítólag Joss Whedonnak drasztikusan át kell szabnia Zack Snyder vízióját, amivel a stúdió maga is elégedetlen volt. Pedig végre a Wonder Woman kapcsán végre a pozitív hangvételből is kijutott a Warnernek és nyilván ezt a jó szokásukat szeretnék a későbbiekben is megtartani. Amivel a stúdió egyébként eddig is kétségtelenül pozitív volt a rajongók szemében az a casting, hiszen első osztályú színészeket sikerült megnyerniük a kultikus szerepekre. Hogy adott színész mennyire kényszerült rossz teljesítményre egy esetlegesen félreértelmezett szerepben (igen, most Jessie Eisenberg Lex Luthorjára nézünk), az már más lapra tartozik. Minden esetre az új keletű Batman-filmek már most a legjobban várt képregényadaptációk közé sorolhatóak, pedig a rendező, Matt Reeves még csak most állt neki újrafazonírozni a címszereplőt alakító Ben Affleck szkriptjét, ami a rendező elmondása szerint kidomborítja majd a Sötét Lovag nyomozói oldalát egy sokkalta noirosabb tónus kíséretében. Ez azt is jelentheti, hogy az eredetileg kiszemelt Joe Mangianello, Deathstroke szerepében a kukában, vagy legalábbis egyelőre parkolópályán végzi. De pont ezért vannak a rajongók, akik máris beajánlottak valakit ellenlábasnak.

Hirdetés

Persze a dolog nem új keletű, hiszen 2015-ben már a rajongók a twitteren Neil Patrick Harrisnek szegezték a kérdést, hogy nem játszaná el szívesen Rébuszt egy Batman-filmben. A színész komikus természetesen maximálisan benne volt már akkor is, feltéve ha Affleckkel ezúttal nem kell teljesen Ádám kosztümben megjelenniük, mint a Holtodiglan esetében.

Hirdetés

Most ez odáig jutott, hogy a rajongók petícióba kezdeményeztek, hogy Harris játszhassa a talányokban fogalmazó bűnöző figuráját, akit utoljára még Jim Carrey tolmácsolt ripacskodva Joel Schumacher Mindörökké Batmanjében, tehát a figurának kijárna egy alapos újrafazonírozás és a noiros hangulathoz is passzolna a karakter.

Neil Patrick Harris a rajongók első számú választása a világ minden részéről, hogy eljátszhassa Rébuszt a DCEU-ban. Magával ragadó stílusa és éles hangja tökéletes, megjelenésében mintha a képregények lapjairól lépett volna le és ő maga is szívesen eljátszaná a szerepet. DC rajongók, tegyünk valamit, hogy ez megtörténhessen!

Noha Neil Patrick Harris valóban csodás lenne, hiszen az Így jártam anyátokkal!-on kívül is bizonyította tehetségét komoly, zavart szerepben, mint például a (pont Ben Affleck főszereplésével készült) a már említett Holtodiglanban, vagy a Lemony Snicket sorozatban, és egyik Halloweenkor férjével és gyerekeikkel is Batman témában öltöztek ki, a színész-komikus éppenséggel Rébusznak. Ezzel a lépéssel azonban a rajongók valószínűleg pont az ellenkezőjét érik el.

Hirdetés

Nem is olyan rég, pont egy másik Harris, név szerint Jarred fejtette ki ebben a véleményét a Legendás állatok és megfigyelésük folytatása kapcsán, amikor is a rajongók őt szerették volna látni az ifjú Dumbledore szerepében, minek után néhai apja, Richard alakította a figurát az első két Harry Potterben. Akkor a színész elmondása szerint az ilyen lépésekkel pont ellentétes hatást válthatnak ki a stúdióknál, mivel azok nem szeretik, ha rajongói kampányok megkötik a kezüket. Mint azóta tudjuk, a szerep Jude Lawnál landolt, tehát lehet benne valami.

Hirdetés

Ugyanakkor mivel Reeves még csak most állt neki újraépíteni a filmet, ezért azt sem tudhatjuk, hogy pontosan mely történetekhez és gonoszokhoz nyúl, és könnyen lehet, hogy olyan gonoszt hoz be, aki még sohasem volt látható a korábbi verziókban, mint például Hush, Dr. Hugo tTrange, vagy Red Hood (utóbbi a Batman Superman ellen kapcsán még adná is magát) és Rébuszra egyelőre nem is számíthatunk, vagy ha mégis, akkor egy teljesen más színész tolmácsolásában.

Ti kit látnátok szívesen egy noiros Batman-film gonoszaként? Szerintetek Harris remek Rébusz lenne? Amennyiben igen, a petíciót itt írhatjátok alá.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.