Hirdetés

Sylvester Stallone nem lesz többé Rocky Balboa

|

A színészlegenda a Creed II után végleg szögre akasztja a bokszkesztyűket, nem bújik már többet a híres karakter bőrébe.

Hirdetés

Stallone tegnap posztolt ki egy videót az Instagram oldalára, hogy a nálunk januárban mozikba kerülő Creed II lesz az utolsó filmje, amiben a híres olasz csődört, Rocky Balboát fogja alakítani. Elmondása szerint mindent kihoztak már ebből a karakterből, az ő történetét végérvényesen lezárták.

Hirdetés

A videóban Stallone-én kívül feltűnik még a folytatás rendezője, Steven Caple Jr., valamint a címszereplőt alakító Michael B. Jordan is.

"Ez lesz az utolsó utazásom, mert amiről én azt gondoltam, hogy nem fog bekövetkezni, hát bekövetkezett. Azt hittem, Rocky végleg befejezte a pályafutását 2006-ban, aminek én nagyon is örültem. Aztán csak úgy a semmiből ez a fiatalember [Michael B. Jordan] megjelent, és ezzel minden megváltozott. Ővele ez már egy új nemzedék. Új problémákkal és új lehetőségekkel. És nem lehetnék ennél boldogabb! Az én történetemet már elmondták, szóval most átengedem a helyem neki, hogy az egész világ megismerhesse őt és az új nemzedéket. Most, kölyök, már neked kell továbbvinned az örökséget!" − mondta a videóban Stallone.

Rocky Balboa karakterét még az 1976-os első Rocky filmben ismerhettük meg, amit Sly írt és egyben játszott el. Annak ellenére, hogy hajszál híján majdnem nem készült el a mozi Stallone feltétele miatt (csak úgy adta el a stúdiónak a forgatókönyvet, ha ő is játszhatja el a főszerepet, ami a fejeseknek elsőre nem tetszett, így sokáig ment a fiaskó), végül a '77-es Oscar-díjátadón három szobrot haza is vitt, köztük a Legjobb film díját. Azóta megéltünk öt folytatást is (egyre inkább romló minőséggel, aminek talán a legalja az 1990-es ötödik rész), plusz egy kisebb melléktörténetet is a 2015-ös Creed kapcsán.

Igazság szerint Stallone már a Rocky Balboa film után be akarta dobni a törülközőt a karakter számára és pont emiatt sokáig nem is akart engedni Ryan Coogler noszogatásának, de végül mégis beadta a derekát. Az ok az volt, hogy Rocky háttérbe vonult a Creedben, átengedte a stafétát Michael B. Jordannek, aki ki is használta a kapott lehetőséget. Ketten együtt olyan edző-tanítvány duót hoztak, ami bátran beállhat a nagyok mögé (Stallone-ét még Oscarra is jelölték érte).

A nálunk januárban debütáló Creed II-ben Donny és Rocky visszatérnek, ahogy a Rocky IV-ben látott acéltekintetű orosz Ivan Drago, azaz Dolph Lundgren is a saját tanítványával együtt. Az előzetes kritikák alapján a film habár nem ér fel az első részhez (ami betudható annak, hogy Coogler nem vállalta már a rendezést, helyére a fentebb már emlegetett Steven Caple Jr. lépett), de egy tisztes iparos munka lett. Reméljük, a Creed-sorozat nem fog majd a Rocky-széria szintjére jutni, és tartani fogja ezt a minőséget.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.