Hirdetés

Shazam! 2 - már a forgatókönyvíró is megvan

|

A DC új humorbombájának rögvest berendelték a folytatását, amiről kiderült egy s más.

Hirdetés

Úgy néz ki, a DC-nek tényleg van humorérzéke. A Nolan-féle Batman-trilógia sikere után eléggé leszállóágban voltak a Warner-DC filmjei, amin még a Wonder Woman derűs fogadtatása sem segített túlságosan. A már-már védjegynek számító búskomorság (valakinek megvan Deadpool vicce?) után fény csillant meg az Aquaman kapcsán, amit nagyon úgy néz ki, hogy a Shazam! járatott a csúcsra. Pontosan emiatt (illetve azért is, mert 53 millióval nyitott a film a pénztáraknál, ami ugye nem annyira elhanyagolható tény), a Warner azonnal be is rendelte a folytatást.

Hirdetés

Akinek bejött a film, az most örülhet, hiszen az első rész forgatókönyvírója, Henry Gayden már le is szerződött a második részre, és nagyon úgy fest a dolog, hogy David F. Sandberg (a rendező), illetve Peter Safran (a producer) is vissza fog térni még egy körre. Arról, hogy Gayden elkezdte-e a munkálatokat, még nem tudunk semmi biztosat, hiszen jelenleg a Last Human című projektével bíbelődik, ami egy sci-fi mozi lesz az előrejelzések szerint.

A rajongók a második film hallatára pedig azonnal a Dwayne "The Rock" Johnson neve által fémjelzett Black Adamet szeretnék a Shazam! 2-be, és lássuk be, van rá esély, hogy ez be is fog következni. Elég csak megnézni maga Johnson videóját, amiben gratulál a Shazam! sikerének, és közben még azt is elárulta, hogy durván egy éven belül már el is kezdhetik forgatni az önálló Black Adam filmet. Ezek után pedig jöhet a megérdemelt crossover.

Ti örülnétek egy ilyenfajta folytatásnak?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.