Hirdetés

Vin Diesel miatt hagyhatta ott Justin Lin a Halálos iramban 10-et

|

Justin Lin múlt heti váratlan távozása után ismét felröppentek pletykák a forgatási nehézségekről.

Hirdetés

A Universal egyik pénzügyi sikerprojektje, a Halálos iramban széria a múlt hét folyamán nem kívánt módon került a reflektorfénybe, miután a franchise utolsó két részének rendezője, Justin Lin kreatív nézetkülönbségekre hivatkozva otthagyta a forgatást. Bár azóta Louis Leterrier személyében megtalálták Lin utódját, az elmúlt napokban megannyi találgatás övezte körül a projektet, hogy mégis mi vezetett Lin viharos távozásához.

Hirdetés

Persze akik az elmúlt években nyomon követték a franchise alakulását, azoknak nem ismeretlen a Dwayne Johnson és Vin Diesel közötti csörte. A mostani problémák gyökerét ezúttal is Dieseltől eredeztetik a felröppent pletykák, ugyanis a New York Daily News újságírójának, Richard Johnsonnak a forrása szerint már a forgatás elején meggyűlt a baja Linnek a franchise arca által tanúsított viselkedéssel.

"Még sosem láttam ehhez foghatót. Lin 10-20 millió dolláról mond most le. Diesel késve érkezik a forgatásra. Nem tudja a szövegét. És még csak nincs is formában."

Az események azonban még az eddigieknél is hamarabb eszkalálódhattak, ugyanis a The Hollywood Reporter értesülései szerint Lin már három nappal a hivatalos bejelentést megelőzően megelégelte a munkát Diesellel. Állítólag egy olyan mondat is elhangzott a direktor szájából, miszerint "Ez a film nem ér annyit, hogy a mentális egészségem rovására menjen", hivatkozva ezzel arra a korábban is pedzegetett pletykára, ami alapján Diesellel nem egyszerű a közös munka.

A The Hollywood Reporter információi alapján Lin egy nappal azután fújt hátraarcot, hogy Diesel az Instagramján közösen pózolt a rendezővel - sokan pedig már akkor felfigyeltek, hogy a színésszel ellentétben Lin mennyire közömbösen viselkedett. Majd két héttel később már még szembetűnőbb Lin visszahúzódó attitűdje.

Bár a Universal 9 nap után megtalálta Lin utódját, ez a csúszás bennfentes pletykák szerint legalább 9 millió dollárjába fájhatott a stúdiónak. Ez annak tükrében lehet fájó, hogy a Halálos iramban 10 büdzséje állítólag már a 300 millió dollárt súrolja, köszönhetően annak, hogy a franchise visszatérő színészei, no meg az újoncok, mint Jason Momoa vagy Brie Larson, legalább nyolc számjegyű fizetéssel gazdagodnak a forgatás végeztével.

Attól továbbra sem kell félnie a stúdiónak, hogy esetleg pénzügyi bukás lesz a franchise hattyúdalából, viszont a megtérülés mértékét nagyban befolyásolhatják a mostani események, és a kiszivárgott körülmények.

Szerintetek a mostani balhé befolyásolni fogja valamilyen formában a Halálos iramban 10 teljesítményét a kasszáknál?

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.