Hirdetés

Csak egy feltétellel készülhet el a Wonder Woman 2?

|

A Wonder Woman egyik producerét is szexuális zaklatással vádolják, ezt pedig nem tűrheti a címszereplő, Gal Gadot, így állítólag ultimátumot adott a kiadónak.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy a Weinsten-botrány egyfajta megtisztítási hullámot indított el Hollywoodban, hiszen sorra - sokszor egymással összefogva - jelentkeznek azok a sértettek, akiket valamilyen módon, bármilyen mértékben szexuálisan zaklattak. A médiának pedig hatalmas szerepe van ezeknek az ügyeknek a felderítésében, viszont azt is tegyük hozzá, hogy nem az ő dolguk az igazságszolgáltatás, erre megvannak a megfelelő szervek. Ahogyan abban a boszorkányüldözésben is elsődleges szerepük van, amelynek keretében bárkinek a karrierje tönkretehető azzal, ha rossz hírét keltjük. És azt is tegyük hozzá, hogy a disznó viccek elsütése, a fenékre csapás és társai - bár az abszolút taplóság kategóriát képviselik -, mégse egyenlőek a megerőszakolással vagy a hatalommal való visszaéléssel. 

Hirdetés

A Page Six most egy meg nem nevezett forrására hivatkozva azt állítja, hogy Gal Gadot, a hatalmas sikernek számító Wonder Woman főszereplőnője csak abban az esetben hajlandó aláírni a folytatásra, ha az egyik producert, a RatPac-Dune Entertainmentet kormányozó Brett Ratnert eltávolítják a projektből. Ratnert a közelmúltban ugyanis hat nő vádolta meg szexuális zaklatással, sőt Ellen Page színésznő is megosztott egy durva sztorit arról, hogyan viselkedett vele a férfi az X-Men: Az ellenállás vége forgatásán. Ratner és produkciós cége több Warner-produktum finanszírozásában is részt vett, nekik is köszönhetően készülhetett el a Dunkirk, a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala vagy éppen a Wonder Woman is. 

Hogy ennek mennyi igazságalapja van, az egyelőre nem tisztázott, viszont a Los Angeles Times arról számolt be, hogy a Warner Bros. megszakítja a Ratnerhez fűződő kötelékeit (például eltávolítja a nevét a közelgő filmek stáblistájáról), viszont ami a RatPac-Dune Entertainmentet illeti, 2018 tavaszáig 450 millió dolláros társfinanszírozási szerződés köti hozzá. A Warner Bros. ezek után nem kívánja azt meghosszabbítani, de HA a Page Six füles igaz, akkor Gadot azt szeretné kiharcolni, hogy már ez előtt, a 2019-re betervezett Wonder Woman 2 esetében keressen új befektetőt a kiadó vagy állják ők maguk a költségeket. A Warner pedig nyilván nem fog egy szexuális zaklatással vádolt producer mellé állni a saját sztárjával szemben, bármennyit is köszönhetnek Ratnernek. Várjuk a hivatalos közleményt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.