John Hughes neve az átlag filmnézőnek, avagy moziba járónak biztosan nem mond semmit, pedig filmjeivel - akár forgatókönyvíróként, akár rendezőként is jegyezte - garantáltan találkozni szoktunk, elsősorban az ünnepi műsorsávokban, ahogy az alább is nyilvánvaló válik. Hughes gyakorlatilag a 80-as évek ifjúsági filmjeinek a non-plus ultrája volt, aki a maga pozitivizmusával, idealizmusával, no meg találó karaktereivel és dialógusaival rengeteget adott hozzá a mainstream filmgyártáshoz, mindemellett filmjeiben olyan nevek bontogatták a szárnyaikat, mint Robert Downey Jr., James Spader, Michael Keaton (bizony! Tony Stark, Ultron és a Keselyű is), nem beszélve az olyan nevekről, mint Macaulay Culkin, vagy Chevy Chase. És Hughes ugyan már lassan 10 éve nincsen köztünk, örökségét a filmesek továbbra is ápolják, részben a korszak iránti nosztalgia, részben pedig a Hughes által képviselt báj és minőség okán. Ennél fogva álljon itt egy toplista Hughes 5 legjobb munkájából, amit jegyez, valamint 5 olyan film, amelyek tökéletesen beleillenének az életművébe és ültetik át Hughes örökségét a 21. századba.
Top 5 - John Hughes legjobbjai:
5. Karácsonyi vakáció (1989)
Clark Griswoldot és a National Lampoon keretein belül készült Vakáció-filmeket talán senkinek sem kell bemutatnunk. Clark tipikus mintapéldánya a múltban élő, a gyerekkori élményeit hajszoló és ezeket a családjának átadni, avagy velük megosztani próbáló apáknak, akiknek minden igyekezetük ellenére sem sikerül semmi. És pont ezért is jó apa, még ha a nosztalgiától sokszor el is vakul. És az utolsó, a Vegasi vakáció már valóban kevésbé sikerült jól, de a családi, valamint az európai kaland már valóban felejthetetlen. Mégis a Karácsonyi vakációra esett a választásom, mivel Hughes remekül fogja meg nem csak a karácsonyi hangulatot, hanem annak minden nyűgét és baját, a díszítéstől és a megfelelő fa kiválasztásától kezdve a család különböző generációjának egy légtérbe tereléséig. Ez még normál esetben is elegendő az idegbajhoz, nem hogy Griswoldéknál!
4. Reszkessetek, betörők! (1990)
Ha pedig már karácsony szóba került, akkor evidens, hogy kihagyhatatlan az "Ultimate karácsonyi film", amelynek elhagyásakor családok hegyezik a fondue villáikat a programigazgatók ellen. A Reszkessetek, betörők! (valamint annak folytatása) okkal éppen annyira kihagyhatatlan és édes része az ünnepnek, mint a bejgli és nem hiába teremtette meg Kevin McCallisterben minden idők (egyik?) legnevesebb gyerekkarakterét, amihez persze Macauley Culkin cukiságfaktora is nagyban hozzájárult. Kevin testesíti meg nem csak a gyermeki bájt és tisztaságot, hanem a találékonyságot is, amivel a két szerencsétlen betörő éppen annyira fájdalmasan szembesül, mint a mi rekeszizmaink.
3. Meglógtam a Ferrarival (1986)
Ferris Buller lehagyhatatlan erről a listáról (is), már csak azért is, mert vagányabb tinit még nem hordott a hátán a filmvászon. Mert Ferris lehet, hogy sokszor önzőnek tűnik és felelőtlennek, ahogy folyamatosan ellógja a sulit és barátait folyamatos kalamajkákba ráncigálja, ezt valójában egyszerre teszi azért, hogy kiélvezze fiatalsága utolsó cseppjeit, mielőtt otthagyná a családi fészek és az iskola biztonságot nyújtotta falait, valamint teszi barátaiért. Pont ezért testesíti meg Ferris mindazt, amilyenek fiatalokként lenni akartunk és késztet minket arra, hogy igenis nézzünk szembe a problémáinkkal, ahelyett, hogy olyanná válnánk, mint a legjobb barát Cameron. A vagánysága mellett nagyon is remek kis tanmese ez.
2. Repülők, vonatok és automobilok (1987)
Steve Martin nevével fémjelzett vígjátékokra csak ritkán szoktunk feledhetetlen remekműként hivatkozni, de a Repülők, vonatok és automobilok mindenképpen a szabályt erősítő kivételek között szerepel. 30 éve sem tűnt annyira abszurd, vállalhatatlan feladatnak eljutni A pontból B pontba, de ahogy az lenni szokott, a csillagok együttállásának köszönhetően ami rosszra fordulhat, az rosszra is fordul. Ez történik a Martin által játszott Neil Page-dzsel is, aki kelletlen útitársként kifogja a jóravaló függönykarika ügynökét, Del Griffith-t, akinek ügyes bajos szerencsétlenkedései után a film a fináléban bevisz egy igazi gyomrost, amivel garantáltan a szívünkbe zárjuk Hughes kabala színészét, John Candy-t, ha ez korábban nem történt volna meg.
1. A nulladik óra (1985)
Nem is volt kérdés, hogy az első helyezett Hughes legérettebb - és legdrámaibb - alkotása kell, hogy legyen, ami még mindig aktuális tud maradni. Az iskola különböző hátterű diákjait egy balhé miatt egy légtérbe terelni alapból izgalmas szituáció, Hughes pedig rendkívül intelligensen ütközteti ezeket a fiatalokat, természetesen a humort sem nélkülözve, mindamellett, hogy a korhoz képest igen komoly témákat érint, mint például a családon belüli erőszak, a gyerekeket megnyomorító szülői elvárások, vagy a szexualitás. Ráadásul nem egy Hughes-kedvenc színész, mint Molly Ringwald (Álmodj rózsaszínt!, 16 szál gyertya) és Anthony Michael Hall (Különös kísérlet, Európai vakáció, 16 szál gyertya) is hozzáad a rendező semmivel sem összehasonlítható életérzéséhez.
Az 5 legjobb John Hughes ihletésű mozi:
1. A 40 éves szűz (2005)
Ha John Hughes hagyatékának legfőbb kezelőit kell megemlíteni, akkor Judd Apatow mindenképpen köztük lenne. A 40 év alatt szüzességét elveszíteni képtelen Andy Stitzer pedig nagyon is jól rímel arra a fajta változástól való félelemre, ami Hughes munkásságának és az ebben az összeállításban szereplő moziknak a kihagyhatatlan eleme. Márpedig egy szexközpontú vígjáték esetében mindenképpen tehetségre vall, hogy figuráiban a vulgaritásuk ellenére is temérdek báj szoruljon, de ez Apatow filmjének abszolút sikerül, nem kis részt a címszerepben brillírozó Steve Carellnek hála, aki ezzel a filmmel bizonyította be végérvényesen, hogy lényegesen több van benne, mint egy összegabalyodott nyelvű híradós.
2. Superbad, avagy miért ciki a szex? (2007)
És ha már Apatow szóba került, akkor a Superbad mindenképpen a legfőbb főhajtásnak tekinthető Hughes irányába, hiszen a két, az egyetem előtt álló, még egy utolsó nagyot bulizni - és elsőt szexelni - akaró tini (Jonah Hill és Michael Cera) tökéletesen beilleszthető Hughes munkásságába. Trágársága, altesti poénjai már egyértelműen jelzik, hogy ez az újabb generációnak készült, mindezek ellenére figuráit, azok félelmeit, szövegeit nagyon is átjárja a Hughes-ra jellemző báj.
3. Könnyű nőcske (2010)
A Skarlát Betű eme modern kori feldolgozásában a főhősnő konkrétan kifakad, hogy az életét nem John Hughes rendezte, miközben persze nagyon is rá jellemző módon peregnek a szellemes dialógusok. A középiskola, mint közeg és annak diáktípusai is egy az egyben mintha Hughes életművéből léptek volna elő, de figurái mégis már a 21. századot képviselik, akár csak olyan egyszerű témákkal, mint az adoptálás. És ha már a Superbadben is felbukkanó Emma Stone cserfességébe nem szerettél bele, akkor itt egyenesen képtelen vagy nem belezúgni.
4. Pókember: Hazatérés (2017)
Mindenképpen a legnagyobb léptékű (poszt) Hughes-mozi, ráadásul két olyan színészveteránnal, akik maguk is dolgoztak a néhai filmessel. (Robert Downey Jr. a Különös kísérletben, Michael Keaton pedig A kispapában.) A Marvel Filmes Univerzumának atyaúristene, Kevin Feige maga is felvállaltan egy Hughes ihletésű filmet akart, amelynek kis-léptékűsége egyrészt üdítően hatott a franchise folyamatos világmegmentései közepette, másrészt pedig kicsit lazított végre Peter Parker korábbi világfájdalomtól tarkított karakterén, mindezt azzal, hogy a gimis közeget és annak ízig-vérig diverz, 21. századi típusfiguráit nem könnyedén lecserélhető díszletként használta. Az pedig külön pikantériája az egésznek, hogy ezt egy olyan forgatókönyvíró páros hozta tető alá, akik Hughes Családi vakációjának modern folytatásával látványosan befürödtek.
5. Kszi, Simon (2018)
Hogy Hughes szellemiségét mennyire igényli a közönség, azt talán mi sem bizonyítja jobban, hogy 1 éven belül kettő ilyen mozi is kijött. A Kszi, Simon valahol az Álmodj rózsaszínt! modern kori megfelelője, de míg afelett el is járt az idő és az életmű kevésbé jól sikerült darabja, addig Greg Berlanti filmje már meleg főszereplőjével történelmet csinált és nem csupán a tinifilmek között. Ennek tetejében pedig - nem kis részt optimista hangvételéből fakadóan - azt is elmondhatja magáról, amit csak nagyon kevesen: hogy fontos és hasznos mozi. Nem csupán a közeg, akikhez szól (akár a tinikről, akár melegekről legyen szó), hanem azoknak is, akik nem akarják meghallani a levegőhöz jutni próbáló főhősét. Sőt! Különösen nekik lehet hasznos.