Hirdetés

A Daniel Craig-éra James Bond-filmjei - Szerkesztőségi rangsor

|

Daniel Craig leköszön a 007-es szerepétől, mi pedig eme rangsorral búcsúzunk tőle.

Hirdetés

Daniel Craig 2006-ban húzott magára elegáns szmokingot és rendelt vodka-martinit (arra pedig nagyívben tett, hogy felrázva, avagy keverve) és ennek már 15 éve, vagyis ezzel ő bújt a legtöbb ideig (de nem a legtöbbször) Ian Fleming híres spionjának a bőrébe. Ez pedig - már csak a nevével fémjelzett széria reboot mivolta miatt is - bőven elég volt arra, hogy egy felnövekvő generációnak ő legyen az alfa-Bond, amihez a baltával faragott arc és nyers stílus is hozzájárult. Ehhez pedig mind Craig, mind pedig a készítők javarészt tartották magukat 5 filmen keresztül, hogy a sorozat majd hat évtizedes történetében a Nincs idő meghalni képében először búcsúzhassunk tudatosan egy 007-est alakító színésztől. Eme (valóban) könnyes búcsú fényében pedig szerkesztőségünk rangsorolta a Craig-korszak filmjeit a legrosszabbtól a legjobbakig, amiben aligha akad meglepetés.

Hirdetés

5. A Quantum csendje (2008)

Marc Forster (Szörnyek keringője) alkotása annak az ékes bizonyítéka, hogy Barbara Broccoliék Craiggel a szériát egy sokkalta kísérletezősebb irányba vitték el… és hogy ez a kísérletezés nem mindig jön be. Pedig maga a koncepció izgalmas, hogy a film cselekménye percekkel azután veszi fel a fonalat, ahol a Casino Royale véget ért és a korszak karakterközpontúságát mutatja, hogy a központi eleme az, hogy Bond miként lel nyugalomra Vesper árulása után. Csakhogy az írósztrájk miatti félkész szkript, valamint a Bourne-filmeket majmoló, túlzott vágások, a faltól falig rohanó akciók, a túlságosan trendi betétdal és az ergya főgonosz ezt mind aláássák. Önálló filmként is nehezen áll meg a lábán és a klasszikus bemutatkozás ugyan elmarad, ezúttal sokkalta több jellegzetes Bond stílusjegyet és utalást vonultat fel, mint neves elődje, ráadásul ez bír a teljes széria életében a legrövidebb játékidővel, amitől egy percre sincs megállás. Ahogy a Csernobil nemrég elhunyt színésze mondta, aki történetesen ebben a filmben is felbukkant: "Nem jó, de nem is tragikus."

4. Spectre - A Fantom visszatér (2015)

Bond és az egész széria 3 filmen keresztül tartó dekonstruálása és újjáépítése után mi más is jöhetett, mint egy minden ízében klasszikus, avagy hagyományos Bond-kaland. (Erre Hoyte Van Hoytema gyönyörű képei csak rájátszanak.) Sokan részben ezért is nem szeretik a Skyfall gigászi sikere után duplázó és annak elvárásait maga után vonszoló Sam Mendes rendezését, ráadásul vitathatatlan, hogy Christoph Waltz felbukkanásával a Spectre cselekménye is a darabjaira hullik szét a fináléban. De addig egy minden ízében hagyományos Bond-kalandot kapunk, ami már azért rettentő mód hiányzott, hogy emlékeztessen minket rá: ez a széria nem feltétlenül próbált meg belátni Bond páncélja mögé, csak egyszerűen fun akart lenni, miközben a 007-essel bejártuk a világot. És Craig addigi stílusától ugyan idegen ez a fajta könnyedség, a szériáétól - és legfőképp a karakterétől - semmiképp sem.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


3. Nincs idő meghalni (2021)

A legújabb Bond-kaland és egyben Daniel Craig utolsó jelenése a szerepben a dobogó legalsó fokára volt elég, noha a szívünkben érzelmessége és bátorsága miatt mindenképpen nyertes lenne. Cary Joji Fukunaga rendezése esetében ugyan indokolatlan a majd 3 órás játékidő (viszont Mr. Craig legalább magáénak tudhatja a legrövidebb és leghosszabb Bond-film címét is!), számos karakterét - élükön Rami Malek főgonoszát - nem tudja érdemben kihasználni, és az utolsó harmadra a kreatív vizuális megoldásokból is kifutja, ugyanakkor olyan merész, bátor lépésekre szánja magát, amelyekre a sorozat készítői 60 év alatt sohasem vetemedtek. Ezzel együtt pedig igyekszik kijavítani a Spectre hibáit és az 5 filmen át tartó történet és karakterszálaknak értelmet, konklúziót kölcsönözni, a Craig-féle Bondnak pedig egy méltóságteljes lezárást adni, amit a színész a legérzelmesebb alakításával hálál meg. Ha eddig nem volt Bond-film, amit megkönnyeztünk, ez garantáltan eléri, ami nem is olyan rossz egy ilyen vén rókától.

2. Casino Royale (2006)

A vég után pedig a kezdet, avagy az "Így kell rebootolni egy franchise-t!" példás esete. Barbara Broccoli és Michael G. Wilson producerek 19-re lapot húztak és 40 év, valamint 20 film után nyomtak egy kiadós restartot, hogy eme olimposzi magasságokban leledző, kvázi brit szuperhőst lerángassák a földre és megmártsák a 21. századi filmes elvárások realista mocskában. Ennek tetejébe pedig a híresen simulékony és sármos kém szerepében megtettek egy baltával faragott arcú orosz dokkmunkást. Innen szép nyerni, de nekik mégis sikerült, ugyanis nem csak a kezdő, kiforratlan 007-es hat ismeretlennek, de a teljesen racionális félelmek mentén haladó, ugyanakkor nem kevésbé fenyegető főgonosz Le Chiffre, valamint az igazi femme fatale-ként tündöklő Eva Green Vesper Lyndje is. Hogy az akciók úgy őrizték meg elemeltségüket, hogy mégis fájdalmasan csontrepesztőek és dinamikusak, valamint, hogy a film nagy részét kitevő pókerjátszma végig feszes és izgalmas, az nem kis részt a GoldenEye - Aranyszem után a szériát ismét a sírból visszatáncoltató Martin Campbell érdeme is. No meg Mr. Craigé, akivel először pillanthattunk be ennek a gyilkos úriembernek igazán a páncélja mögé. Nem is csoda, hogy eddig ő volt az egyetlen, akit a szerepért BAFTA-díjra jelöltek. Ezzel is jelezve, hogy a 007-es lehet, hogy az új korba megérkezve még mindig a divatot követi, de a minőséget ő diktálja.

1. Skyfall (2012)

Az első helyezett nem is volt kérdéses, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az első és az utolsó helyezett között szerkesztőségünk pontjai alapján háromszor akkora a különbség. A széria 50 éves jubileumára Broccoliék ismét merészet húztak a leginkább minőségi drámákban jártas Sam Mendes (Amerikai szépség, A kárhozat útja) szerződtetésével, de a producerek döntése most is kifizetődött: nemcsak minden idők anyagilag legsikeresebb Bond-filmje lett a végeredmény (az inflációt is figyelembe véve!), hanem a kritikák éppen úgy imádták, mint az Akadémia, Adele gyönyörűen elegáns betétdalának Oscar-díja teljesen megérdemelt volt. Ahogy a film mennybemenetele is: a régi és az új csodás találkozása ez a mozi, amelyben az anya/ország éppen úgy magára hagyhatja a főhőst, mint nárcisztikus ellenlábasát. (Javier Bardem zseniális!) Amelyben ezúttal már Bond viselkedhet morcos nagybácsiként és Q pimasz unokaöccsként. (Ben Whishaw az egyik legjobb dolog, ami a franchise-zal történt.) Amely nagyban kezd ellopott ügynöklistákkal és ebből fakadó világméretű veszélyekkel, majd zár kicsiben az Isten háta mögötti fináléban. És eközben egyszerre kezdi ki és tiszteleg a széria 50 éves történelme előtt, egyszerre vonultatja fel a jól ismert szereplőket, mélyíti el azokat - élükön a főszereplővel - és definiálja újra a köztük lévő kapcsolatot, mindezt pedig Roger Deakins retinába égően gyönyörű képeivel. 50 évesen ez egy baromi nagy csoda!

A ti rangsorotok hogy nézne ki?

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.