Hirdetés

Top 007 - Bond, James Bond-rangsor

|

Avagy mely színész a legjobb a szerepben?

Egy ideális - és világjárványtól mentes - világban most éppen az aktuális filmpremierekről értekeznénk, várnánk Vin Dieselék újabb tschaládi moziját, készülnénk a Wonder Woman 1984 és a Tenet premierjére, Daniel Craig utolsó 007-es kalandja, a Nincs idő meghalni pedig már csupán egy emlék lenne. (Amely mellesleg elsőként reagálva a koronavírusra tolta el a premierjét áprilisról a szériának sokkalta testhezállóbb novemberre.) Ezt kihasználva az elmúlt bő három hetet a teljes James Bond-sorozat újrázásával töltöttem, minden napra beiktatva egy-egy mozit. Hasonlót utoljára a Skyfall premierjét megelőzően tettem, ami akárhogy is számolom, közel 8 éve volt, ez idő alatt pedig rengeteget változik az ember, a filmes ízlése és ahogy a világot látja. Szóval már csak emiatt és a közelgő, negyedszázadik kaland miatt is időszerű volt elővenni Ian Fleming kultikus hősének kalandjait.

Hirdetés

Ennek kapcsán pedig arra az elhatározásra jutottam, hogy rangsorolom az eddigi Bond-színészeket, természetesen az 1967-es paródiát, a Casino Royale-t figyelmen kívül hagyva, már csak azért is, mert abban majd minden második szereplőt James Bondnak hívtak. A lista összeállításánál több szempontot vettem figyelembe. Az egyik, hogy az adott színész által megtestesített 007-es mennyire áll közel a Fleming regényeiben foglaltakhoz (igen, olvastam nem egyet az eredeti írások közül.) A másik fontos szempont pedig az volt, hogy a színészek megformálása, kisugárzása mennyire időtálló nemcsak előre, hanem visszamenőlegesen is, tehát például Pierce Brosnan a fénykorában, amikor a szerepet alakította mennyire állna helyt a Craig-éra nyers realizmusában, vagy Connery stílusteremtő kémthrillereiben. A színészeket körülvevő filmek minősége, vagy hogy mennyire vélem őket sármosnak a szerepben jelen esetben nem játszott közre a lista összeállításakor, csupán a már említett alapanyaghoz való hűséget és hogy ez miként köszönt vissza a filmekben. Jöjjön tehát a lista... felrázva, de nem keverve.

7. Barry Nelson (1954)

Hogy kicsoda?! Kérdezhetitek sokan. Nelsonnak jutott az a megtiszteltetés, hogy először alakíthatta a 007-es ügynököt mozgóképen, 1954-ben. Ennél többet azonban nem igazán mondhat el magáról. Jelen esetben egy alig 50 perces tv-filmről van szó, egy évvel Flemming első Bond-regénye, a Casino Royale megjelenése után (konkrétan annak az adaptációja) és 8 évvel azelőtt, hogy Albert R. "Cubby" Broccoli és Harry Saltzman producerek Sean Connery-vel máig tartó világhódító útjára indították volna a szuperkémet. És ez nem csak a szűkös költségvetés, avagy az idő távlatából szembetűnő - elvégre maga a legendás Peter Lorre (Casablanca, A máltai sólyom) alakította Le Chiffre-t - mivel az egész képletből egyszerűen hiányzik James Bond maga, az angolság, az elegancia megtestesítője. Nelsonék egy tipikus amerikai wannabe hero-t csináltak belőle, akit ráadásul folyamatosan Jimmy Bondnak szólítanak, amely nem is állhatna távolabb a figurától. Öröm az ürömben, hogy ennek az adaptációnak az elkészülte több évtizedes jogi hercehurcákhoz vezetett, amely így egy olyan csodálatos filmet eredményezett, mint a 2006-os Casino Royale, amely ezzel ellentétben pont jókor jött ki. Felejtsük is el!

6. George Lazenby (1969)

Őt viszont már sokkalta nehezebb lenne elfelejteni, több szempontból is. Részben azért, mert pont egy olyan film, az Őfelsége titkosszolgálatában élére állt, amelyet akkor nehezen fogadott el a közönség és amelyről kiderült, hogy jócskán megelőzte a korát. (Nem hiába ez Christopher Nolan kedvenc Bond-filmje, amit az Eredetben meg is idézett.) És Lazenby-nek nem csak azért volt nehéz dolga, mert Bondot érző szívű emberként ábrázolták, aki még meg is nősült, vagy mert a szereppel egyet jelentő Sean Connery örökébe kellett lépnie, hanem mert egyszerűen nem volt színész. A producerek egy csokoládé reklámban figyeltek fel az ausztrál (!!!) poszterfiú kisugárzására és a színészi tapasztalatlansága meg is látszik, ugyanis a film legnagyobb gyengéje éppen ő. És noha az nem egyszer kiütközik, hogy a szerepet piszkosul élvezte (az adrenalinfüggő Lazenby nem egy mutatványt maga csinált), valamint hogy idővel - akárcsak Connery, Moore, Brosnan és Craig - megtalálta volna a hangját, arrogáns viselkedése gondoskodott róla, hogy ez mindössze csak egyszeri kaland legyen és hogy érdemi karriert azután se tudjon felmutatni.

5. Roger Moore (1973-1985)

A néhai Simon Templart szokás a főbb színészek közül a legkevésbé kedvelni, sokszor a paródiába hajló kalandok, fárasztó humora miatt, valamint hogy idő után, ráncosan, fáradtan, 58 évesen hagyta ott a szériát. Kétségtelen, hogy Roger Moore szerint is a színészi tehetsége jó része kimerült abban, hogy miképp tudja felvonni a szemöldökét (amit a producerek itt megkértek, hogy mellőzzön, hogy a nézőknek ne az Angyal ugorjon be) és úgy vélte, hogy ő már csak a fizikumából adódó különbségek miatt sem tudta volna azt a típust hozni, mint Connery. (Ami azért érdekes, mert Fleming szerint Moore állt küllemében a legközelebb ahhoz, ahogy  Bondot elképzelte.) Mindemellett szerinte egy olyan kém komolyan vehetetlen, akiről a világ minden pontján tudják, hogy kém, vagyis csak a humor szemszögéből lehetett a figurát megközelíteni. Mindezek ellenére Moore szerepe tagadhatatlan, nem csak azért, mert ő alakította a sorozat történetében a legtöbbször, összesen 7-szer a 007-est (de ha egy 1964-es tv-szkeccset is beleszámítunk, akkor 8-szor), hanem mert egy olyanfajta természetes eleganciát, zsigerből eredő úriemberséget kölcsönzött a figurának, amit a szériában csak nagyon kevesen, mégis a karakter elengedhetetlen amplitúdójának tartanak. Ugyan pont hozzá köthető, hogy az egykor trendteremtő széria végérvényesen elkezdett az aktuális divatirányzatok után futni, pont ez biztosította a karakter máig tartó megújulását és a sorozat diadalútját, amely nélkül a mai filmipar nem lenne ugyanolyan. Hogy ennek tetejébe egyszer sem rendelt vodka-martinit (se rázva, se keverve) és cigaretta helyett mindig szivarozott?! Nagy ügy!

4. Pierce Brosnan (1995-2002)

Sokaknak - főleg azoknak, akik az új évezred hajnalán kezdtek el ismerkedni a szériával - ő a tökéletes 007-es, ráadásul 14 évig várt a szerepre, miután kilátogatott az 1981-es Szigorúan bizalmas forgatására, amelyben néhai felesége, Cassandra Harris alakította az egyik Bond-girlt. A producereknek azonnal megakadt rajta a szemük és Moore távozása után, 1986-ban a szerződést is aláírták vele (Maryam d'Abo-t, az 1987-es Halálos rémületben Bond-girljét még konkrétan vele tesztelték), azonban az utolsó pillanatban a Remington Steele-sorozat közbeszólt, így kénytelen volt akkor még Timothy Daltonnak átadni a szerepet, hogy aztán majd 10 évvel később a belépője az Aranyszemmel minél nagyobbat szóljon. Sármosan udvarias és humoros volt, mint Moore, férfias és stílusos, mint Connery, de ha kell, egyszerre érzékeny és kíméletlen, mint Dalton. Talán túlságosan is elődei sikeréből élt, ráadásul a korszak technikai bummja révén figurája is jobban támaszkodott a kütyükre, mint kellett volna és a filmek sem feltétlenül segítettek abban, hogy megtalálja a saját hangját. Brosnan szerepe viszont éppen azért meghatározó, mert sikeresen bebizonyította, hogy ennek a szexista macho őskövületnek, a hidegháború maradványának, a kisfiús sármjával nagyon is van keresni valója egy teljesen megváltozott, átrendeződött világrendben és a szórakoztató stúdiófilmek között egyaránt.

3. Sean Connery (1962-1971, 1983)

Az alfa-Bond, aki nélkül sem a figura, sem a széria nem lenne az, ami. Amikor a Dr. No-ban először mutatkozik be a kamerába, hanyag eleganciával rágyújtva a cigarettájára (már ebben a pár másodpercben komplett színészi karriereket tesz semmissé, annyira erős), miközben felcsendül Monty Norman kultikus főtémája, az vitathatatlanul filmtörténeti mérföldkő. Alakítása kétségkívül trendteremtő, noha ebben kulcsszerepe volt a filmet rendező Terence Youngnak is, aki megtanította a munkásosztályból származó Connery-t, hogy hogyan viseljen egy elegáns öltönyt, milyen ételhez milyen bor illik és a többi, de maximálisan kifizetődött. Minden nő őt akarta és minden férfi olyan akart lenni, mint ő. Annak idején akkora hisztéria övezte Connery-t, hogy a premiereken azért nem jelent meg, nehogy a (hölgy) rajongók széttépjék és talán mindenki emlékszik Steven Spielberg igaz történetet feldolgozó mozijára, a Kapj el, ha tudsz!-ra, amelyben az ifjú szélhámos, Frank Abignail Jr. (Leonardo DiCaprio) amint meglátja a moziban a Goldfingert, egyből csináltat magának egy ugyanolyan öltönyt, mint Conneryé és ráadásként még be is szerez egy Aston Martin DB5-öst. Azonban pont ez a hisztéria és az évenként érkező filmek elég hamar kiábrándították Connery-t a karakterből, hiszen nem a színészt, hanem egy terméket láttak benne, aki eleinte csak egyre inkább elhagyta magát, hogy aztán már csak elhízva, pénzért térjen vissza a szerephez. Először 1971-ben, a Moore-filmek legrosszabb momentumait idéző a Gyémántok az örökkévalóságnak-ban (akkori rekord fizetését teljes egészében egy skót tehetségeket gondozó alapítványnak utalta), majd 1983-ban a Tűzgolyó nem hivatalos remake-jében, a Soha ne mondd, hogy soha! című alkotásban. Connery végül azért jutott a dobogó legalsó fokára, mert megkerülhetetlensége ellenére akkori fizikuma alapján (legalábbis a Tűzgolyóig bezárólag) hiába lenne képes azokra a kunsztokra, mint az elmúlt években Daniel Craig, a "nőverő", hölgyek fenekére csapó, avagy azokkal csúnyán kikezdő megnyilvánulásai mára elfogadhatatlanok lennének. Azonban Fleming regényeit olvasva garantáltan sokak előtt az ő alakja jelenik meg.

2. Daniel Craig (2006-2020)

Az orosz dokkmunkás, aki korábban inkább ment volna el Bond-gonosznak, mintsem sármos szuperkémnek, mégis a legtöbb kétkedőt - nézőt és kritikust egyaránt - meggyőzte. Sőt! Ő volt eddig az egyetlen színész, akit alakításáért (Casino Royale) BAFTA-díjra jelöltek, hovatovább a Skyfall lett minden idők legsikeresebb Bond-filmje. Ehhez persze kellett az is, hogy miután a sorozat a Halj meg máskor!-ral elment a falig, visszarángassák a földre. Nyomjanak egy kiadós rebootot az akkor 40 éves szériára és az alapjaitól építsék újra a figurát, annak örökségét nem megtagadva, de a kor elvárásaihoz igazítva, érző, sebezhető emberként, nem a szuperhősökkel vetekedő akcióhősként ábrázolva, ezzel ígéretes jövőt megalapozva a számára. Craig barázdált arcának pedig elhisszük a kíméletlen gyilkost, a sebzett szívű hősszerelmest és a kimért úriembert egyaránt, akiben a felszín alatt iszonyatos érzelmi viharok dúlnak. Kvázi az ő nyers, sokszor kiforratlan stílusa az, aminek egykor Connery - egy teljesen más korban, más elvárások közepette - volt megfeleltethető. Mert ott van az a bizonyos sárm, de nem abban a szépfiús értelemben, mint Brosnannél, vagy Moore-nál. A Craig-éra - noha pont annyira hullámzó, mint az elődök kalandjai - igazolta azt, hogy Bondra van igény az új évezredben is, hovatovább nemcsak alkalmazni tudja az új évezred kívánalmait, hanem mindezeket olyan mértékben képes magára szabni, hogy mindaz tükrözze azt a fajta exkluzivitást, amit James Bond kalandjai mindig is jelentettek a szórakoztatóiparban és amiért ezt a figurát változatlanul szeretni lehet.

1. Timothy Dalton (1987-1989)

A méltatlanul keveset emlegetett Alvilági játékokban a szerelmes Josh Hartnett és Lucy Liu kettőse egyfolytában a Bond-filmekről diskurálnak és amikor a "Ki a legjobb 007-es?" kérdésre egyszerre vágják rá Timothy Dalton nevét tudják, hogy egymásnak teremtettek. Beszédes, hogy Dalton neve már Connery első távozásakor szóba került, de az akkor mindössze 23 éves Dalton azzal utasította el a lehetőséget, hogy ő túlságosan fiatal, Connery pedig túlságosan jó. A 80-as években először Moore visszahívása miatt nem tudta elvállalni, utána pedig egyéb elfoglaltságai miatt kis híján Pierce Brosnané lett a szerep, de mivel akkor ír kollégáját kötötte a Remington Steele-sorozathoz a szerződése és az utolsó pillanatban vissza kellett mondania, így Daltoné lehetett végül a régóta rá váró szerep. Talán túlságosan is későn jött már a lehetőség, hiszen mindössze két, igencsak felemás kaland adatott meg neki, ez viszont - igaz idővel - elég volt ahhoz, hogy sokan a rókaképű walesit tartsák a legjobb Bondnak. Daltonnak eltökélt szándéka volt, hogy  a figuráját minél közelebb vigye az Ian Flemming regényeiben foglaltakhoz és a könyveket ismerők szerint ez maximálisan sikerült is neki. Megvan benne Fleming úriembersége, de elsősorban mégsem egy élvhajhász, humorizáló playboyként ábrázolja, hanem a Brit Birodalom egy intelligens bérgyilkosának, aki sokszor valóban kíméletlenül elbánik ellenfeleivel (az 1989-es A magányos ügynök vitán felül a legbrutálisabb epizód a sorozatban), de mérlegel is és ha kell, megtagadja a felettesei parancsát, ha belső, morális iránytűje, avagy megérzése úgy diktálja. Amihez Lazenby még egyértelműen kevés volt, ahhoz Timothy Dalton már egyértelműen több, mint elegendő, mind fizikálisan (rengeteg mutatványt elődeivel ellentétben bevállalt), mind mentálisan, ezzel jó 15-20 évvel megelőzve azt, amiért javarészt Matt Damon Jason Bourne-ja és Daniel Craig 007-ese learatta a babérokat. Dalton az a színész, aki mindegyik korszakban a leginkább hű tudna maradni Fleming szellemiségéhez és helytállni a nagyvászon esendő akciósztárjai között, így a diadal egyértelműen az övé.

Ti jöttök! Szerintetek ki a legjobb 007-es a filmtörténelemben? Válaszaitokat várjuk kommentben.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.