Hirdetés

„A jó ügyek mellett akarok kiállni” - Molnár Áronnal beszélgettünk

|

Szeptember 2-től látható a mozikban az év talán legnagyobb visszhangot kiváltó hazai filmje, a Toxikoma. Ennek kapcsán beszélgettünk a mű főszereplőjével, a színész és aktivista Molnár Áronnal.

Hirdetés

Herendi Gábor mozija Szabó Győző azonos című regényén alapul, noha kár ajtó-ablak adaptációt várni a filmtől. A rendező bár belemegy a drogokkal túlfűtött kalandos élethelyzetekbe is, sokkal inkább két egocentrikus ember egymásnak feszülését állította a középpontba. Szabó Győző és Csernus Imre harcát méltattuk kritikánkban, most azonban lehetőségünk nyílt kicsit bővebben megismerni a részleteket. Többek közt ezekről az élményekről is kérdeztük a Győzőt megformáló, és civilben aktivistaként is tevékenykedő Molnár Áront.

Hirdetés

Milyen érzés volt eljátszani egy létező embert, aki ráadásul jó barátod? Mennyire akartad átvenni a gesztusait, illetve mennyi Áron van a filmben látható Győzőben?

Nemcsak barátok vagyunk, hanem rokonok is, ugyanis a harmadik gyermekének, Gazsinak én vagyok a keresztapja. Győző egy tornádó volt az életemben, hat évvel ezelőtt barátkoztunk össze a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ahol a Tévedések vígjátéka című darabban szerepeltem. Egy főpróbát elmosott az eső, így fedél alá kellett vonulnunk, majd odajött hozzám, a kezembe nyomta a könyvét és azt mondta, ha valaha film készül ebből, azt szeretném, hogy te játssz el engem. Ez a történet álomrésze, aztán rá kellett döbbennem, hogy nem minden ilyen egyszerű. Aki ugyanis eldönti, hogy ki tűnhet fel a filmben, az Herendi Gábor, nekem pedig életem legnehezebb castingján, egy öt körös meghallgatáson kellett részt vennem, mire megkaptam a szerepet.

Kérdésedre válaszolva a felelősség ami beugrik, ha a barátom eljátszásáról van szó. Győző egy olyan titkot tárt fel a saját életéből, melyet sokan a sírba visznek, vagy egyáltalán nem akarnak hallani róla, ha már túl vannak rajta. Ő ezt mégis egy könyvben nyilvánosságra hozta, majd egy csapat, Illés Gabi producerrel és Herendi Gábor rendezővel az élen vászonra álmodta és közösen csináltunk egy olyan filmet, mely eszköze egy ügynek, ami maga a függőség, a kábítószerhasználat viszontagságait szemlélteti. Ugyanakkor azért is nagy felelősség, mert egy olyan karakternek kellett megmutatnom az emberi oldalát, a sebezhetőségét, aki nem kifejezetten szimpatikus figura a forgatókönyvben, sőt néha nagy seggfej tud lenni. Hitelesen szerettem volna ábrázolni, hogy emögött a "dúvad" mögött egy mennyire érzékeny személy lakozik. És hogy mi van ebből bennem? Ezt vissza kell csatolnom a castingra, ahol az első két körben borzalmas voltam. Ám rájöttünk arra, hogy Győző utánzása zsákutca. Az imitálásból egy karikatúra kerekedett, így át kellett gondolnunk, miként működhet a dolog. Arra eszméltem rá, hogy ha Győző attribútumait sikeresen átveszem, akkor a pokol, a titok és az érzelmi hullámvasút már egy saját történet lehet. Ezekből lett összegyúrva ez a komplex jellem.

A drogos jelenetek vagy a terápián zajló szócsaták és kezelések voltak azok, amik nagyobb kihívás elé állítottak színészként?

Máshogy voltak megterhelőek, illetve a terápiás részekre nem is használnám ezt a jelzőt, ott baromi jó hangulat uralkodott. Sztorizgattunk, hülyéskedtünk, kvázi deviánsként viselkedtem a forgatási szünetekben, valószínűleg pont úgy, ahogy Győző tette volna a terápiákon. A drogos tripek másféle stílust követeltek. Amikor ezeket csináltuk nem nagyon beszélgettem emberekkel, szeretek ilyenkor távolságtartóbb lenni és csak azokat engedem be, akik tudnak segíteni abban, hogy az adott jelenet tökéletes legyen. Nekem ilyenkor egy személyes, nyers sztorit kell elmesélnem, ebben pedig a dokumentumfilmek jelentették a legnagyobb segítséget. Ott nincs kamu. Három hónapig készültem arra, hogy ezt a témát a lehető leghitelesebben mutassam be, majd a forgatáson készítettem magamnak egyfajta térképet, amin jelöltem, hogy most a karakter hol tart éppen, akár az elvonásban, akár lazaságban. Nekem erre szükségem volt, egyrészt, hogy az agyamat tréningezzem, másrészt a lelki felkészültségben is hasznomra vált.

A Toxikoma elsősorban nekünk magyaroknak ad egy pluszt a két főhős miatt, ahogy azt például A Viszkisnél is láthattuk. Mit gondolsz, egy külföldinek miben más, mennyire lehet hatásos az élmény?

Nemrég volt egy amerikai csapat, akik itt forgattak. Nekik levetítették a filmet angol felirattal és azt mondták, hogy számukra ez abszolút megállja a helyét. Lehet, hogy név szerint nem ismerték a főhősöket, de az átjött, hogy milyen nyomon követni egy ember lecsúszását, illetve mennyire egyszerű elveszteni úgy a kontrollt, hogy észre sem veszed. Kiemelték a castingot, hogy színészileg mennyire értékes alkotásról van szó, ami természetesen iszonyú jólesett. Most Marosvásárhelyre hívták meg a filmet és nagyon bízom benne, hogy minél több fesztiválra el tud majd jutni, plusz ott a lehetőség, hogy nevezzék akár Oscarra is.

Szépen építed a karriered, a Toxikoma pedig meghozhatja azt a szintű ismertséget és elismerést, ami az országban csak egy szűk rétegről mondható el. Hogy állsz ehhez a témához, miként kezeled a sikert?

Amikor elvégeztem a színművészeti egyetemet, bekerültem a Vígszínházba, ahol évi 210-220 előadásban játszottam. Ez leosztva elég nagy nézőszámot jelent, mégsem ismert a kutya se. Amikor független lettem sem váltam ismertebbé, holott nekem határozottan célom, hogy az legyek. 18 éves koromban, amikor ránéztem például egy színészekkel reklámozott Unicef plakátra, ami a jó ügyért harcol, féltékeny lettem, hogy miért nem én vagyok azon a plakáton, elvégre én is jó ügyek mellett akarok kiállni és erre akarom használni az ismertségem. Nekem ez egy kulcs, egy lehetőség arra, hogy az ügyek, amik érdekelnek, minél több emberhez eljussanak. A Toxikoma az első mozifilm, aminek a főszerepét elvihetem a hátamon és ez kurva jó érzés. Nem az történt, hogy kicsit megrettentem, visszább vennék, hanem azt érzem, hogy még, adjatok még, nekem ez kell. A siker kétségtelenül jó dolog, de én inkább használni szeretném, mintsem élvezni.

Mik a terveid a jövőre nézve? Akár a színészi pályát, akár a noÁr mozgalmad munkásságát tekintve.

Színészként részt vehetek egy őrületesen izgalmasnak ígérkező történelmi kalandfilm munkálataiban, mely Hadik András hadvezérről fog szólni. Szikora János rendezi, Dyga Zsombor pedig az akciójeleneteket dirigálja. Én Gvadányi Józsefet, a költőhuszárt játszom, aki egy hihetetlenül érdekes és komplex figura. Négy nyelven beszélt, 18 éves korában elment katonának, irtó nagy dumás volt és mindenkivel összeverekedett. Francia hadifogságba került, majd amikor megtörtént a Hadik vezette berlini sarc, akkor az ő oldalán harcolt. Ezt dolgozza fel a film. Jelenleg az előkészületek zajlanak és imádom csinálni. Azt képzeld el, ha én megnézem például Tom Cruise-t, hogy ő mennyit gyakorol egy-egy filmjére, akkor én nem tudom elmondani mennyire irigy vagyok. Én is ezt akarom és a maga módján ez most össze is jött. Három hónapja lovagolok, vívok és készülök fizikálisan a szerepre. Meg akarom tanulni ezeket a trükköket és én magam akarom teljesíteni őket. Alig várom, hogy kezdetét vegye a forgatás, egyrészt az élmény miatt, másrészt számomra nagyon fontos a magyar identitás.

Amikor valaki megkérdőjelezi, hogy miként egyeztethető ez össze az aktivista léttel, azt a világ legnagyobb ostobaságának tartom. Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol külön tudom választani azt, hogy csinálok egy történelmi kalandfilmet, ugyanakkor aktivistaként kritizálom a regnáló kormányt vagy éppen segítek egy kórháznak, ahol nincs vérnyomásmérő. Ha megnézed a külföldi példákat, ők ezt csinálják és szerintem is ez lenne a normális. Nem szabad kimondanunk, hogy ez az aktuális hatalom privilégiuma, a történelmünket, hitünket, művészetünket nem sajátíthatja ki sem a jobb, sem a baloldal. Ezért is örülök, hogy részt vehetek ebben a filmben és felemelhetem a hangom a témában, mert nekem erről művészként és aktivistaként is beszélnem kell.

Mi volt az utolsó film, amit láttál?

A Netflixes Kate. Nagyon bírom a John Wick stílust és nemrég a Senki is sikeresen idézte meg ezt az iskolát. Tetszett, hogy itt nő a főszereplő, s noha nincs az említett filmek színvonalán a koreográfia, de például Japán, mint helyszín remek választásnak bizonyult. Moziban legutóbb A legjobb dolgokon bőgni kell volt, amit láttam. Imádom Rainer-Micsinyei Nórit, szerintem ő egy unikum a hazai színjátszásban. Toxikomás partnerem, Bányai Kelemen Barna is benne van és megmutatja, hogy mennyire sokoldalú színész. Az egész film a generációnkról szól, a mi tehetetlenségünkről, szerencsétlenkedéseinkről és ez nagyon közel áll a szívemhez. Bátor, jópofa, kiszámíthatatlan, nagyon szurkolok neki, hogy minél többen nézzék meg.

Vársz még valami filmet idén?

James McAvoy hatalmas kedvencem, az új filmjét, a My Sont nagyon várom, illetve Joaquin Phoenix hamarosan érkező mozija, a C'mon C'mon is érdekel. Van egy cseh dokumentumfilm, amire szintén kíváncsi vagyok.

A Csapda a neten?

Az-az.

Volt szerencsém látni, mindenképp nézd meg!

Érdekes, hogy a film kapott egy 18-as karikát, de az ügy, ami mellett kiáll nem plusz 18-as, sőt gimnazistáknak szól. Nyilván van erre egy szabály, megvannak ennek az okai, én mégis azt javaslom hasonló esetekben a fiataloknak, hogy menjenek el, nézzék meg a filmet és utána legyen egy foglalkozás vagy beszélgetés, ahol az élményt fel lehet dolgozni. Ez hasonlóan van a Toxikomával, én nagyon szívesen mennék középiskolások által szervezett közönségtalálkozókra, mert ezek olyan témák, amikről érdemes és kell beszélni.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.