A Halálos iramban-sorozat tökéletes példája annak, hogy agyatlan szórakozás és agyatlan szórakozás között is bőven van különbség. A széria fejlődését, majd kisiklását rendkívül érdekes élmény megnézni: végigkövetni, miként találja meg saját magát, miként próbálja magát újradefinálni, majd hogyan veszíti el saját maga valóságával is a kapcsolatot.
A negyedik film bemutatójának 15. évfordulója alkalmából úgy döntöttük, rangsort állítunk fel a tíz filmből (a számozás ne tévesszen meg senkit, két filmet egy sorba helyeztünk).
9. Halálos iramban 9. (2021)
A film, amelyben még többet tudhatunk meg a Toretto-családról azáltal, hogy Dominic öccse, Jakob (John Cena) képbe kerül és fő ellenlábas lesz. A film, amelynek rendezői székébe két film után visszatért Justin Lin, amely tény ugyan adott okot a reménykedésre a minőséget illetően, de végül mégis csalódnunk kellett. Itt láthatjuk, amint két karakter kijut pár pillantásra az űrbe, hogy aztán nézőként csak egy unott vállrándítással konstatáljuk ezt. Persze, franchise legyen a talpán, amely kilenc filmen át tud tartani bárminemű minőséget, van amit képtelenség, főként, ha egy olyan szériáról van szó, amely leginkább már csak mondvacsinált, felszínes drámákból és nagy visszatérésekből áll. No meg olyan akciójelenetekből, melyek hangosak, látványosak, de az égvilágon semmi tartalmuk és drámai hatásuk nincs. A kilencedik film az, amelyre a sorozat végképp elfáradt és már csupán önmaga paródiáját tudja nyújtani. Azt is rosszul.
8. Halálos iramban 8. (2017)
Ez volt az első film a harmadik rész óta, amelyben nincsen Paul Walker és amelyben a hiánya fájón érződik. Nem csak azért, mert alapvetően szomorú a puszta ténye annak, hogy Walker ilyen fiatalon távozott közülünk, de azért is, mert részben az ő karaktere volt az, amely fél lábbal a földön tartotta a szériát. Walker volt az, aki természetes humánumával, kisfiús sármjával instant szimpátiát váltott ki belőlünk és Miával való kapcsolata néminemű érdemi tétet kölcsönzött a forgatókönyvnek. Ennek híján Vin Diesel egója a kelleténél jobban rátelepedett a filmre. Vegyen bármilyen ambivalens fordulatot is a karaktere, leginkább csak az ütközik ki, hogy Diesel színészi képességei meglehetősen limitáltak és túlontúl drámai megmozdulásai inkább keltenek röhejes hatást, mintsem empátiát. Ugyanitt megjegyezném, ez az a film, amelyben Dwayne Johnson-t végképp a család részévé avatták, Stathamet megszelídítették, Charlize Theron-t pedig megtették egy sokadrangú Bond-gonosznak. Itt éreztem azt először, hogy a hatalmas mutatványoknak már semmi foganatja, a húha-faktor teljesen kihalt és kezdett fáradni a sorozat.
7. Halálos iramban 10. (2023)
Meg kell hagyni neki, valamivel élvezetesebb a nyolcas és kilences epizódnál, de ez sokat nem mond. Itt az ötödik etap eseményeit veszi kiindulópontnak és emeli be a képbe annak ügyeletes ellenlábasának a fiát, Dantét. Jason Momoa alakítása (vagy ripacskodása?) Danteként egyszerre irritáló és szórakoztató, az akciók között akad egy-két egészen látványos, de a tétek papírforma szerinti nagysága egyben gyengíti a tényleges tétek jelenlétét. Nagyobb hangsúlyt kap ugyan Tej és Tyrese Gibson karaktere, ami néhány mulattató pillanatot azért eredményez, cserébe akárhányszor megjelenik Diesel a színen, képtelenség komolyan venni őt és csak tompítja a filmélményt. John Cena is visszatért a kilencedik filmbeli rosszalkodása után, ezúttal mókás, imádnivaló nagybácsiként (a 11. film végére vélhetően Charlize Theron is tiszteletbeli nagynéni lesz). Felmerül a kérdés: miért veszi a fáradtságot ez a széria arra, hogy drámai hatást váltson ki, ha 1) az utolsó filmekben alapból nem megy neki, 2) egy film múlva semmissé teszi az alapdrámát? Költői kérdés. Itt egyébként a rendezői székben az a Louis Letterier ült, akinek A szállító második részét, valamint A hihetetlen Hulkot is köszönhetjük. A minőségen sokat az sem javít, hogy a West Side Story egyik sztárja, Rita Moreno is felbukkan egy jelenet erejéig (plusz, Helen Mirren ismét tiszteletét teszi). Itt már minden cameónál azt érezni, hogy inkább kizárólagosan Diesel egóját szolgálja.
6. Halálos iramban (2001)
Ezzel kezdődött minden és bár általában megegyezhetünk, hogy a kezdet a legjobb, itt ez az íratlan szabály fel van rúgva. Rob Cohen filmje inkább megmosolyogtató a maga izzadtság- és benzinszagú macsóskodásával és Holtpontot másoló narratívájával. Ez utóbbi persze alapvetően nem probléma, mindkettő film jól csinálja a saját dolgát (bár a Holtpont mégiscsak jobb), de a Halálos iramban inkább egy jópofa B-film, mintsem egy saját maga potenciálját kihasználó darab. A farokméregetések a film cselekményének nagy részét kiteszik, Vin Diesel már itt is a család szentségét hangoztatja, a versenyek korrektek (de nem kiemelkedőek), a finálé működik, még ha nem is ad akkora katarzist. Összességében inkább tisztes középszer, aminek megvan a maga bája, de túl sokat mégsem ad. Egyszerű beépülős akciófilm néhány karizmatikus főszereplővel és egy kiszámítható cselekménnyel.
5. Halálos iram (2009)
Becsülendő, hogy Justin Lin valamivel sötétebb tónust igyekezett megütni és bár az akciójelenetek között van egy-két hajmeresztően elszállt szcéna, érezhetően szándékában állt egy relatíve földhözragadtabb bosszúfilmet összehozni. A film egyik dramaturgiailag súlyosnak szánt húzása, mely szerint Letty-t kiírják a sorozatból alapvetően jó ötlet és megint csak, papírforma szerint jó gondolat újra összehozni a rablót és a pandúrt ennyi év után, még jobban kiélezve, majd összemosva a köztük lévő ellentétet. Diesel és Walker kettőse jól működik, tetszik, hogy itt még csak ketten vannak és a nagy csapat sehol, az egész film hangvétele meglepően morózus és komoly. Viszont: a forgatókönyv valahogy mégsem áll úgy össze, ahogyan kellene, néhány fordulat sutának hat (Letty beszervezése, valamint a fő ellenlábas kiléte), a drámai hatás nagyrészt elmarad. Ez egyébként betudható annak is, hogy ekkor volt a forgatókönyvíró-sztrájk és így sok mindent nem tudtak úgy kiglancolni, hogy az megfelelően működjön. Viszont az akciójelenetek nagyon pofásak, beszéljünk akár a nyitányról, akár a fináléról. Azokban bőven van annyi kraft, hogy picit - ha nem is tartósan - feledtesse a hiányosságokat. Valamelyest ezek miatt is tartom azt, hogy egy fokkal jobb a legelső résznél.
4. Halálos iramban: Tokiói hajsza (2006)
Maga a tény, hogy itt hátrahagytuk az összes (első két részben) megkedvelt/megismert karaktert az előző filmekből és a rendező, Justin Lin egy teljesen új közegbe kalauzol bennünket, imponáló. Imponáló, hogy a film megtartotta a gyorsulási versenyek világát és Amerikából Tokióba irányítja a cselekményt. Egy amerikai középiskolás fiú beilleszkedési nehézségeit mutatja be, miközben nem bír magával és kihúzza a gyufát a helyi fiatal gengsztereknél. Justin Lin rendezése energikus és lelkes, Lucas Black pedig egy kompetens főhős, aki vakmerőségével és hibáival könnyen vált ki szimpátiát. Az autóversenyek dominánsak és ezzel együtt izgalmasak, a mellékkarakterek szórakoztatóak (Han kiváltképp zseniális adalék Sung Kang megformálásában) és tetszik, hogy itt tematikaként nem a család húzódik végig, hanem inkább a beilleszkedés, az idegenségérzet, a lázadás és a becsület. Kifejezetten bejött az is, hogy a távol-keleti közeget természetesen, autentikusan ábrázolja, nem csupán sztereotíp közhelyekre támaszkodik. Vicces belegondolni abba is, hogy volt Halálos iramban-film, amiben Vin Diesel csupán egy kis cameo-szerepben tetszelgett.
3. Halálosabb iramban (2003)
John Singleton filmje faék egyszerűségű, viszont dicséretes, hogy Rob Cohen saját magát a kelleténél komolyabban vevő középszerűségét felváltotta egy színes-szagos, magas oktánszámon pörgő havermozira. Büszke B-film ez az összes klisével és egy Miami Vice-epizód sztorijának is beillő plottal. Van itt gonosz és könyörtelen drogkartell, korrupt rendőrök, beépülés, gyorsulások és laza beszólások. De ami igazán viszi a hátán a filmet, az Paul Walker és Tyrese Gibson kettőse. Walker itt sokkal fesztelenebb jelenléttel bír, mint az első részben, bátrabban fordítja saját előnyére a sármját, Gibsonnal pedig örömmel adogatják egymásnak a verbális labdákat (üdvözlő bunyójuk pedig a maga homoerotikus felhangjával egészen mulattató). Érdekes lett volna megnézni a franchise sorsát, ha egy ilyen, egymáshoz lazábban kapcsolódó, önálló kis kalandokat elmesélő sztorikat láthatunk - elhagyva a család ideáját. Már csak ezért is tartom üdítő színfoltnak ezt a filmet.
2. Halálos iramban 6. (2013) / Halálos iramban 7. (2015)
Itt teljesen ledobták az ékszíjat az alkotók és leginkább a "minél nagyobb, minél vadabb"-alapelvet követik. Az a bizonyos léc ugyan kezdett rezegni azt illetően, hogy túljáratják a motort (lásd a hetesben az Abu Dhabiban játszódó akciót, vagy éppen a hatos repteres csörtét), de mindig tudtak annyi játékosságot, könnyedséget, neadjisten humánumot vinni az egész menetbe, hogy ne fulladjunk bele teljesen a látványpornóba (Walker jelenléte itt is sokat segít). A hatodikban ugyan a gonosztevő, Owen Shaw (Luke Evans) nem hagy túl mély nyomot, viszont a hetedikben színre lépő testvére, Deckard már jóval markánsabb, Jason Statham alakításában egy ténylegesen fenyegető elemmel kell szembenéznie a csapatnak. James Wan rendezésében akad néhány igazán ütős és kézműves jellegű akciójelenet (Paul Walker harca Tony Jaa-val remek példa erre), a történet pedig ugyan az Isten szemével és a többi butasággal említésre sem méltó, mégis, képes végig fenntartani a figyelmet egészen a könnyekkel telített utolsó jelenetig. Szép búcsú és itt kellett volna abbahagyni az egész szériát.
1. Halálos iramban: Ötödik sebesség (2011)
Az első olyan film volt a sorozatban, amely teljes mértékben kihasználta a koncepciójában rejlő potenciált és amely kicsit ugyan eltávolodott a gyökereitől (a gyorsulási versenyek kevesebb teret kapnak), a családot, az összetartozást és a betyárbecsületet ízlésesen tudta tematizálni. Justin Lin vezénylete alatt a csapatdinamika remekül működik, megkapja mindenki az őt illető reflektorfényt, az akciójelenetek pedig hajmeresztőek, de sikerült megteremteni egy olyan világot a filmben, melyben az olyan elszállt dolgok, mint egy széf fél városon történő keresztülrombolása sem válik teljesen hiteltelenné. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy Dwayne Johnson hathatós, bulldózer-jelenlétével egy olyan karaktert üdvözölhettünk, aki, ha csak egy filmig is, de ténylegesen megnehezítette a szereplők dolgát. És akivel egy emlékezetes, rövid és ütős bunyót is lenyom Vin Diesel. A kritikai sikert elérő filmet nem csupán a széria megmentőjeként aposztrofálhattuk, de úgy is, mint egy igazi, zúzós popcornmoziként is. A legjobb fajtából.
A ti rangsorotok hogy nézne ki?