A cikk május 4-e, azaz a hivatalos Star Wars-nap alkalmából jelent meg újra!
A legutóbbi rész, a Solo: Egy Star Wars-történet szinte napra pontosan 35 évvel A jedi visszatér premierje után bemutatott spin-off/eredet mozi volt, a tizedik a szériában. Persze a Star Wars esetében ez idő alatt temérdek (azóta javarészt eltörölt) könyv, képregény, videojáték és rajzfilmsorozat foglalt helyet, ami igencsak megnehezíti továbbra is azt a kérdést, hogy ki mit is tart Star Warsnak, legyen akár a mezei rajongókról, akár a kritikusokról szó. Nálunk is leginkább csak az első 3 helyezett tekintetében volt konszenzus, a többiben - vagy akár az egész széria műfaját tekintve - heves viták alakultak ki köztünk, ami sokak esetében Vader-féle torokszorító élménybe torkollott, vagy heves fénykard-párbajban, amikért még Luke Skywalker sem feltétlenül merne kezeskedni. Mi viszont az alábbi listáért bátran.
10. Solo: Egy Star Wars-történet
Talán az is jól mutatja a legújabb családtag helyezését, hogy az összes eddigi film közül ezt övezte a legnagyobb érdektelenség nem csak a nézők, hanem a mi részünkről is. Ugyanis talán méltatlan arra, hogy igazán sereghajtó legyen, de kétségtelenül mostoha körülmények között jött a világra, ráadásul a drága apukára sem mindenhol hasonlít - vagy éppen ellenkezőleg: nagyon is próbál rá - ennek ellenére megvannak a maga erényei. Mint a legkisebb gyerek, az eddigiekhez mérten léptéke is kicsi, ami miatt már szimpatikus, mint ahogy az is, hogy a nagy öregekre hajazó kalandor tud lenni a jobb pillanataiban. Pedig arra is meg lett volna az esélye, hogy a család egyik nagy kedvence legyen, így inkább csak a különcség jut neki osztályrészül, amit éppúgy lehet benne szeretni, mint utálni.
9. Star Wars II. rész - A klónok támadása
Ha a Solo volt a kedvelhető különc, akkor A klónok támadása az a fagyos, merev kamasz testvér, aki igyekszik bebizonyítani magáról, hogy nagyon is mély érzelmei vannak, ezek azonban kimerülnek a brazil szappanoperák és a Coelhós Facebook-idézetek ismételgetésében. Noha George Lucas igyekezet kijavítani az első rész hibáit és egy komorabb, látványosabb, valamint szövevényesebb történettel előállni politikai machinációkkal és merényletekkel, a filmre rátelepedett a leendő Sith Nagyúr folyamatos picsogása és ótvar giccsben (by James Bond) fuldokló szerelmi története. Az előzménytrilógia darabjai közül ebben érződik a leginkább, hogy Lucas mennyire nem ért a színészvezetéshez, akárcsak az ízlésességhez. Hayden Christensen játéka azóta is éppúgy instant mém indok, mint a pattogó Yoda, pedig az amúgy meglehetősen steril látványvilág ellenére impozáns, ahogy több tucat Jedi kivont fénykarddal küzd egy arénában, vagy nem beszélve Jango Fett aszteroidák közti fogócskájáról ezzel is rehabilitálva a később/korábban elhullt Boba Fett kultuszát. Csak hát a nyál jobban ellepi, mint egy a Tatuin kettős napjának kitett hutt tetemet.
8. Star Wars I. rész - Baljós Árnyak
Maradva a családi hasonlatoknál, ő volt az a gyerek, akit mindenki nagyon várt, aztán kiderült, hogy valami komoly gond van vele, de az idő előrehaladtával ezen problémák egy részét sikerült elfogadni. Talán kevés film körül volt akkora őrület, mint a Baljós Árnyak körül, noha azért lesz még alább ebben méltó kihívója. A gyerek Anakin, mielőtt még Darth Vaderré vált volna, egy jóval hevesebb Obi-Wan Kenobi, egy a jedi tanácsban helyet foglaló Yoda mester, és egy vadonatúj, szó szerint ördögien festő, dupla pengéjű ellenfél. Mi rossz sülhet ki ebből, pláne ha az Egy új remény után ismét Lucas ült a rendezői székbe? Nos egy univerzális meséhez képest kereskedelmi utak adóztatásáról szóló konfliktus, egy a díszes jelmezekben elvesző Natalie Portman és minden idők egyik legirritálóbb (és legfeleslegesebb?) comic-relief-je. Nem lehet azt mondani, hogy a rajongók felháborodása kicsit se lett volna jogos, ugyanakkor ahogy az Így jártam anyátokkal! egy epizódjában Barney is megjegyezte: a korral csak nemesedik. És valóban, a trilógia zárlata részben az itt lefektetettek miatt is működik, még ha ez nem is volt akkortájt egyértelmű, kalandjellege, világa új szegmenseinek a felfedezése pedig ha nem is mindenhol, de tetszetős.
7. Star Wars VIII. rész - Az utolsó Jedik
Kétségtelenül a legutáltabb gyerek, aki sohasem azt csinálja, amit elvárnának tőle és éppen ezért szerethető is egyben, mert mer új utakra lépni. Rian Johnson mozija hiába sokak számára instant kávépótlék alacsony vérnyomás ellen, az író-rendező szó szerint ott vette fel a fonalat, ahol J.J. Abrams elejtette és oda merészkedett, ahol eddig néző még nem járt. Az utolsó Jedik ugyanis a kudarcok filmje, elsősorban a klasszikus trilógia nemes lelkű főhősének és szimbolikus alakjának, Luke Skywalkernek a kudarcáé (és megváltásáé), de kudarcot vallanak az Ellenállók, az Első Rend, Finn, Rey, Kylo Ren, Snoke... lényegében mindenki, miközben Johnson a messzi-messzi galaxis bemerevedett határait is kitolja, legyen szó akár az Erő misztikumáról, akár készpénznek vett dramaturgiai megoldásokról, hogy úgy adja vissza a stafétát Abramsnek, hogy fogalmunk se legyen arról, hogy veszi majd fel és merre viszi tovább, ami mind a filmre, mind egy trilógia lezárására nézve nem kis érdem. Ezzel együtt az elvárások mozija is ez, a hibás, avagy csalfa elvárásoké, amikor is szereplőnek és nézőnek is szembesülnie kell azzal, hogy mi történik akkor, ha nem kapja meg mindazt, amit akar, ami éppúgy lehet felszabadító érzés, mint amennyire béklyóba is kötheti az embert. Ez pedig teljesítményként semmiképp sem mondható utolsónak.
6. Star Wars VII. rész - Az ébredő Erő
Őt pedig éppen azért szeretik sokan, mint amiért utálják. Túlságosan is hajaz ősére, de részben ez is a feladata: hogy visszahozza mindazt a hangulatot és azokat a szereplőket, amiért (és akikért) anno az eredeti trilógiát és ezt a világot annyian megszerették. Abrams mozijának azonban nem csak a pofátlan nosztalgiában való hempergőzés a feladata (habár valahol mégiscsak az az elsődleges), hanem új karaktereket az útjukra bocsájtani, hogy átvegyék nemes elődeiktől a stafétát, mindamellett reflektáljanak is mindarra, ami Star Wars: a múlt terhére és az annak való megfelelésre, valamint annak hiába valóságára. És hiába másolja az Egy új reményt elsősorban, rendre kifordítja egyes elemeit, karakterei viszonyát akár egymáshoz, akár a nézői elvárásokhoz, akár önmagukhoz mérten nézzük őket. Régi figurái önnön kudarcaiktól sújtva bolyonganak, miközben tempója, újdonsült figurái már abszolút a modern időknek szólnak.
5. Zsivány Egyes - Egy Star Wars-történet
Ő a magának való, ritkán megszólaló, de olyankor kifejezetten hatásos, marcona, eddig sohasem látott nagybácsi. Az ugyan nem derül ki, hogy miért is annyira zsivány ez a Zsivány, ahhoz túlontúl szűkszavú, karakterei izgalmasan vannak felfestve, mégis kontúrok maradnak csupán, nem tudnak érdemben fellélegezni. Erőssége valahol mégis ebben rejlik! Elvégre Gareth Edwards (és a segítségére siető Tony Gilroy) új oldaláról mutatták be a messzi-messzi galaxist és annak két részre szakadó hadait. Ebben a háborús moziban végre megtudjuk, hogy a jók sem félnek bemocskolni a kezüket, a rosszak pedig egymással marakodnak a dicsőségért, miközben mégis az átlagember kerül a középpontba. Fináléja éppen ezért is erős és feledteti az első félidő hol csikorgó, hol siető fogaskerekeit: nincsenek kivont fénykardok és az Erő mindenható hatalma, hanem csak a kisember, aki megpróbálja megtenni a tőle telhetőt, ami a sikerhez elegendő, de az életben maradáshoz kevés. És amikor mégis felvillan a vörös fénykard, akkor válik minden addiginál egyértelműbbé, hogy mennyire is kilátástalan a jók számára a harc a gonosszal szemben. De nem reménytelen.
4. Star Wars III. rész - A Sith-ek bosszúja
Ő az a családban, akiről már lemondtál az elődei fényében, majd aztán pont az ő kudarcaikból tanulva (de azokat nem semmissé téve) bizonyította be, hogy mennyi tartalék, erő rejlik benne. A kelleténél talán több is. Lucas trilógiazárlata rendkívül sűrű és kétségtelenül az összes film közül a legdrámaibb: nem csak egy addig vezetett hős figura, hanem a demokrácia, a szabadság fájdalmas bukásának lehetünk szemtanúi, méghozzá tapsvihar közepette. A Baljós Árnyakban még fájdalmasan kilógó politikai szál most nyer csak igazán értelmet, a Jedik avittas, merev gondolkodása pedig éppúgy Palpatine kezére játssza az őrlődő Anakin Skywalkert és teszi minden idők leghírhedtebb gonoszává, mint saját félelmei és vágyai. Még mai szemmel nézve is bátor film, hogy minden idők leginkább univerzális meséjében úgy hullanak a Jedik, mint egy Scorsese-műben, gyerekeket mészárolnak le és a szabadság intézményesült pillérei lesznek semmissé. Ezek elementáris erejét még az sem veheti el, hogy Lucas a kelleténél több mindent akart mindebbe zsúfolni, ennél fogva az összekötés a klasszikus trilógiával számos ponton erőltetett, vagy hanyag, mint ahogy az amúgy nagyszerű Natalie Portman részről részre borzasztóbb játéka is itt éri el a mélypontját, amelyen a sokszor még mindig fájdalmas párbeszédek sem segítenek. Viszont Hayden Christensen legalább rácáfolt a károgókra, miközben Ian McDiarmid a galaxis legaljasabb szemétládájaként tetszeleghetett. Ebből a szempontból pedig csodálatos bosszú ez a korábbi károgóknak.
3. Star Wars VI. rész - A Jedi visszatér
Valahol adta magát már előzetesen, hogy a dobogó fokait az eredeti hármas fogja elfoglalni, ugyanis az előző rész és e között durván annyi a pontkülönbség, mint amennyit az utolsó helyezettnek sikerült összeszednie (vagyis nem kevés). Az eredetiek közül ő a legkisebb, aki nem egy utódjához hasonlóan elődei örökségét szenvedi, ugyanakkor előrevetíti a későbbi epizódok gyermekibb hangvételét. Ennek ellenére Richard Marquan zárlata hiába kanyarodik vissza az alapok lefektette könnyedséghez, számos ponton érettebb a nyitó epizódnál. Ez elsősorban a már Jedi lovaggá érett Luke és az Uralkodó árnyékában ismét meghunyászkodni kényszerülő Vader kettősének köszönhető, miközben Han most már a Lázadók teljes értékű tagjaként segíti az ügyet, Leia pedig arany bikiniben gondoskodik több generációnyi tini nedves álmairól. Bizonyos értelemben a tökéletes befejezés, még ha emelkedettsége, bája egy ilyen mesének nem is mindenkinek tetszik, amelynek álmából kár volt felébredni és folytatni, de egy ekkora galaxis tudjuk jól, hogy nem szunnyadhat még akkor sem, ha megérdemelné.
2. Star Wars IV. rész - Egy új remény
Az elsőszülöttek mintapéldánya, akinek mindenki a csodájára jár. Ő az alap, akihez mindenkit hasonlítanak. George Lucas annak idején maga sem gondolhatta, hogy nem csupán a filmipart, hanem az egyetemes popkultúrát is megreformálja és átértelmezi azt édesgyermeke. Az Egy új remény később ráaggatott címéhez méltón meghozta az igazi modern kori mesét a XX. századba, mikor már kezdtek volna róla lemondani: ahol az útonálló zsiványról is kiderül, hogy aranyból van a szíve, hogy egy hercegnő is lehet talpraesett és ami a legfőbb, hogy egy a naplementéket bámuló, kalandokra vágyó fiú is lehet hős. Narratívája, figurái hiába ismerősek, Lucas kiváló érzékkel vegyíti a népmesei elemeket a modern korra való rácsodálkozással, az ismeretlen felfedezése iránti igénnyel, miközben spirituálisan is kellő szellemi táplálékot ad. És mindazzal, hogy Lucas létrehozta a messzi-messzi galaxis változatos flóráját és faunáját - nem mellesleg egy erre épülő, óriási üzletet a filmipart forradalmasító látványtechnikától kezdve a gyermeki rajongást kihasználó merchandise-ig -, a fantázia is diadalt aratott és arat a mai napig újabb és újabb generációkat megfertőzve.
1. Star Wars V. rész - A birodalom visszavág
Nem is volt kérdés a győztes, szerkesztőségünk szinte minden tagja Irvin Kershner klasszikusát helyezte a listája élére. Ő az igazi mintagyerek. Nem csak szép, de okos is, mélyebb, bölcsebb, érzelmesebb, mint a neki már az utat kitaposó elődje, mindemellett képes meglepni. Lucas (akkor még) nagy bölcsen átengedte a rendezést egykori mentorának és a karaktereit helyezte a középpontba. Így lett az aranyszívű Hanból, odaadó (de azért még mindig vagány) gáncs lovag, Vaderből a filmtörténelem (egyik) legrettegettebb gonosza, Luke-ból pedig kételyekkel küzdő hős, hogy a végén a filmtörténelem egyik leghíresebb revelációjával szembesülve lelkileg totálisan megsemmisüljön, hogy aztán ebből építse magát újra. A birodalom visszavág - ahogy azt a Shop-stopban is elmondják - a rossz végek sorozata, akárcsak az élet maga. Ereje pedig ebben rejlik: hogy emlékeztet minket arra, hogy olykor a gonosz győz, el kell buknunk ahhoz, hogy felemelkedhessünk és pont ezzel a Yoda-szintű tanítással szűnik meg a Star Wars szimpla mese lenni és lép a sorstragédiák által tarkított űroperák világába, válik annak első számú képviselőjévé, hovatovább saját magát külön műfajjá emelve, amelyhez eddig csak felérni sikerült legfeljebb, de túlszárnyalni biztosan nem.
És most Ti jöttök! Nálatok hogy néz ki a lista? Mely részeket szeretitek a leginkább és melyeket a legkevésbé?