A ma 65 éves Timothy Walter Burton rendkívül színes és tartalmas filmográfiájában több közös pont is van: ezer közül felismerhető vizuális megoldásai és kitaszított figurái végigkísérték az alkotással töltött nagyjából 50 évét, amihez már nagyjátékfilmes pályája elején csatlakozott megszokott színészgárdája és állandó zeneszerzője, Danny Elfman.
Már készíti a Beetlejuice folytatását, újabban pedig Monica Bellucci mellett találta meg a szerelmet. Isten éltesse még sokáig a gótikus mesék midcult atyját, és reméljük, még számos maradandó művel fog megörvendeztetni bennünket. Itt van tőle a tíz kedvencünk.
10. Charlie és a csokigyár (2005)
Megoszlanak ugyan a vélemények, hogy Gene Wilder vagy Johnny Depp öltötte-e magára jobban Roald Dahl ikonikus csokigyárosának ruháját, azonban a maga nemében mindkét alakítás és mindkét film kiemelkedő (és nemsokára beszáll a "versenybe" Timothée Chalamet is.). Ugyanakkor Dahl örökösei elégedettek voltak Burton színes-szagos, kicsit morbid, de bájos és szerethető feldolgozásával, ahogy mi is kívülről fújjuk az umpalumpák dalait. Wonka a felnőtt testbe szorult örök gyerek, aki gyárának képében saját királyságot álmodott meg magának, és be is zárkózott oda. Az édesség és a pompa mögött megbújik a kiábrándultság és az elszigeteltség, ahonnan az egyetlen kiút a mese. Burton Charlie-filmje egy nagyszabású showműsor, amiben a látvány és a filmzene dominál, valamint Depp néha modoros, ám hatásos játéka.
9. Támad a Mars! (1996)
A '60-as évek hidegháborús paranoiája közepette nagy népszerűségnek örvendett egy gyűjtögetős kártyajáték, melyben marslakók szállták meg bolygónkat, kínoztak és öltek embereket, hogy aztán kolonizálják a földet. Hogy mi maradt ebből a filmadaptációra? Nos, nem túl sok, ugyanis Burton és a stáb gyógyszere teljesen elgurult, majd megszületett ez az agyament vígjáték, mely elsősorban az '50-es, '60-as évek idegeninváziós mozijainak paródiája. Annyi sztár tűnik fel, hogy már csak abból egy külön cikk születhetne és élmény nézni, ahogy ezek a nagy nevek hülyét csinálnak magukból. Lehet, hogy nem mindenki vevő erre a fajta humorra, de tény, hogy ilyet azóta sem láttunk.
8. Beetlejuice (1988)
Burton még kezdő rendezőnek számított, mikor leforgatta a Beetlejuice-t, de olyan jól keverte a horror és a vígjáték műfaji elemeit egyedi vizuális látásmódjával, hogy megjelenésének évében a 10. legsikeresebb film lett. Már ekkor megjelent a rá jellemző kifordított világ kérdése, hiszen a szellemjárta ház körül bonyolódó történetben az élőktől és a rideg valóságtól jobban kell tartani, mint a másvilágtól és a megnyugvásra vágyó elhunytaktól. Michael Keaton kedvenc szerepe, holott mindössze 20 percet szerepel a filmben, de elhivatottságát és rajongását mi sem mutatja jobban, hogy a jelenleg is forgó, Beetlejuice 2. szintén az ő főszereplésével készül el. És persze Tim Burton keze által.
7. A halott menyasszony (2005)
Az első igazi stop-motion nagyjátékfilmje, amit ő maga is rendezett - méghozzá abban az évben, amikor a Charlie és a csokigyár is megjelent -, és amit jelöltek is a legjobb animációs film díjára a 2006-os Oscar-gálán. A halott menyasszony nem csak témájában dolgozza fel az élet és a halál közötti határokat és különbségeket (és hasonlóságokat), hanem a technikájával is, hiszen élettelen bábokat mozgat meg a történet elmesélése érdekében. Állandó társai, Johnny Depp és Helena Bonham Carter szolgáltatják a főszereplők, Victor és Emily hangjait, és persze Danny Elfman sem maradhatott ki a buliból. A produkció pedig az önálló munkáiról is méltán híres Laika Stúdió segítségével valósult meg. A film fontos állomása azoknak a(z animációs) filmeknek, amelyek a halál, az elmúlás, a gyászfeldolgozás fogalmai mentén mesélnek, amihez Burton nem szégyellt egy csipetnyi fekete humort is adni.
6. Batman (1989)
Előtte is rendezett már sikeres filmeket, de egyértelműen a Batman tette fel Hollywood térképére Burtont, aki ettől kezdve sztárnak számított a szakmában. Az Adam West-féle bőregér után sokként érte a közönséget, hogy ezt így is lehet. Komolyabban, sötétebben, olyan díszletekkel, melyek a mai napig megállják a helyüket. A pláne az egészben, hogy a komikusi vénájáról ismert Michael Keaton (aki ráadásul egy évvel korábban a Beetlejuice-ban dolgozott Burtonnel) mennyire jól hozta a címszereplőt és ne feledkezzünk meg Jack Nicholson zseniálisan túltolt Jokeréről sem. A direktor gótikus stílusa hibátlanul illett a képregényes miliőhöz, melyen hiába látszik itt-ott az idő, ugyanúgy lehet szeretni, mint 34 évvel ezelőtt.
5. Az Álmosvölgy legendája (1999)
Esszenciális Burton mozi, annak minden jellemző vonásával. Elhullott falevelek, tejfehér köd, szürkés képi világ és máris kész a tökéletes környezet a fej nélküli lovas legendájához. A horrorelemek és a fekete humor sokadszorra is pazar arányérzékkel lettek összemosva, a karakterek és az őket megformáló színészek nemkülönben remekelnek. Az eredeti legenda máshogy jelent meg az amerikai, az ír vagy a skót folklórban, illetve Burton is szabadon kezeli az alapanyagot, de ez semmit nem von le a mű minőségéből. Tökéletes hangulatú, szórakoztatóan komor kaland, főleg az őszi estékre.
4. Nagy hal (2003)
Burton pályáján végignézve lekövethető, hogy egy-egy évtizedben éppen melyik korszakát élte. Egyértelműen a '90-es években volt a csúcson, míg az ezredforduló után már jóval kevesebb emlékezetes alkotással rukkolt elő. A Nagy hal az egyik utolsó mesterműve, melyen úgy érződik a stílusa, hogy nincsenek meg benne a rá jellemző, klasszikus elemek. A fantáziadús, elemelt világkép, a meseszerű elbeszélői formulával azonban maximálisan eléri célját és egy olyan élményt nyújt, ami felejthetetlen utazásra invitál. Lehet, hogy kicsit szentimentális, de a zárást nem lehet megúszni könnyek nélkül.
3. Ed Wood (1994)
Imádjuk az "insider" hollywoodi filmeket, amik betekintést engednek a forgatásokba, a sztárok életébe, a szórakoztatóipar működésébe. Az Ed Wood is ezen a vonalon mozog, annyival megcsavarva az összképet, hogy központi figurája nem más, mint a minden idők legrosszabb rendezőjének kikiáltott Ed Wood. Burton és a főszerepben brillírozó Johnny Depp lubickolnak a bárgyúan naiv és nem kicsit zakkant Wood karakterében, de Martin Landau Lugosi Bélaként is igazi jutalomjátékban részesül (jött is érte az Oscar). Az '50-es évek hangulata, a forgatások miliője mind telitalálat, illetve a direktor pazarul szemlélteti hősei élményein keresztül, hogy mennyire kemény meló ez, az álomgyár pedig kíméletlenül kiköp, ha nem tetszel neki. Ugyanakkor szintén szép fricska az üzenet, miszerint a szemétre ugyanúgy szükség van és nem feltétlenül kell tehetség ahhoz, hogy halhatatlanná váljon valaki a szakmában.
2. Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya (2007)
A legismertebb filmes párosok listánkon is biztosan feltűnne Johnny Depp és Helena Bonham Carter duója, akik a sötét London utcáit járva bosszúra szomjaznak, no meg egy kis szerelemre. Az emberhúsból pitét sütő Mrs. Lovett és a számára (halott) klienseket biztosító borbély, Benjamin Barker története felkavaró és brutális, ugyanakkor romantikus is, de valljuk be, sokan főként a dalra fakadó Depp miatt imádjuk ezt a mozit. Sötét, nyomorúságos és szívszorító horror-musical, ami nem fél néha humoros lenni. Sötét atmoszférája hagyja elmerülni a nézőjét a város, annak lakói és saját gondolatainak mocsarában - kötelező darab a filmzenék szerelmeseinek és az erős gyomrú Burton rajongóknak.
1. Ollókezű Edward (1990)
Burton gótikus melodrámája ismerőssé teszi a furát, és különccé a hétköznapit, fordított világában azonban ugyanúgy jelen van a szeretet, mint bárhol máshol. A rendező - nem meglepő módon - önmagát írta bele az Ollókezű Edward történetébe, és saját szemüvegén keresztül mutatta be a magány, az elszigeteltség, a kívülállóság érzéseit. Amik végső soron nem is bizonyultak olyan negatív élményeknek. Edward felnövéstörténete a pasztell-házak aggasztó egyformasága közepette bontakozik ki, ahol nem egy valakinek kell megküzdeni azért, hogy befogadják, hanem a floridai kisváros minden lakójának be kell látnia: a maga módján mindenki kicsit bizarr és szokatlan, ami az előnyünkre válhat.
+ 1. Karácsonyi lidércnyomás (1993)
Tudjuk, Henry Selick ült a rendezői székben, de a Karácsonyi lidércnyomás története, karakterei és vizualitása elválaszthatatlan Burton nevétől. Jack kalandjait ő vetette papírra, és függetlenül attól, hogy nem ő volt a direktor, szorosan együtt dolgozott Selickkel, csakúgy, mint Danny Elfmannal a dalbetétek kapcsán. A Disney nagyot vállalt, amikor 1993-ban Burton nem szokványos rémmeséjét hajlandó volt megvalósítani, azonban Halloween város lakóinak népszerűsége azóta is töretlen: a Karácsonyi lidércnyomásból készült 3D-s változat, színházi musical, videojáték, filmzenéjével folyamatosan turnéznak (még Billie Eilish is hallható volt Sallyként), a merchandise termékek pedig ma is keresettek - így lett a gothic fairytale és vele Burton ma már a popkultúra része. Jack gyerekek és felnőttek sokaságának tanította meg már rég, hogy "I am Kenough", főleg azoknak, akik mindig kicsit különcnek érezték magukat.
