Megannyi olvasó álmatlan éjszakáinak okozója ma 75 éves! Stephen King a világ egyik legismertebb horrorírója, aki sokakat megihletett, többek között saját fiait, Owen Kinget és Joe Hillt, így szinte családi vállalkozássá téve a rémisztgetést. Könyveiket előszeretettel varázsolják mozgóképpé, ezért születésnapja alkalmából összegyűjtöttük, szerintünk melyek a legjobb King-adaptációk.
Ragyogás (Stanley Kubrick, 1980)
Adódik a kérdés, hogy mitől lesz jó egy adaptáció? Ha megtartja az eredeti mű formáját és minden elemét? Netán változtat rajta helyenként, de az alapanyag javára? Ez utóbbi tényezőnél meddig mehet el egy alkotó? A Ragyogásnál ezek a kérdések pláne felmerülnek és Stephen King biztos az előbbi válaszra szavazna, ugyanis utálja ezt a filmet. Nem véletlenül, ugyanis az 1980-as művet elsősorban Kubrick és nem King Ragyogásának hívják. Az írónak szíve joga szapulni a végeredményt, de szerencsére a közvéleményt nem tudta vele befolyásolni és Kubrick víziója az egyik legjobb horror, ami valaha készült. Jack Nicholson parádés játéka, a zene, az atmoszféra, mind olyan elegyet alkotnak, melyek a mai napig hatásossá teszik ezt a csodás rémálmot.
A holtsáv (David Cronenberg, 1983)
Egy kevésbé ismert darab a 80-as évekből, melynek simán lehetne akkora hírneve, mint a Carrie-nek, a Cujonak, vagy a Kedvencek temetőjének. A főhős egy baleset hatására látnoki képességre tesz szert, melyet igyekszik a jó ügyre használni. A történet nem új keletű, de érdekes kérdéseket vet fel. Morális dilemmák elé állít, mondván meddig mehet el az ember, ha látja valaki jövőjét? Érdemes-e Istent játszani és mennyire szólhatunk bele mások életébe? Egyáltalán nem terjengős, feszesre vágott, korrekt adaptáció David Cronenbergtől és Christopher Walken is remek a főszerepben.
Állj mellém! (Rob Reiner, 1986)
Nem csak a horror és a természetfeletti elképzelhetetlen világában mozog otthonosan az író, hanem a dráma műfajában is. A transzcendens réteg itt sokkal jobban a gyerekek közötti kapcsolatra értendő, a barátság és a felnövés történetének megfoghatatlan varázsa és tragédiája bontakozik ki. A The Body című novellából készült nagyjátékfilm tovább bővíti King fantasztikus dialógusainak sorát, amik az egy holttest megtalálása köré szerveződő cselekményen keresztül felfejtik a szereplők családi hátterét, a megélt súlyos traumáikat, és negatív jövőképüket. Többek között ezek miatt a témák miatt marad örök klasszikus.
Tortúra (Rob Reiner, 1990)
A pszichológiai thriller mind regényként, mind filmként egyedülálló, a maga műnemében mindkettő elemi erejű. King olyan részletesen és érzékletesen írja le a balesetet szenvedett, majd foglyul ejtett író szenvedését, tébolyát és küzdését, hogy a lendülettől szinte lehetetlen letenni az olvasmányt. Egyhelyszínes lévén kevésbé kicsapongó, ezért olvasmányosabb is a könyv, szemben például az Az komplikáltságával. A belőle készült film megtartja ezt a sodró dinamikát, amit megspékeltek James Caan kiváló alakításával az író szerepében, és Kathy Bates vérfagyasztó játékával - utóbbi Golden Globe- és Oscar-díjat is nyert érte. Bates mintha a lapokról lépett volna le, és nem lepne meg, ha kiderülne, hogy Caan szemében a rettenet valódi volt.
A remény rabjai (Frank Darabont, 1994)
Lehet vitatkozni azzal, hogy A remény rabjai méltán szerepel-e az első helyen az IMDb 250-es listáján, az azonban tény, hogy az egyik legjobb King adaptáció. Frank Darabont tévére és videóra gyártott korábban egy-egy felejthető művet, de ez volt a mozifilmes bemutatkozása. Gyönyörű történet a kitartásról, emberségről, tele érzelmekkel, mégsem giccsesen elmesélve. Nehéz olyat mondani róla, ami ne hangzott volna el korábban, így nem is kíséreljük meg, viszont egyszer mindenkinek látnia kell.
Halálsoron (Frank Darabont, 1999)
A félelmetes, az ijesztő, a nyugtalanító fogalmának újabb árnyalatát érinti King a Halálsoronban, amit - tőle jól megszokott módon - átjár a misztikum, de a jóság és gonoszság értelmezésén, a faji ellentéteken, a szentimentalizmuson és az agresszión keresztül kelt feszültséget a nézőben, nem idegen lények segítségével. A lesarkított karakterek ellenére Tom Hanks, a börtönőr és Michael Clarke Duncan, a halálsoron várakozó elítélt párosa lehengerlő, a nagyrészt egy helyszínen folyó cselekmény pedig lehetővé teszi a szintén ismerős motívum újbóli kibontását: az emberi jellemek különbözőségéből adódó veszélyeket.
A köd (Frank Darabont, 2007)
A kamaradrámák között elsőrangú Frank Darabont filmje, ami nem csak az ismeretlen köd okozta terrorral riogat, hanem felszabadítja szereplőinek ösztönös énjét. A szupermarketben ragadt vásárlókat egyre jobban hatalmába keríti a hirtelen érkező ködtől és a benne megbúvó szörnyektől való félelem, holott épp a saját magukban rejlő démonoktól kellene tartaniuk. Eluralkodik a káosz, megszűnik a józan ész; az erőszak, a téboly és az irracionalitás elszabadul, hogy az üzletben rekedtek közötti csoportdinamikát a csúcsra járassák a világvége hangulatban.
1408 (Mikael Hafström, 2007)
Tradicionálisabb, mondhatni ízig-vérig King mű, a kérdés csak annyi volt, hogy egy rövidke, eredetileg hangoskönyvben megjelent sztorit, miként tudnak felduzzasztani egész estés filmmé. Mikael Hafströmnek szerencsére sikerült és noha nem reformált zsánert, egy szórakoztató, feszült és hatásos misztikus horrort kreált. A szellemjárta szálloda történetben visszaköszönnek a Ragyogás bizonyos elemei, de a drámai elem is hangsúlyossá válik, főleg az utolsó harmadban. A modern, azon belül is a horror King-adaptációk egyik legjobban sikerült darabja.
Álom doktor (Mike Flanagan, 2019)
Nagy fenntartásokkal kezeltem, amikor kiderült, hogy kvázi folytatást kap a Ragyogás, annak ellenére, hogy King is írt egy második részt az 1977-es regényéhez. Annak fényében pláne tartottam tőle, hogy az író, tanulva Kubrick öntörvényűségéből, mennyire száll rá a produkcióra és ad hangot a véleményének. Szerencsére Mike Flanagan, mint a modern amerikai horror egyik nagymestere tisztelettel nyúlt mind a könyvhöz, mind Kubrick filmjéhez és nem kis meglepetést okozva egy remek alkotást hozott össze. A misztikum és az új történetszál tökéletes összhangban van a múltidézéssel, kiadva egy olyan ritka elegyet, mely képes megfelelni a modern és a nosztalgiára vágyó közönségnek egyaránt. Valahogy így kéne működnie egy igényes adaptációnak.
A kívülálló (Richard Price, 2020)
Stephen King misztikus nyomozása 10 epizódos sorozatként is kiválóan megállja a helyét, ami a lassan magyarázatot nyerő cselekménynek, a rejtélyes atmoszférának és a kiváló színészi alakításoknak köszönhetően egy percig sem lesz unalmas. Nyugodt tempójú, de feszült széria, ahol az ismeretlennel való szembenézés mellett a saját démonjaik sem hagynak nyugtot a szereplőknek. Remekül ötvözi a gyilkosság materiális mivoltát és a természetfeletti szakralitását Ben Mendelsohn racionális rendőrfiguráján és Cynthia Erivo sámánszerű karakterén keresztül. A megoldásig vezető út sokkal izgalmasabb, mint maga a végkifejlet, szóval aki a lezárt, kerek történeteket szereti, óvatosan vágjon bele az utazásba.
