Hirdetés

Vélemény: Van a Star Warsnak jövője?

|

Merthogy múltja az biztosan van.

Mióta 2015-ben bemutatták Az ébredő Erőt és ezzel kronológiailag nem vissza, hanem előre mentek minden idők leghíresebb franchise-ának a történetében, majd minden Star Wars-cikk alatt felizzik a vita, hogy mi is az a Star Wars és mitől is az, kicsoda az igazi rajongó, valamint, hogy merre is tart a franchise. A Lucasfilm elnökének és az új filmek producerének, Kathleen Kennedynek a sározására, a nők kiemelt szerepének mibenlétéről, valamint a heves rajongói reakciókról nem is beszélve. Nem tisztem azzal villogni, hogy a zsebemben volna a bölcsek köve a kérdésben (mert az eleve egy másik franchise) és az elkövetkezendőkkel nyilván sokan nem fognak egyetérteni, de mégis fontosnak tartom, hogy ezeket egy kicsit átbeszéljük, természetesen a filmekre vonatkozóan SPOILERESEN.

Hirdetés

Ha csak valaki meghallja azt a szót, hogy Star Wars, máris tudja miről van szó, automatikusan elkezdi Darth Vader szuszogását, Chewbacca morgását utánozni, vagy dúdolni a Birodalmi Indulót. A Star Wars nem csupán a popkultúra egy szelete, hanem a popkultúra maga! Igazi, modern mese amelyhez még annak is van bizonyos fokú kötődése, aki egy filmet sem látott közülük (léteznek még ilyen hitetlenek). Bátran ki lehet jelenteni, hogy George Lucas világa az emberiség modern meséje, amely ugyan táplálkozik a folklórból, de éppen annyira a modern filmművészetből is és kielégíti a mesék, a fantázia határtalansága iránti vágyainkat. Manapság az emberek már nem akarnak Halloweenkor Pán Péternek, vagy cowboynak öltözni, és a kislányok is csak olyan hercegnőnek, akit valamelyik Disney mesében láttak. A szuperhősök, vagy a messzi-messzi galaxis karakterei a menők már hosszú évek óta, a modern mitológia héroszai, akik generációk óta a mindennapjaink részét képezik.

Nosztalgiával tekintünk a múlt kettős napjaiba.

A Star Wars pedig ebben a generációs kultusz építésében élen jár. Aki gyerekként ott volt az ősbemutatón és tátott szájjal nézte, ahogy az Egy új remény elején a robusztus csillagromboló a Tantive IV után suhan, vagy aki ledöbbent Darth Vader letaglózó erejű bejelentésétől A birodalom visszavág kapcsán az később megfertőzte a kistestvérét, a gyerekét, unokáját is annak szeretetével, avagy a szájról szájra hagyomány akklimatizálódott a 20-21. századhoz. Ezzel viszont az is együtt járt, hogy ezek a történetek nem csiszolódnak, változnak minden egyes elmeséléskor (habár George Lucas folyamatos újra kiadásai valahol mégis ezt tették), hanem az adathordozók fejlődésével és a geekség valóságos vallássá emelkedésével törvénnyé szilárdultak.

Agyad (és kezed) eldobod fiam, ha megtudod, mit akarok neked mondani!

Márpedig a Star Wars csapdája ebben rejlik: újraélni azt a gyermeki rácsodálkozást, amint ezzel az univerzális mesével először találkoztunk, újra gyerekké akarunk válni. A nosztalgia pedig nem csak a szériának, hanem korunknak is az ópiuma. Folyamatos a visszavágyódás - elsősorban abba a 80-as évekbe, amikor is még a Star Wars kuriózumnak, megismételhetetlen csodának tűnt - nem csak Hollywood folyamatos remake, avagy reboot lázát látva, hanem magát a szériát nézve is. A Star Wars gyakorlatilag még mindig egyet jelent a klasszikus trilógiával, Vaderrel és Luke-al (Top 10 listánk dobogósai, az eredeti trilógia arabjai is magasan verték a többi részt), az az alfa és ebből eredeztethető minden, annak egyszerű meseiségét kérik számon a galaxison a rajongók.

Kard ki kard!

Némileg joggal ugyan, hiszen az eredeti hármas ereje pont abban rejlett, hogy a jó és a rossz (szó szerinti) univerzális, örök érvényű történetét mesélte el. Azt viszont kétségtelenül jól látta George Lucas, hogy ezt ebben a formában nem lehet megismételni, új utak kellettek és ezt hivatott először az előzménytrilógia aláhúzni. Azonban - és itt kell kiábrándítanom néhány rajongót - attól, hogy Lucas új utakat keresett, kibővítette a már meglévő világát az nem egyenlő azzal, hogy jól is tette mindazt, elég csak az azóta is okkal gyűlölt Jar Jarra, vagy nem egy borzalmas párbeszédre gondolni. Mindemellett hiába volt a maga nemében bátor húzás, hogy egy hős és vele együtt egy egész rendszer, a demokrácia bukását mutatta be ezzel együtt pedig a gonosz felemelkedését, elkezdte megmagyarázni a mesét magát, amely problémától részben a Solo - Egy Star Wars-történet is senyved. Azt nem lehet elvitatni azonban az előzményektől, hogy így is rengeteg rajongóra tettek szert, progresszivitásuk, látványos fénykar balettjeik révén. Vagyis akármennyire is a múltba tekint, mégis előre próbált mutatni több-kevesebb sikerrel. 

Nélkülünk nem Star Wars a Star Wars, igaz?

És ezzel meg is érkeztünk a Disney-korszakhoz és az a körüli egyre hangosabb gyűlölethullámhoz. J.J. Abramsék visszahozták a klasszikus trilógia koszos, kopottas látványvilágát az előzmények CGI sterilitása után, mindemellett az eredeti trilógia szereplőit és annak kétpólusú világát. Azonban ezt csak pofátlan nosztalgiából tették volna? Csak és kizárólag ezért használták fel az Egy új remény történetvázát? Hiszen a rajongók ezt akarták látni, nem? Azt, ahogy Harrison Ford 70 fölött is ugyanolyan csibészes vagánysággal lövi halomra a rohamosztagosokat és teszi majd ezt a végtelenségig. Hogy Kylo Ren még Darth Vadernél is könyörtelenebb, kegyetlenebb nagyúr lesz. Hogy Luke Skywalker ismét megmenti a napot Az utolsó Jedikben, ahogy annak idején ő is elpusztította a Halálcsillagot, mert egy Jedihez méltatlan, hogy a kudarca elől száműzetésbe vonuljon, ennek Yoda és Obi-Wan is a megmondhatója. Aztán jött a pofára esés sokak szemében: mi az, hogy Kylo Ren egy hisztis gyerek?! Hogy merészelték Han Solot megölni?! Micsoda?! Luke Skywalker nem megy oda személyesen és veri le egyetlen fénykarddal az egész Első Rendet, ami még az előzménytrilógia szereplőinek sem sikerült volna?! Hogy lehetséges az, hogy az ultratápos Snoke nem látta a saját végzetét, ha annyira dörzsölt?! És egyébként is Leia hogy maradhatott életben az űrben, ahol olyan csodásan terjed a hang is?!

Kicsit hűtsük le a kedélyeket!

Egyszeriben mindenki Oscar-díjas rendezővé és forgatókönyvíróvá, valamint egy képzeletbeli világ fizikájának a szakértőjévé vált mély elemzéseket tartva cikkek, YouTube videók formájában, hogy miért is szentségtörés mindaz, amit a J.J. Abrams-Kathleen Kennedy-Rian Johnson hármas tett, miközben ezen kritikák jó része a már emlegetett nosztalgiából, a gyerekkor visszaszerzésének a vágyából fakad. (Nyilván megérne egy pszichológiai mély analízist, hogy a felnőttek jó része miért menekül és kapaszkodik görcsösen a gyerekkorába.) Most belemehetnék abba, hogy az új filmek főszereplői már nem Han, Luke és Leia, ők csak átadják a stafétát az utódaiknak (Rey, Finn, Poe) és egyben elbúcsúznak az új generációs rajongóktól, hogy Kylo Ren pont hogy rétegeltebb, összetettebb karakter, mint az a Vader, akinek fenyegető nimbuszát az előzménytrilógia jelentősen megcsorbította, hogy a fejekben élő badass fanfictionök még nem lesznek logikus, működőképes, avagy kevésbé sablonos megoldások a történet, a karakterisztika szempontjából és hogyha Snoke likvidálása, avagy háttértörténetének a hiánya nem tetszett, akkor az Uralkodó mindenkit csókoltat a trónterem aknájának a mélyéről. 

Hát igy néz ki egy rettegett hadvezér, mint akárki más? És hol maradnak a látható sebhelyek?

Akárhogyan és akárhonnan nézzük, mindig oda lyukadunk ki, hogy a Star Wars legfőbb baja, hogy nem az eredeti trilógia. Az előzménytrilógia túl steril! Az ébredő Erő túlontúl olyan, mint az Egy új remény. Az utolsó Jedik nem eléggé olyan, mint a klasszikusok és szembe köpi azokat. Ha Holdo kamikaze akciójához hasonlót eddig nem láttunk, akkor eddig nem is volt, pedig a Halálcsillagot is könnyebb lett volna elintézni. Luke nem olyan idős mesterként, mint 30 éve lovagként. Kylo Ren nem Darth Vader és ha már itt tartunk Hux sem egy Tarkin, pedig utóbbinak is annyi jele volt a filmekben. Skandallum!!! Akkor most megkérdezlek titeket kedves rajongók:

Mégis mit akartok látni? Mit vártok a Star Warstól? És ha már itt tartunk: kicsoda számít rajongónak? Csak az, aki legalább a sokszor egymásnak ellentmondó (és éppen ezért is törölt) könyvek legalább kétharmadát olvasta, vagy az a 10 éves forma gyerek is, aki imádja a filmeket (egytől egyig) és születésnapjára is LEGO Halálcsillagot kér? Ha előbbi, akkor milyen jogon vitatjátok el akár utóbbi kisgyereknek, akár másoknak a szeretetét, legyen az kritikus (és nem Disney-bérenc!!!), akár egyszeri mozinéző, aki csak a filmeket ismeri és sajátítjátok ki magatoknak ezt a rajongást? Mi a garancia arra, hogyha Kathleen Kennedy helyett más irányítaná a szériát, akkor az automatikusan jobb is lenne és a hardcore rajongókon kívül - akik játszi könnyedséggel beszélnek huttul - bárki más megelégedésére szolgálna? 

Eddig a múltról volt szó, miközben ebben a cikkben a jövőt érintő kérdéseket kellene feszegetnem, csakhogy amíg a rajongók Kylo Renként toporzékolnak (óóóó, nagyon is tűpontos az a figura és annak minden egyes megnyilvánulása!), folyamatosan a múltat, a saját személyes nosztalgiájukat kérik számon és irreális elvárásokat támasztanak nem csak a készítők, hanem a teljes franchise elé, piszkosul nehéz a jövőbe tekinteni. Miért is? Alapjáraton azért, mert ahogy generációról generációra ismerkedtek meg a fiatalok a Star Warsszal, annak jelentéstartalma is megváltozott. Mást jelent egy 40-esnek, aki a klasszikusok rongyosra nézésén nevelkedett, mint az a fiatal 20-as, 30-as (hogy az ennél fiatalabbakat ne is említsem), akinek a Star Wars már az előzményeket, hovatovább a rajzfilmsorozatokat, a képregényeket, videojátékokat is jelentette.  Vagyis utóbbi lényegesen nagyobb világból meríthet már, számára mást jelent ez az univerzum, arról nem is beszélve, hogy mindenkinek mást jelent ez az univerzum. De ha megnézzük a Top 10-es listánkat, ott is ahány komment, annyi fajta vélemény érkezett és mi még mindig csak egy 10 000-es Facebook táborral rendelkező oldal vagyunk, akkor hol vagyunk a több milliós rajongó táborhoz képest világszerte? Hogyan lehetne ezeknek az elvárásoknak megfelelni? Elárulom a titkot: SEHOGY! A Star Wars réges-rég túlnőtt a rajongóin (és nem egy messzi-messzi galaxisban), amely elvárásoknak megfelelni képtelenség és ez változni sem fog semmit, hiába ignorálják egyesek a franchise újabb filmjeit, csak azért mert nem azt kapják, ami szerintük helyes lenne és tartanak kiselőadást forgatókönyvírásból, rendezésből, színészetből, vagy akár az egész széria mitológiájából. A saga-t ezer meg egy féle képpen lehetett volna folytatni, a Disney pedig ebből csak értelemszerűen egyet tud tovább vinni, a sajátját, amely formálásában viszont nem véletlenül működnek közre az olyan Star Wars-szaktekintélyek, mint Pablo Hidalgo. 

Ezek sem olyanok, mint az eredeti.

Nyilván lehet szentségelni, hogy a Star Wars ennyire elüzletiesedett, hogy megszűnt az a klasszikus mese lenni, de tegyük a szívünkre a kezünket: már akkor megszűnt, amikor piacra dobták az akciófigurákat és gyerekek Halálcsillagos párnán hajtották álomra a fejüket és George Lucas negédes vigyorral dobott egy csukafejest a 100 dollárosokkal teli medencéjébe. Mindeközben a filmipar is megváltozott, az embert lényegesen több impulzus éri, mint 30 évvel ezelőtt, most hogy akármelyik film 2 kattintásra van tőlünk és a struktúrában, félépítésben, komplexitásban a mozikra köröket verő sorozatok elkezdtek visszaszivárogni a filmekbe. Míg annak idején egy film, egy kerek lezárt történetet alkotott, addig mostanra egy franchise aktuális darabja simán előrevetíthet, belebegtethet olyan sztoriszálakat, avagy karaktereket, vagy végződhet cliffhangerben, amelyek csak az évekkel később nyer értelmet és azok sem feltétlenül úgy, ahogy azon évekig rugózunk (Luke hátrahajított fénykardja erre a körülírhatatlan elvárás-cunamira egy újabb ékes példa). Ezzel együtt pedig a mozik is kénytelenek reflektálni a valóságra, hiszen ez az egész filmipar életben maradásának a kulcsa, akárcsak a mesék örök érvényűségének. Lehet azon pampogni, hogy Kennedyék miért erőltetik az olyan női karaktereket, mint Rey, Phasma, Holdo, Rose, Jyn, Qi'ra vagy L3 (figuráik működőképessége megint más tészta), miért kell olyan kijelentéseket tenni, hogy Lando Calrissian pánszexuális, ha annak a filmben semmi (egyértelmű) nyoma és így tovább. Csakhogy ugyanezek a hangok nem ordítoztak akkor, amikor korábban Padménak nem volt érdemi karaktere, csak a szerepe, hogy majd ő legyen a későbbi antagonista szerelme és a leendő hősök anyja, nem akadékoskodtak A jedi visszatér idején, hogy a Lázadókat egy nő vezeti, hogy Lando a politikai korrektség miatt fekete, vagy nem fakadtak ki akkor, amikor Jabba kimondva-kimondatlanul háremhölgyévé (értsd szex-rabszolgájává) tette Leiát és akkor még az olyan, új kánon beli történetekbe bele sem mentem, mely szerint Han és Greedo összetűzésében egy lány is közrejátszott, amely valamelyik fél esetében garantáltan más fajt takart. 

A Disney reakciója a(z indokolatlan) rajongói sirámokra.

Vagyis akár fejre is állhatnak a rajongók, garantáltan lesz még ennél is nagyobb diverzitás a kánonban (mivel ez mindig is a széria sajátja volt), fekete, női, meleg karakterrel éppúgy, mint tw'ilek, rodiani, vagy zabrak figurák is várhatóak, de ezek éppúgy nem egyik pillanatról a másikra fognak történni, mint ahogy egy a régi köztársaság idejében játszódó jedi-sith háborút feldolgozó film sem. Először ugyanis a nosztalgiával kellene leszámolnia mind a rajongóknak, min a készítőknek. Az egyértelmű, hogy az új trilógia - noha eme nosztalgiára alaposan épít - a továbblépést, a Skywalker-történetszál lezárását szolgálja és új fejezeteket helyez kilátásba (ezeket már maga a IX. rész rendezője, J.J. Abrams is pedzegette), ugyanakkor a spin-off filmek, mint a Solo, vagy a Boba Fett és Obi-Wan mozik továbbra is a legendák megmagyarázását, az ismerős alapokra való építkezést jelentik, ami a Solo mérsékelt sikerét elnézve (amelyben a film körüli botrányok éppúgy közrejátszottak, mint Harrison Ford örökébe lépés képtelensége) már sokkalta rizikósabb vizeket jelent, hiszen eme nosztalgiára csak ideig-óráig lehet építeni, különösen akkor, ha a franchise eseményjellege megszűnt az évenként érkező filmekkel. 

Van még (egy új) remény!

Nyilvánvalóan fontos és elengedhetetlen a rajongás a széria irányába a továbbiakban is mindkét fél részéről, hiszen a készítők ebből tudják felmérni, hogy mire is van igény és a rajongóknak is érdeke, hogy szívesen térjenek vissza ebbe a világba. A rajongás viszont nem egyenlő a fanatizmussal, az érzelmi alapokon nyugvó vallási áhítattal, a nosztalgia folytonos felhánytorgatásával, mint ahogy a filmeket sem lehet csak azokra építeni, azok kiforgatásából élni. Ahogy Az utolsó Jedik alapvetésében ki is mondják, nem a múltat kell megsemmisíteni, mert abból éppúgy kudarcok sorozata származik, mint annak felmagasztalásából. Viszont a kudarc, mint Yodától tudjuk a legfőbb tanítómester, amelyből okulva már egy szép jövő épülhet. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.