Hirdetés

Westworld 3. évad - ilyennek láttuk az 1-4. részt

|

A Westworld a sokak számára csalódást keltő második szezon után teljesen új alapokra építkezve tért vissza, noha a legfőbb alapvetéseit szerencsére még eme gigantikus frissítés sem tudta kitörölni.

Hirdetés

Majdnem kétéves kihagyás után nagy reményekkel álltam neki a Westworld harmadik évadának első négy epizódjához (amiért ezúton is szeretnék köszönetet mondani az HBO Magyarország számára), hiszen a remekül sikerült első etap után a sorozat két agytrösztje, Jonathan Nolan és Lisa Joy valamiért úgy gondolta, hogy remek ötlet, ha a második szezonnál kissé csavarnak az addig bevált formulán. Az addig is több különböző idővonalon futó és ide-oda ugráló történet további megbonyolítása rengeteg rajongónál - többek közt nálam is - kivágta a biztosítékot, így az alkotópáros nem tehetett mást, minthogy a harmadik évadra kissé visszavegyen a felesleges agytornából, hogy ezúttal inkább egy differens, jóval nézőbarátabb történetmesélés közepette dobjon be minket a dolgok sűrűjébe. Ahol továbbra is semmi nem az, aminek elsőre látszik.

A második évadban történt eseményeket követően nyilvánvaló volt, hogy az androidokkal benépesített futurisztikus vidámpark után ezúttal végre teljes egészében megnyílik előttünk a parkon kívüli világ, amely bár első ránézésre sokban nem különbözik attól, amelyben mi élünk, mégis ahogy egyre jobban elmerülünk benne, úgy válik nyilvánvalóbbá, hogy a tét ezúttal jóval nagyobb annál, minthogy a gazdák megtalálják-e az útvesztő közepét, ezzel elnyerve az általuk oly vágyott szabad akaratot. Na de a hosszúra nyúlt bevezető után csapjunk is bele a közepébe.

Rögtön fontosnak érzem leszögezni, hogy azok a hírek, melyek egyfajta rebootként aposztrofálták a Westworld friss évadát, csak részben állják meg a helyüket. Tehát amennyiben megfeküdte a gyomrotokat az előző etap, úgyis tegyetek vele még egy próbát, mivel ennek hiányában hamar elkezditek majd ráncolni a homlokotokat, hogy bizonyos szereplők mégis hogy a fészkes fenében kerülhettek ilyen vagy olyan szituációkba.

Innentől kezdve minimális spoilerek következnek, viszont a fontosabb fordulatokat természetesen nem fogom lelőni.

Az évadnyitót rendező Jonathan Nolan nagyon bizonyítani szeretett volna valamit magának, ugyanis a 70 perces játékidejű epizód, noha kétségtelenül gyönyörű snittekkel vezet körbe minket a jövő neonfényekben pompázó Los Angelesében, viszont ami a karaktervezetést illeti, még mindig nem tud mit kezdeni a második szezonban kissé utat tévesztett, emellett pedig rendkívül idegesítővé váló Dolores (Evan Rachel Wood) szálával. Wood színészi kvalitásait továbbra sem tudom kétségbe vonni, azonban a nagy terve, miszerint így vagy úgy, de kiirtja az emberiséget és eközben meggyilkol mindenkit, aki az útjába áll, annyira vontatottnak érződött, hogy azt képtelenség lenne szavakba önteni. Szerencsére Dolores csak az érme egyik oldala, hiszen a Breaking Badből és az El Caminóból is ismert Aaron Paul építőmunkásként tengődő karaktere, Caleb drámája, valamint az alvilági cimboráival történő alkalmi munkái határozottan megmentették az egyébként igencsak túlnyújtott rész becsületét.

A kissé nehézkes indulás után azonban a további epizódok végre ismét rendesen bedurrantották a Westworld motorját, amiben értelemszerűen nem elhanyagolható szerepe volt a még mindig briliáns forgatókönyv mellett a Maeve (Thandie Newton), Bernard (Jeffrey Wright), Charlotte (Tessa Thompson) valamint William (Ed Harris) négyesének, akik bár külön utakon, de mind megkapták a maguk kis jól elszeparált történetét, melyek természetesen idővel úgyis összeérnek majd az elkövetkezendő hetek során. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezúttal ne kaptunk volna egy újabb egész évadon átívelő rejtélyt, ami ezúttal is szépen fokozatosan fedi fel előttünk a valódi természetét. Viszont, ellenben a fentebb már említett második etappal, ez jelen esetben teljes mértékig organikusnak érződik, így egy pillanatra sem ránt ki minket az élményből, melyhez újfent a Trónok harca veterán Ramin Djawadi biztosítja a még mindig utánozhatatlan és nem mellesleg vészjóslóan fülbemászó zenei aláfestést.

A Westworld harmadik évada az eddig látott négy rész alapján roppant intelligens módon hagyta maga mögött a múltat és ezzel együtt az ott elkövetett hibáit, mindamellett egy olyan ígéretesnek tűnő, ámde mégis rémisztő jövőképet vázolt fel, ahol a technológia, valamint az ezt kiszolgáló algoritmusokat birtokló cégek többé már nem az emberiség javát, hanem sokkalta inkább annak elkerülhetetlen vesztét hivatottak kiszolgálni. Röviden a Westworld tehát jött, látott és úgy frissítette fel az addig jól bejáratott receptet, hogy vérbeli teóriagyáros redditező legyen a talpán, akinek bármi fogalma van arról, mégis miféle dolgok várnak még ránk az egyébként most csak nyolc epizódos évad hátralévő négy részében.

A Westworld új epizódjai március 16-tól minden hétfőn hajnali három órától elérhetőek az HBO GO kínálatában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.