A Sonic, a sündisznó 2. új előzetese is meglovagolja a Batman hype-ot
Amikor lecsap a "Kék Igazság".
Amikor lecsap a "Kék Igazság".
Mutassuk meg együtt ismét, hogy a gamerek játékok iránti lelkesedésénél csak a szívük nagyobb!
Ezt a sorozat színésze, Jeffrey Wright erősítette meg.
A színész maga erősítette meg a korábbi pletykákat.
Beigazolódtak a pletykák, megtörténik a Marvel sorozatok hazatérése.
Teljesen más hangvételt fog képviselni, mint első filmje.
Továbbra is akadnak rosszfiúk, akikkel az ifjú hősök megbirkózhatnak.
No nem mintha a rajongókat meg lehetett volna győzni ennek ellenkezőjéről.
Csemegéztünk az elmúlt bő 25 év játékadaptáció-terméséből.
Összeszedtük a január és február folyamán a magyar kiadók által bejelentett újdonságokat, közel 50 társasjáték és kiegészítője érkezik hamarosan.
Csupa ismerős hang.
James Gunn még csírájában lecsapott egy pletykára, és cáfolta, hogy kortárs dalok csendülnének fel a folytatásban.
Az eddigi leginkább képregényhű Batman-filmben Gotham védelmezője végre nemcsak egy sokadik szuperhős, hanem az a mesteri nyomozó, akit a DC Comics füzeteiben megismerhettünk.
Vajon megállíthatja-e egy 8 éves gyerek a világ felett gyülekező sötét erőket?
Többen is csatlakoztak a folytatáshoz, míg egy színész dobbantott a potenciális visszatérők közül.
Dél-Korea foggal-körömmel próbálja megújítani a zombizsánert.
Egy kulisszák mögötti videóban tekinthetjük ezt meg többek között.
Egy digitális művész J.R.R. Tolkien világát egy egészen új megvilágításban mutatta be.
A színésznő elárulta, hogy felkeresték a visszatérést illetően, de még nem kötelezte el magát a projekthez.
Miután az Akadémia kivágja nyolc díj átadását az élő műsorból, az érintettek belengették potenciális távolmaradásukat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.