A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja - Kritika

|

Kalóznak lenni, ha nem is olyan élvezetes, mint 10 évvel ezelőtt, azért még mindig jó.

A sztárproducer, Jerry Bruckheimer annak idején kiváló érzékkel szagolta ki, hogy a Disneyland látványosságán alapuló filmben mekkora lehetőség van, mindemellett pedig a kulcsszerepbe egy addig a blockbusterektől távol álló, mégis ismert színészt tett meg. Aztán a 2003-as sikert újra be kellett indítani és az első rész ismert elemeinek felmelegítése ugyan már rányomta a bélyegét a Holtak kincsére, az önnön súlya és ambíciói alatt roskadozó A világ végén egyszerre gyönyörűen, avagy merészen kerekítette le a történteket. Innentől kezdve minden film feleslegesnek hat, amit a Salazar bosszúja sem tud levedleni magáról, mindazonáltal igyekszik emlékeztetni a nézőt arra, hogy miért is szerette meg ezeket a rumvedelő kalózokat és többé-kevésbé sikerrel is jár.

Hirdetés

De tényleg miért is szerettük meg őket 2003-ban? A széria sosem a minél kidolgozottabb sztorijáról, vagy összetett karakterjellemeiről volt híres (ahogy az új epizód sem), mégis többek voltak egy agyatlan látványfilmnél. Nagy betűs KALANDMOZIK voltak, szívvel és lélekkel, amilyenhez hasonlóra Indiana Jones óta ki volt éhezve a nézőközönség, a kalózos mozik pedig merültek annyira feledésbe, hogy (minden értelemben) egzotikumnak hassanak. Gore Verbinski ezeket a kalandfilmes toposzokat vegyítette a rémmesék - már-már valóban horrorisztikus - világával és nem kevés önreflexióval, amelyben valamilyen természetfeletti kincs után folyt a hajsza, elátkozott kalózokkal élükön egy ördögi, mégis szánni való vezérrel, könnyes szemű hősszerelmesekkel és a saját érdekei mentén, mindenkin átgázoló, ugyanakkor imádni valóan aranyszívű Jack Sparrowval. Pont ezek hiányában nem működött a negyedik epizód Ismeretlen vizeken, és az ehhez való visszatérés miatt sokkal szórakoztatóbb a Salazar bosszúja, ugyanis míg előbbi görcsösen próbálta újrateremteni az első rész megismételhetetlen báját, utóbbi a manapság bevált hollywoodi recepthez fordul: a nosztalgiához.

Ami a Disneynek mostanában egyébként is beszokott jönni, akár az újkori Star Wars-filmeket, akár A galaxis őrzői mindkét részét nézzük. Szerencsére nem köldöknézős nosztalgiázásra futotta tőlük, amelyben minden egyes adandó alkalommal emlékezteti a nézőt, hogy miért is volt jó régen ez a széria, hanem jókedvű felelevenítésre, egy csipetnyi frissességgel. Ezt a frissességet a Kontiki és a Las Bandidas norvég rendezőpárosában, a Joachim Rønning-Espen Sandberg kettősben találta meg Bruckheimer és amellett, hogy nem volt rest a stúdióval hozzájuk vágni 350 millió dollárt (!!!) lényegesen jobb lóra tett velük, mint a túlértékelt színházi rendező Rob Marshall személyében. Párosuk ugyan egy minden eddiginél sterilebb látványvilágot hozott, viszont az akciójelenetekben, a látványban - mint például Salazar legénységében, vagy az ő történetükben - ismét van kraft. Javier Bardem bosszúszomjas címszereplője ugyan teljesen egyszerű motivációk mentén halad, de a forgatókönyvírók mentségére legyen mondva, a karakterben sincsen sokkal több, Bardem pedig nem kevés játékosságot visz az olykor vérfagyasztó kapitányba.

Azt is helyesen belátták, hogy kell ide a vérfrissítés a fiatalok részéről is, Brenton Thwaites és Kaya Scodelario kettőse pedig részleteiben hiába jobb, mint a klasszikus Orlando Bloom-Keira Knithley páros, mégsem állnak össze, mint két kicsi LEGO. Thwaites hiába Will Turner karakterjegyeit ismétli, lényegesen elevenebb nála - ez Bloom pár perces, ezúttal is sótlan játékát figyelembe véve különösen szembeötlő - Scodelario pedig érdekesebb Elizabethnél, és nem kevés szexista megjegyzésnek ad teret a karakterek részéről, kettejük kapcsolatát azonban nem bontják ki eléggé, mivel mindkét karaktert túlságosan a saját céljai vezérlik. Emellett, ha valami nem ment a rendezőknek, az az - olykor valóban sikamlós - poénok kezelése: Verbinskinek ezek tálalásához mindig is kiváló érzéke volt (még a méltatlanul alulértékelt A magányos lovasban is működött) és tudta, hogy melyik karakternek érdemes teret engedni. Itt az a legnagyobb probléma, hogy a szórakoztató mellékkarakterek (Pintel és Ragetti kivételével) mind visszatérnek, még jó poénokat is adnak a szájukba, de csak ritkán működnek, keveset sikerül belőlük jól tálalni. Viszont legalább Geoffrey Rush Barbossáját sikerült újabb oldaláról bemutatni (ami egy 14 éves széria 5. darabjánál nem kis kunszt), aki egyértelműen Johnny Depp mellett a széria egyik éllovasa.

Ha pedig már Depp: képtelenség nem észrevenni, hogy Jack Sparrow figurája mennyire együtt rezonált mindig is a színésszel és annak magánéletével. Amennyire Depp frissnek hatott 2003-ban a blockbusterek tengerén, annyira rázta fel Jack Sparrow (Kapitány! Jack Sparrow kapitány!) is az akkori akcióhősök sokszor makulátlan státuszát. Figurája hiába egy akasztani való betyár, aki rendre jobbat kap a körülötte lévőktől és a sorstól, mint amire ténylegesen érdemes lenne, a kényes helyzetekben mindig helyesen dönt. Ez a trilógiában működött, de 2011-ben, amikor már egyértelműen Sparrowt kívánták előtérbe helyezni, a figura pojáca amplitúdói is előtérbe kerültek, nagyjából azzal egy időben, amikor Depp is elkezdett ráállni a ripacskarakterekre. A Salazar bosszúja kalózkapitánya pedig egyértelműen a magánéleti válságban küzdő, levitézlett színészre rezonál Sparrow alkoholizmusával és elmagányosodásával, így az általában jól behatárolható (és önző) célokkal rendelkező figura jelen esetben inkább sodródik az árral, miközben legfőbb feladata a legénysége és ezzel együtt a rajongók bizalmának és a szeretetének a visszaszerzése. 

Méltó lett tehát az újabb karibi kaland a trilógiához, még ha annak szintjét nem is éri el, de a kisebb nagyobb ritmustalanságokat a kreatív vizuális ötletek, egy-egy jól eltalált szerep, vagy gag (Paul McCartney cameoja tök felesleges, de rém jópofa) mégis szerethető monstrummá teszi, amelyet talán most kéne abbahagyni - ha már a végső kalandként reklámozzák - de a stáblistás jelenet pont azt vetíti előre, hogy még találkozunk ezekkel a tengeri haramiákkal. Amennyiben ez a legrosszabb, ami a franchise-al történhet, akkor nem is olyan rossz ez a kalózélet.     

A Karib-tenger Kalózai: Salazar bosszúja

Kinek Ajánljuk
  • A trilógia rajongóinak!
  • Akik már kivoltak éhezve egy jó kis kalandfilmre!
  • Ha bírjuk egy családi kaland-fantasyben a sikamlósabb poénokat!
Kinek Nem
  • Akik szerint már rég be kellett volna fejezni a szériát!
  • Akiknek már elegük van Johnny Deppből!
  • Ha bántja a szemünk a sok CGI!

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.