Lássuk be, hogy manapság jelentős hiánycikket képeznek mind az igazi kaland mozik, mind a régi vágású kardozós filmek. Ezek romantikája valahogy divatjamúlttá vált a kalózokkal egyetemben. A Karib-tenger kalózai széria mégis visszahozott valamit ennek vadromantikájából, és temérdek érdeme mellett teremtett egy feledhetetlen antihőst is Jack Sparrow (kapitány, kapitány az illető) képében. Májusban Jack Sparrow és vad kompániája utoljára hajóznak ki a mozivásznakra, ami éppolyan jó apropót szolgáltat az egyszeri filmrajongónak a nosztalgiázásra, mint tengeri haramiának a rumvedelésre.
A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka (2003)
Kalózok! Ahogy a 2003-ban útjára indult szériában egy kihalófélben lévő "mesterség" űzői, úgy a kalózos témájú mozik is a feledés homályába vesztek. Nem is csoda, hiszen a zsáner óriási pénzeket emészt fel, amelyek nem is igazán térültek meg és mióta Renny Harlin 1995-ös A kincses sziget kalózaival elsüllyesztette az amúgy is már súlyos lékekkel tarkított Carolco stúdiót, így nem csoda, hogy az Aladdin írói, Ted Elliot és Terry Rossio forgatókönyve a 90-es évek óta vesztegelt a hollywoodi stúdiórendszerben. A blockbuster guru producer, Jerry Bruckheimer azonban jó érzékkel ismerte fel a történetben rejlő lehetőségeket (alcímet is azért kapott, mert bízott a folytatásban) és az akkoriban éppen válságban lévő Disneytől - akik jóformán csak a Pixarnak köszönhetően könyvelhettek el némi profitot az éves könyvelésben - sikerült 140 milliós költségvetést kiharcolnia vidámparki látványosságuk adaptációjához. A rendezésre megnyerte az Egértanyát és A mexikóit dirigáló Gore Verbinskit, aki ezzel a két teljesen eltérő stílusú filmmel bizonyította rátermettségét. Feltörekvő színészek terén Keira Knihtley-t és a Gyűrűk Ura révén tinilányok milliói falán posztereken díszelgő Orlando Bloomot sikerült leszerződtetni, míg a veteránszínész fronton pedig Jonathan Pryce és Geoffrey Rush erősítette a stábot. Jack Sparrow karaktere is egy rutinos színészt kívánt, a forgatókönyvírók Hugh Jackmant szemelték ki a szerepre, végül annál a Johnny Deppnél landolt a szerep, aki Tim Burtonnek és a független filmeknek köszönhetően kultstátuszt vívott ki magának a filmrajongók körében, azonban nem volt egy A listás sztár. Depp ugyan merész ötletekkel bombázta Bruckheimeréket (például, hogy Jacknek ne legyen orra) és bizonyos fokig hajlandó is volt engedni ezekből, de ragaszkodott ahhoz, hogy a kalózkapitány küllemében egy napszúrást kapott ciscói transzvesztitára emlékeztessen, máskülönben rá ne számítsanak. Neki lett igaza: A Fekete Gyöngy átka 2003 igazi sleeper hitje volt, Depp pedig nem csak megteremtett egy filmtörténeti jelentőségű karaktert, hanem kiérdemelte élete első Oscar-jelölését is.
Eme hosszúra nyúlt bevezető után viszont térjünk is rá, hogy miért is szerepel kiemelkedő helyen a mai napig a kalandfilmek tengerében? Elvégre a sztori szögegyszerű, azonban nem is ebben rejlik az erőssége, hanem egyrészt amilyen érzékkel vegyíti a romantikus kalandfilmeket a kísértethistóriákkal, más részt ahogy röhögve kigúnyolja a műfaj szabályait. Verbinskiék felfogása szerint a kalózok a korszak rocksztárjai voltak, a szabadság megtestesítői, így pont a becsületes hősszerelmes Will Turner válik egy sótlan, érdektelen figurává (amire Bloom "tehetsége" csak ráerősít), miközben Sparrow báját pont az adja, hogy sohasem tudni (ahogy azt a filmben meg is jegyzik) hogy éppen kinek az oldalán áll. A kincskeresés sem a gazdagságért folyik (elsősorban), hanem a szabadságért, amitől az átok megfosztotta Barbossát és legénységét.
A rendező saját elmondása szerint is egy karakterorientált kalandfilmet akart készíteni, és pont ettől válik rettentően szerethetővé a Fekete Gyöngy átka: a sík egyszerű sztorit mindig a karakterek aktuális érdekei, egymáshoz fűződő viszonyuk határozza meg, miközben céljuk egyszerű és világos. Verbinski és a forgatókönyvírók pedig jó érzékkel adagolják nem csak az akciójeleneteket, hanem az információkat is. No meg persze a humort. Nem csupán Sparrow megjelenése, járása, követhetetlen gondolatmenete és összegabalyodó nyelve adja a poénforrást, hanem a némafilmeket idéző gagek halmaza. Depp egyébként is a korszak rajongója és a burleszk elemek nem csupán az ő játékában érhetők tetten, hanem Pintel és Ragetti, vagy a két tengerésztiszt figurájában is jó érzékkel tér vissza Stan és Pan szelleme.
Ha pedig már szellemek. A kezdetben valóban ijesztő kísértetekből úgy csinálnak viccet Verbinskiék, hogy azok tekintélyükből, fenyegetettségükből semmit sem veszítenek, amihez még hozzáadódik a rendező kiváló vizuális érzéke. Ebben persze közrejátszik az ellenoldalt képviselő Geoffrey Rush tehetsége is, akinek Barbossája amellett, hogy feloldozását keresi, nem ejtették a fejére, éppen ezért tud felérni Depp Sparrowjához, a Fekete Gyöngy átka pedig a legjobb kalandfilmekhez.
Értékelés: 90%
A Karib-tenger kalózai - Holtak kincse (2006)
Bruckheimer tehát (ekkor még) jó lóra tett, a film több mint 650 millió dollárt keresett világszerte (ebből csak 300-at hazájában), DVD-n pedig még inkább kultstátuszra tett szert, így nem is volt kérdéses a folytatás, a kérdés csak a mikor. Végül a készítők amellett döntöttek, hogy a második és a harmadik részt egyszerre veszik fel, hasonlóan a Vissza a jövőbenhez, a Mátrixhoz és a Gyűrűk Urához, epizódonként közel kétszer akkora költségvetésből, így Verbinskiék több, mint 500 millió dollárból (!!!) gazdálkodhattak. Ezzel nem kevés kockázatot vállaltak a Disneynél, ráadásul teljes függetlenséget kaptak Bruckheimerék, ami olykor-olykor az egeres céghez képest is meglepő brutalitásban öltött testet, de végül Bruckheimeréknek lett igaza. 2006 legnagyobb sikere volt a második kalózkaland, és több addigi bevételi rekordot is megdöntött (első hétvége, leggyorsabban elért 100, majd 200 millió dolláros bevétel), amiben Depp akkori mérhetetlen star powerje is közrejátszott, ellenben Tom Cruise-al, aki éppen a kanapén ugrálva igyekezett elföldelni a karrierjét. Plusz a Holtak kincse sikere rávilágított arra, hogy mennyire igény is volt egy ilyen nagyszabású franchise-ra: a képregényfilmek akkor még inkább felfutóban voltak, a Star Wars pedig akkor éppen elbúcsúzni látszott. Más szóval jókor jött, és Verbinskiék többnyire jó érzékkel folytatták a megkezdett utat.
Persze tagadhatatlan, hogy a Holtak kincse a tipikus folytatások mintapéldányok sorát gyarapítja: nagyobb, látványosabb, rémisztőbb… és üresebb. Persze nem vészesen, mert a lehető legjobb értelemben vett popcorn mozi, amelyben közel tökéletesen ötvöződnek a rémmesék és a romantikus kalandmozik hagyományai. A Bolygó Hollandi és legénysége elrettentő és rettentően ötletes megvalósításában, a CGI alól ki sem látszó Bill Nighy a vicces skót akcentusával pedig legalább akkora szám, mint azt megelőzően Gollam volt (ment is érte az Oscar a vizuális effekteseknek, megérdemelten). Azonban az újdonság varázsa Jack Sparrow kiszámíthatatlanságával együtt odaveszett. Depp is már többször megy át bohócba, mint az ildomos lenne, a figura vonzerejét adó kiismerhetetlenség pedig kiismerhetővé vált.
Verbinski az első résszel ellentétben most egy történetorientált filmet szeretett volna, azonban a sztori semmivel sem bonyolultabb, mint az első, talán még egyszerűbb is. Az előd egységes egészet alkotó fogaskerekeit mozgásba kellett lendítenie ismét és ez a kényszeredettség nem egyszer szembeötlő. A kannibálok szigetén játszódó jelenetsor amennyire szórakoztató (nagyon), annyira felesleges is, Pintel és Ragetti vissza hozatalát jóformán csak a humorfaktor növelése indokolta (de bejött) és míg az előd elsősorban a műfajból idézgetett és űzött belőle gúnyt, addig a Holtak kincse javarészt csak az első részből. Csupán a karakterek és velük együtt a motivációk száma az, ami növekedett, de ezt önironikusan összegzi is a film a széria csúcspontjának számító malomkerekes csörte nyitányában, amely még ennyi év után is sírva alázza a mainstream filmgyártás hasonló szekvenciáit, legalábbis ötletességben és humorban mindenképp. Azt viszont a középső epizód sem tagadhatja le - és szerencsére nem is próbálja - hogy nagybetűs SZÓRAKOZTATÁS jegyében készült, amelyért érdemes moziba menni, és mint tudatos második epizód szépen teaseli is a közönségét a zárásban egy bazi nagy cliffhangerrel.
Értékelés: 80%
A Karib-tenger kalózai - A világ végén (2007)
2007 legvártabb filmjévé ezek után pedig egyértelműen Jack Sparrowék trilógiazáró akkordja lépett elő, a készítők pedig igyekeztek megfelelni az elvárásoknak, pedig köztudott volt, hogy hiába forgatták egyszerre a második résszel, A világ végénnek még nem volt kész a szkriptje. Persze bizakodásra adott okot, hogy maga Peter Jackson segítette Verbinskit tanácsaival az ilyen jellegű problémák áthidalására (utóforgatások), így okkal bizakodtak a rajongók, mégis a záró epizód azon keserű csalódások közé sorakozott fel, amelyeknek 2007 már megágyazott a Pókember 3-al és a Harmadik Shrekkel. Gigászi siker volt ugyan ez is anyagilag, de a sok szál, amit Verbinski még éppenhogy össze tudott fogni, itt már egyértelműen szétcsúszott, a karakterek motivációi pedig sokszor érthetetlenné váltak.
Azonban az évek mégis megszépítették ezt a gigászi filmmonstrumot, mely korának legdrágább filmje volt (300 milliós büdzsé), de annak minden centje vissza is köszön a vásznon hatalmas díszletek és látványos, de nem üres, hanem nagyon is kreatív vizuális effektusok formájában. Verbinski a látványhoz való érzéke egyértelműen itt csúcsosodik ki igazán: a hatalmas vízesés a világ végén, a Fekete Gyöngy a homokdűnék között, majd a szökés Davy Jones börtönéből és a finálé az örvényben a legegyedibbé varázsolják a zárlatot, ha a legjobbá nem is.
Ugyanakkor a vizualitás mellett A világ végén a legmerészebb epizód és számos ponton szembemegy a hollywoodi elvárásokkal, ami meg is magyarázza a film negatív hátszelét, miközben az elhintett nyomok, utalások megágyaznak azoknak a fordulatoknak (Will sorsa, a kard és a nyaklánc szerepe), amelyeket annyian nehezményeznek. A nyitányban gyereket akasztanak (egy Disney-filmben!), a közönség kedvenc főszereplőt az első 45 percben teljesen elhanyagolják, hogy a visszatérők (Barbossa rules!) és az újak (Sao Fang meh!) jobban érvényesülhessenek. A végén pedig nem rest elválasztani a széria szerelmespárját egymástól, tehát a Disney (A DISNEY!) simán szembeköpi a "Boldogan éltek, míg meg nem haltak." mantrát, Jack és Barbossa éppen ott van, ahol a Fekete Gyöngy átka elején: előbbi ismét a Gyöngy nyomában, utóbbinak pedig van miért keresnie Sparrowt. Ezzel egy szép - ha nem is hibátlan - keretet zárt le a trilógia, amelyet innen már kár lett volna folytatni. Sajnos azonban a producereket és stúdióvezéreket még a kalózoknál is nagyobb kapzsisággal átkozta meg a sors.
Értékelés: 85%
A Karib-tenger kalózai - Ismeretlen vizeken (2011)
"And the show must go on!" Valahogy ezzel magyarázhatták ki Bruckheimerék, hogy folytatni kell a szériát, amire több mint 3 milliárd oka volt. Verbinski azonban már nem állt kötélnek és inkább már a Rangoval foglalkozott (abszolút megérte), ahogy Orlando Bloom és Keira Knightley sem vállalta már a visszatérést, Johnny Depp nélkül pedig ugye elképzelhetetlen volt a folytatás. Megvolt rá az esély, hogy a jellegtelen szerelmi szál nélkül végre az igazi rocksztárok töltik ki a teret, az Ismeretlen vizeken mégis a tökéletesen elhibázott folytatások mintapéldánya.
Pedig érthető volt a szándék, hogy egy új trilógia nyitódarabjának szánják, ami visszahozza az első rész báját, és nem a nagyszabású látvány dominál. A forgatókönyvírók ugyanazok voltak, Dariusz Wolski is ismét beült a kamera mögé, Hans Zimmer is visszatért a zenekari árokba, a főgonosznak megnyerték Ian McShane-t, mint Feketeszakáll és Penelopé Cruz is mint Jack nagy szerelme ígéretes koncepciót ígért. Az Ismeretlen vizeken a bizonyítéka, hogy mennyi múlik egy jó rendezőn, Rob Marshall pedig a legtúlértékeltebb hollywoodi rendezők egyike, aki azért kapott Oscar-díjat, mert lényegében egy Broadway előadást felvett nagynevű sztárokkal (a Chicagoról van szó).
A 250 milliós költségvetés ugyanis meg se látszik a filmen, a látványvilág pedig szegényesebb, mint az első részé, ami fele ennyiből készült. Hiányoznak azok a vizuális gagek, amelyeket Verbinski hozzáadott az egyszerű történethez, emellett rettentő ritmustalan az egész, ami egy színházi rendezőre nézve különösen kínos. Ez már a londoni nyitányban kitűnik, amely szürkesége kellemes alternatíváját jelenthetné a trópusoknak, valamint a néhai Richard Griffits röpke szereplése György királyként és Judi Dench cameoja is üde színfolt, a szökésjelenet se nem elég ötletes, se nem elég ritmusos, a véletlenszerűen felbukkanó ismerősök felbukkanása pedig egyenesen idegesítő és öncélú. A finálé pedig hiába idézi az első részét, kínos végjátékba torkollik amiben jobbára addig margón vitorlázó karakterek (spanyolok) keverednek bele.
Ian McShane és zombi legénységéből is hiányzik az a fenyegető jelleg, ami elődeit emlékezetessé tette, Sam Claflin hittérítője pedig fájdalmasan kiaknázatlan marad (pedig lenne benne potenciál, több mint Will Turnerben) és könnyes szemű hősszerelmessé degradálódik a végére. Emellett hiányoznak az olyan szórakoztató mellékkarakterek, mint Pintel és Ragetti, vagy a szedett-vedett legénység olyan tagjai, mint Mr. Cotton (és papagája), de meg kell kockáztatnom, hogy Will és Elizabeth is. Hiába voltak teljesen súlytalanok, ők jelképezték a normalitást Jack Sparrowval és az erkölcstelen kalózokkal szemben. Johnny Depp persze továbbra is együtt él és lélegzik a figurával, eddig is ő volt a középpontban, azonban a túlzott játékidő csak elvett a karakterből.
Egyedüli győztesként Geoffrey Rush átértelmezett Barbossája jött ki, aki pont azt a szerepet tölti be, mint Jack az első részben: annak az oldalára áll, aki a céljai felé viszi, ami sokáig titokban is marad és a sellők támadásából valóban az eredeti filmekhez méltó akció-szekvencia kerekedett. De ez rettentő kevés az örökléthez, a feledéshez viszont pont elegendő.
Értékelés: 50%
A májusban érkező Salazar bosszúja szerencsére ígéretesebbnek tűnik az eddigi előzetesek alapján, amely pont azt a vizuális kreativitást ígéri, amely Verbinski filmjeit is jellemezte, ahogy a szerelmi szál is szórakoztatónak és modernebbnek tűnik. Hogy Jack Sparrow és Barbossáék végül emelt fővel tudnak búcsúzi, vagy sem, az hamarosan kiderül.