Hirdetés

A texasi láncfűrészes mészárlás (2022) - Kritika

|

A nyugdíjas Bőrpofa kalandjai a z-generációval.

Hirdetés

A Texasi láncfűrészes franchise beleillik azokba a klasszikus horror sorozatokba, melyeknek zömmel az első része kiemelkedő, a többi pedig vagy elmegy, vagy rettenetesen rossz. Az első, 1974-es változat sem öregedett a legjobban, de hasonlóan a Halloweenhoz, a hangulata megismételhetetlen. A 2003-as remake és az utána következő A kezdet voltak még vállalható darabok, a többi a rettenetes és a nyomorúságos között ingázik. Az új változat kukáz mindent, egyedül a '74-es filmet nem. Hmm, ez a formula mintha ismerős lenne valahonnan, de vágjunk inkább bele, miről is szól a fáma.

Hirdetés

Néhány fiatal a kihalt Harlow városkájába érkezik, hogy az itt található telket elárverezzék és újra felvirágoztassák a helyet. Az itteni árvaházban még él egy öregasszony és annak "gyereke", akik viszont nem akarnak elmenni. Ebből aztán nem kis bonyodalmak adódnak.

A nyitány teljesen rendben van, tetszett a visszatekintés, illetve, hogy Bőrpofának és a komplett '74-es eseményeknek elég nagy kultusza van a helyiek körében. Modern fiataljaink persze nagyon nem illenek a képbe, de nem is terveznek sokáig maradni. Ez a sztori megfelel az alapoknak, igaz azt nem igazán értettem, hogyha a '74-es mészárlás megtörtént, akkor hol vannak a Sawyer család maradék tagjai és fűrészes barátunk miért egy árvaházban tengődik az öregasszonnyal, ráadásul már ilyen régóta, de lehet csak nekem nem tűnt fel valami.

Mondanom sem kell hőseink sokkal inkább irritálóak mintsem szimpatikusak, a legjobb figura a redneck szerelő volt, aki helyi bunkóként is sokkal nagyobb forma, mint idealista srácaink. Meglepett, hogy az általam nagyon szeretett Eighth Grade című film főszereplője, Elsie Fisher az egyik központi alak, vagy 20 percnek el kellett telnie mire felismertem. Az ő háttere nem rossz, de bőven kezdhettek volna többet is vele. Ami tetszett a filmben, hogy nincs mellébeszélés, megy a darálás rendesen és nem fogják vissza magukat. Ezt koronázza meg a buszos jelenet ami előtt le a kalappal, egy slasherben így kell csinálni a minőségi mészárlást. És nagyjából kifújt a pozitívumok sora.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Nyilván ki lehet térni a már említett papírmasé karakterekre, de ebbe kár belekötni, vagy ott a totálisan kukázott logika, a hangok, a helyek és az idő figyelmen kívül hagyásával. Még ez is belefér, de az már kevésbé, hogy az új Texasi láncfűrészes pofátlan módon próbálja nyúlni a Halloweent, annyi különbséggel, hogy ott Laurie-nak volt karaktere és háttere, míg jelen esetben teljesen random visszahozták az előd túlélőjét, hogy aztán nagyjából semmit ne kezdjenek vele. Az élvezetet tetézve a pörgős tempó és a szimpla kivitelezés legalább akkora hátrány, mint előny, ugyanis az összkép egy teljesen generikus slashert ad, amit a 80 perce ellenére több helyen is iszonyatosan untam. A záróakkord pedig feltette az i-re a pontot. Kétségbeesetten akarja megidézni a '74-es változatot, de már kínomban felvisítottam rajta, annyira röhejes lett.

A sok előzetes lehúzással ellentétben én nem mondanám, hogy egy tragikusan hulladék darab, a franchise-on belül is vannak rosszabbak, például a '13-as Örökség vagy '17-es Bőrpofa, de ne legyenek illúzióink, ez egy rossz film. Akadnak remek pillanatai, érdekes ötletei, de számos helyen átgondolatlan, iszonyú ostoba, pocsékul használja azt a formulát, amit a Halloween remekül tudott, a végére pedig teljesen röhejessé válik. A 70 éves Bőrpofa ezt a láncfűrészt már nem nagyon fogja beindítani.

A texasi láncfűrészes mészárlás (2022)

Kinek Ajánljuk
  • Aki egy lecsupaszított, kellően véres slasherre vágyik
Kinek Nem
  • Aki az igazi texasi hangulatra vágyna
  • Akinek már az új Halloween se tetszett
  • Akit zavarnak a logikátlanságok egy filmben
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.