Annabelle 3 - Kritika

|

Van még spiritusz a James Wan által alkotott világban, vagy itt az ideje végleg elengedni a parababát és társait?

A Démonok között univerzum kétségtelenül hanyatlik, Az apáca és A gyászoló asszony átka finoman szólva sem emelkedtek ki az átlagból (és akkor még visszafogottan fogalmaztam), így érthetően szkeptikus voltam a szellemvilág legújabb felvonását illetően. Az Annabelle 3 azonban kellemes meglepetésnek bizonyult.

Hirdetés

Az elsőfilmes Gary Dauberman eddig íróként kereste a kenyerét, olyan forgatókönyvek köthetők hozzá, mint az Az, Az apáca vagy az első két Annabelle mozi. Nem a legnívósabb munkák, de azt senki nem mondhatja, hogy tapasztalatlan lenne a horror terén. A démoni baba első önálló filmje nemcsak a franchise, de a komplett univerzum legpocsékabb darabja, míg a folytatás (előzmény) egy abszolút korrekt horror lett. A harmadik rész már egyértelmű folytatás és egyszerre követi a kommersz vonalat, ugyanakkor számos újdonsággal szolgál.

A cselekmény ott veszi fel a fonalat, ahol Warrenék elviszik a "játékot" az otthonukba és vitrinbe zárják, hogy ne okozhasson nagyobb galibát. A házaspár aztán elutazik, lányuk, Judy (Mckenna Grace) pedig a bébiszitterrel és annak barátnőjével marad. Az egyik kíváncsi lány lemegy a tiltott szobába, kiszabadítva ezzel a gonoszt.

Rögtön leszögezném, hogy aki Warrenéket várja, az csalódni fog, ugyanis a film első és utolsó 10 percében vannak csak jelen. Ez nem feltétlenül baj, de helyenként nagyon hiányzott a jelenlétük. A helyszín azonban kétségtelenül pazar, szinte végig a család házában járunk, ami sokkal nyomasztóbbá, klausztrofóbbá teszi az élményt. Szintén meglepő húzás, hogy a cselekmény nem siet sehova. Legutóbb, A gyászoló asszony átka egy közhelyes jump scare parádé lett, ami pont a hangulatot ölte meg. Hasonló ijesztgetős matinéra számítottam az Annabelle 3 esetében is, de szó nincs erről. Dauberman kifejezetten lassan mesél, fokozatosan építi fel a konfliktust és rengetegszer csak sejtet. Egy kommersz horrornál ez borzasztóan ritka, emiatt pedig sokan unalmasnak fogják találni a filmet. Én mégis nagyon élveztem, hogy nem tör rám valami ötpercenként annak reményében, hogy megijesszen, ezáltal nem lett egy monoton katyvasz az összkép. A direktor inkább a feszültséggel játszik és ügyesen teszi. Végletekig húz egy-egy jelenetet, hogy aztán sokszor ne történjen semmi. Ez a fajta elbeszélésmód előhozza azt az atmoszférát, amiben az igazi klasszikus horror esszenciája rejlik. Kis túlzással konkrét jump scare-t sem kapunk az első bő órában, mégsem érződik vontatottnak a látnivaló.

Köszönhetően elsősorban a tini felütésnek, ami behozza a humort a filmbe. Erre sokan ismét hurroghatnak, mondván ne vicceljünk el egy ilyen sztorit, de a poénosabb pillanatok és viccesnek szánt szituációk működnek, sokkal szórakoztatóbbá téve az Annabelle 3-at, nem is beszélve arról, hogy semmi szükség nincs arra, hogy véresen komolyan vetessék magukat az alkotók. Ennek ellent mond a mű utolsó harmada, ami kissé elfárad és előkerülnek a korábbi részek gyermekbetegségei is. A feszültség a tetőfokára hág és érkeznek az ijesztések, amik a legtöbbször nem működnek, de szerencsére akad egy-egy tényleg hatásos paráztatás. A cselekmény kissé kaotikussá válik, elszabadulnak a túlvilági entitások és minden sarkon sikítás, menekülés, ajtócsapkodás vár ránk. Képes izgalmas lenni, de semmi olyannal nem szolgál, amit ne láttunk volna már milliószor, a megoldás pedig kifejezetten összecsapott hatást kelt. A befejezés tovább degradálja az élményt, nem értem mi szükség volt ennyire giccsesre venni a figurát, elég lett volna megtalálni az arany középutat, de Dauberman nem mert váratlant húzni.

Az Annabelle 3 érdekes darabja a Démonok között világának. Illik a kánonba és megágyaz az esetleges folytatásoknak, illetve spin-offoknak, de sajnálatos módon több helyen megbicsaklik, sablonossá és illogikussá válik, elkövetve a széria gyengébb darabjainak hibáit. Mégis képes volt meglepetést okozni a javára váló kimért tempóval, megtalálva a kontrasztot a könnyedebb, humorosabb felütés, illetve a komorabb, ijesztő elemek között. Megvolt benne az atmoszféra, ami számos mai horrorból hiányzik. Ez önmagában dicséretes, ugyanakkor sokan emiatt nem fogják szeretni. Mindenesetre tény, hogy az Annabelle 2 megjelenése óta ez a legjobb darabja az univerzumnak és felcsillant a remény, hogy nincs még minden veszve a démonok között.

 

Annabelle 3

Kinek Ajánljuk
  • A Démonok között univerzum rajongóinak
  • Akit nem zavar, ha nem akarják folyamatosan a frászt hozni rá
  • A klasszikusabb horrorok kedvelőinek
  • Aki szerint nem kell véresen komolyan venni egy ilyen filmet
Kinek Nem
  • Akinek már az Annabelle 2 sem tetszett
  • Aki szerint egy horrorban a jump scare fontosabb, mint a hangulat
  • Aki szerint rég kifulladt ez az univerzum
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.