A Deadpool hosszas viszontagságok árán látott napvilágot 2016-ban, képregényfilmek közt aprópénznek számító 58 millió dolláros büdzséből, ám megmutatta, hogy néha megéri kockázatot vállalni. Anno a valaha volt legtöbb bevételt termelő korhatáros mozi lett (mára ezt a címet a Joker birtokolja) és érződött rajta, hogy a stáb nemcsak üzleti lehetőséget lát a karakterben, hanem érti is azt. A két évvel későbbi folytatás egy nagyobb szabású, drágább és hasonlóan sikeres darab lett, most pedig ott tartunk, hogy a Marvel ideiglenes megmentőjeként díszeleg a poéngyáros zsoldos, kiegészülve egy régi ismerőssel.
Mivel a Disney néhány éve megvette a Foxot, az X-Men, (így a Deadpool) jogok is hozzájuk kerültek. Létrejött a még hatalmasabb Marvel Univerzum, és Wade Wilson (Ryan Reynolds) nem vesztegeti az idejét, szeretne csatlakozni a Bosszúállókhoz, ám azok elutasítják. Összetört hősünk elhagyja vörös ruhás alteregóját, és csak évekkel később ölti magára újra a gúnyát, hogy megmentse a saját idővonalát.
Kevesen tudják jól kamatoztatni az igazi cinikus humort, a negyedik fal áttörését, a mindenből viccet csinálni mentalitást, de az első Deadpool ezt csúcsra járatta. A hatalmas sikere elindított egy hullámot, mely számos izzadtságszagú, lustán megírt zsánerdarabot eredményezett, de megnyugodhatunk, Wade Wilsonnak még mindig prímán áll a stílus, sőt, ez teszi azzá, aki.
Rögtön a nyitányban igyekeznek félredobni bárminemű felelősséget, mely egyszerre tudható be annak a bizonyos hanyag írói húzásnak, ugyanakkor van annyira önironikus, hogy ebben a közegben működjön. Miként lehet visszahozni Farkast… bocsánat Rozsomákot (Hugh Jackman) anélkül, hogy meggyaláznák a 2017-es Logan emlékét? Sehogy, mégis sikerült úgy megpiszkálni a párhuzamos világokkal való játékot, hogy a régi motoros visszatérése ne hagyjon maga után keserű szájízt. Sőt, kiaknázzák az ebben rejlő potenciált, mely szuper poénforrásként funkcionál. Ebben rejlik a Deadpool & Rozsomák legnagyobb ereje, még harsányabb, direktebb, de arányait tekintve abszolút többségben vannak a hatásos humorbombák. Nem kímélnek senkit és semmit, stúdiók, karakterek, színészek, mozis klisék kapják meg a magukét és közben úgy vigyorgunk, mintha egy nevetgéllel leöntött bohócot reggeliztünk volna. Ráadásul olyan érzést keltenek az emberben, mintha a Marvel belátná a hibáit és képes lenne nevetni saját magán. Ritka, pont ezért becsülendő momentum.
A másik kétélű kard a cameók sokasága. Könnyen a visszájára fordulhat a féktelen fan service, ahol egyre-másra beköszönnek a nagy nevek, a néző egy pillanatig hüledezik, de különösebb értelme nincs az egésznek. Az írók azonban itt is megtalálták a tökéletes arányt, nem öncélúan dobálják be a figurákat, szinte mindegyikük beépül a cselekménybe, szerves részét képezik a történetnek azon kívül, hogy pokoli jó móka látni őket.
Kevés szó esett eddig a sztoriról, nem véletlenül, magasan ez a film leggyengébb pontja. Visszaköszönnek a műfaj unalomig használt sablonjai és végtelenül érdektelennek hat egy újabb világmegmentő kaland. Az első Deadpool a kisebb léptékűsége miatt is tudta belopni magát úgy az ember szívébe, itt ennek nyoma sincs. Cassandra Nova (Emma Corrin) jellegtelen tucatgonosz, motivációja finoman szólva sem erős, elpusztíthatatlan hőseink miatt pedig a téteknek az égvilágon semmi súlyuk nincs. A megoldások nemkülönben felszínesek, a mondvacsinált veszedelmek helyett egy kétórás gegparádé életképesebb lett volna, ahol időnként lekaszabolnak valakit ilyen-olyan ürüggyel.
Ryan Reynolds tovább éli az álmát, lubickol a szerepben, Hugh Jackmannel remek párost alkotnak. Kettejük csörtéi legalább olyan pazarok, mint a köztük lévő kémia. A Deadpool & Rozsomák olyan nyári blockbuster, mely valóra válthatja sok képregényrajongó nedves álmát. Csípős, kíméletlen humora, a vérgőzös akciók és persze a kreatívan használt cameók gondoskodnak róla, hogy remekül szórakozzunk a bő két óra alatt. Más kérdés, hogy a kései Marvel filmek gyermekbetegségeit nem tudták elkerülni, többek közt a történet igen ingatag lábakon áll. Ettől függetlenül nem kétséges az anyagi siker, a stúdió ideig-óráig kimászhat a zsánert érintő hullámvölgyből, de Deadpool nem lesz ott mindig, hogy megmentőként díszelegjen.
Hallgass meg egy másik véleményt is: