Megpróbálhatnám szavakba foglalni mennyire vártam a Helstromot, de nem biztos, hogy így első próbálkozásra sikerülne. Kaptunk egy veszettül jó előzetest, ami alatt pörög a My Body is a Cage Peter Gabrieltől és ez mennyire illik már egy tipikus démonos sorozathoz? Tényleg oda meg vissza vagyok, amikor nem csak a stílusa miatt választanak egy zenét, hanem a szöveggel is reflektálnak a képen látottakra. Így visszagondolva aztán rájövök, hogy nem volt az annyira jó, sőt egy CW sorozat szintjén mozog ez az egész, de mivel egy Constantine méretű lyuk tátong a szívemben és a sorozatos listámban talán kicsit elfogult voltam. Több újság is így hivatkozott kezdetekben a Helstromra, mint a Marvel Constantine-ja és el sem tudom mondani mennyire tévedtek. 

Röviden a sztoriról annyit, hogy van két testvér, Daimon (Tom Austen) és Ana Helstrom (Sydney Lemmon), akik egy sorozatgyilkosnak a gyerekei, vagyis démon sorozatgyilkosnak, ez nem igazán tiszta az elején, de erre még később visszatérünk. Az anyjuk sincs jobb helyzetben, akit megszállt egy ilyen gonosz entitás és húsz éve kényelmesen nyaral Victoria Helstrom (Elizabeth Marvel) testében, akit egy külön erre szakosodott elmegyógyintézetben tartanak hét lakat alatt. Csak a fia, Daimon, próbálja meg tartani vele a kapcsolatot, ha épp nem túl elfoglalt az egyetemi tanítással és az alkalmankénti ördögűzéssel. Mindeközben Ana San Fransiscoban antikvitásokat árverez és rosszabb napjain önbíráskodik a gazdag, mindent is megúszó szadisták felett. Mindkét testvér örökölt pár érdekes képességet apjuktól, tárgyakat tudnak reptetni, Daimon démonokat űz, Ana meg kiszívja az életerőt másokból. Valami nagy gonosz kiszabadul, bele is kezd az ilyenkor szokásos világhódítói terveibe, és ez összehozza az egymástól eltávolodott Helstrom családot és hű segítőiket, hogy együtt vegyék fel a harcot. 

Kezdjük talán azzal, hogy mennyire nem tudott ez a sorozat egy koherens történetet végigvezetni tíz részen keresztül. Nagyjából vagy húsz ponton véget érhetett volna, de akkor mindig jött valami, az utolsó percben meggondolta magát a karakter, vagy pont akkor bukkant fel stb. Tipikus high concept "országos" sorozatbetegségben szenved, amikor az írók egy zsákutcába írják magukat és csak úgy tudják továbbgörgetni a történéseket, ha húznak egy teljesen logikátlan és megmagyarázhatatlan dolgot. Ilyen kritikus pont az évad második felében volt vagy hat, lezárnak egy problémát és hopp a semmiből feltűnik még egy utolsó dolog, amit meg kell oldani. Nem volt főgonosz, egy fő konfliktus az évadban. A nagy gonosz kiszabadul talán az első részben és a másodikban már tudjuk is, hogy ez tuti Helstrom apuka, aki visszatért valahogy a halálból, mert Ana csak úgy érzi. Nincs bizonyíték, nincs hatalmas nagy szembesítés, ráadásul soha nem is mutatják az apát közelről, mindig a család többi szemszögéből ismerhetjük meg a tragédiákat. Az elején ráadásul csak úgy hivatkoznak rá, hogy sorozatgyilkos, nincs kimondva, hogy ő akkor most valami nagy démon, vagy csak megszállta valami, vagy egyik sem. Folyamatos a bizonytalanság, a sejtelmes kis utalgatások, ami rendben van, főleg, ha valaki szereti az ilyet, de a kivételezés néhol hiányos és/vagy botrányos. Ráadásul a Victoriát megszálló démonra egyszerűen "Mother"-ként hivatkoznak, ami kifejezetten összezavarja a nézőt, hogy kiről van szó, nem vagyok benne biztos, hogy ez nem egy szándékos készítői döntés volt. Alappillérek hiányoznak a sztoriból, ahogy esik, úgy puffan stílusban mennek valahogy előre az események. 

Akkor itt térjünk is a következő napirendi pontra, ha a Helstrom egy család drámája szeretne lenni, csúfos kudarcba fullad. Rengeteg flashbacket tolnak az arcunkba egész végig, de csak ilyen fekete-fehér villanások, nincs kibontva a nagy dráma, ahogy az anyjuk megörül, Daimont bántalmazza az apja és Anát meg magával rángatja az őrült gyilkolászásra. A testvérpár teljesen sérült, traumatizálták őket az események és a képességeik miatt nem is tudnak beilleszkedni. Remek alapanyag a szokásos gonosznak születünk vagy azzá válunk tematika, mégis teljesen kiaknázatlanul marad. Egy ponton kibékül Daimon és Ana, hogy aztán újra összevesszenek, majd megint egymás pártját fogják. A fent már említett írói következetlenség az ő kapcsolatukban csúcsosodik ki. Szegény színészek nem elég, hogy tapasztalanok, de még ezzel a katyvasszal is meg kell küzdeniük. Sydney Lemmon még csak-csak kihoz belőle valami elfogadhatót, de neki jutott a hálásabb feladat. Cserébe Tom Austen teljesen üres tekintettel nyomja le az egészet, még az elején láttam benne potenciált, de gyorsan bebizonyította, hogy neki nem itt van a helye. Elizabeth Marvel hoz valami különlegeset, meg a többi háttértáncos June Carryl (Dr. Hastings), Robert Wisdom (Caretaker) és Alain Yu (Chris Yen). 

Valamikor az évad közepe fele behoznak egy teljesen felesleges mellékszálat, amit így is a második évadban szerettek volna kifejteni, de már pedzegetik, hogy mennyire van rendben, hogy két ekkora hatalmú hibridet mindenféle kontroll nélkül hagynak létezni. Ez is egy releváns konfliktus, aminek itt még semmi keresnivalója, hiszen pont az itt megtörtént események adhatnának rá okot, hogy az egyház megkérdőjelezze korábbi döntéseit. Ezzel ellentétben a démonűzésre, az apjuk legyőzésére és a Helstrom család dinamikájára nem hagynak időt, csak a felszínt kapargatják, amikor remek alapanyagot szolgáltathatna értelmes karakterdrámákra. Látom, hogy mi lehetett volna a Helstrom, ha kompetens írókat kapott volna, de az egész egy nagy kihagyott lehetőség. (Ha valakit érdekel milyen az igazi családi dráma jól kifejtve, annak melegen ajánlom az Utódlást (HBO) vagy a Yellowstone-t (Paramount Channel)).

Végezetül amúgy jól néz ki a sorozat, bár mindig esik az eső (mondjuk Portlandban valóban ilyen az időjárás), meg ha nappal is van, sötét van, mert ugye attól lesz valami sötét hangulatú, mert valaki minden egyes képkockáról lehúzta a szaturációt és a fényerőt. Nem variálták a klasszikus horror helyszíneket sem: pszichiátria, csatorna, elhagyatott és/vagy leharcolt helyek, régi vidámpark stb. A CGI nem mászik le a képernyőről, meg azért mégis csak sikerült valami feszültséget generálni, még ha mesterkélt is, de azért a horror elég erős kifejezés lenne rá. Gondolom, aki szereti a zsánert, mint én, az úgyis bele fog nézni, de nem tudom, mennyire érdemes. A kommentek között ajánljatok inkább valami jó másik démonűzős sorozatot.  

A sorozat előéletéről érdemes annyit tudni, hogy miután a Netflix meg a Marvel egymásnak estek, a Hulun találtak új otthonra a képregényhősök. Olyanokkal kezdtek kicsit kevésbé komolyabb hangnemet megütni, mint a Runaways meg a Cloak and Dagger. Aztán voltak olyan nagyra törő terveik, mint egy saját Ghost Rider sorozat, de ennek végül a Marvel átszervezése vetett véget. Igen ám, de a Helstrom addigra már elkészült, és csak nem hagyhatták a fiókban porosodni, így kaptuk ezt most meg, mert a karantén azért a streaming szolgáltatók forgatási terveinek is betett. A Marvel olyan szinten engedte el a dolgot, hogy minden tekintetben eltávolodott a Helstromtól, nem is reklámozta a saját oldalain, hiszen nem illik bele a brandbe egy ilyen felnőtt sorozat, és ugyebár a Disney+ miatt már nagyobb terveket szövögetnek. Második évad miatt senki ne tartsa vissza lélegzetét.