Őszintén szólva nem hittem volna, hogy alig négy hónappal a Jurassic World: Krétakori tábor második évadjának premierje után, immár a nagy sikerrel futó animációs sorozat harmadik etapját fogom górcső alá venni, de hát ilyen az, ha az élet utat tör magának. Az előző évad fináléja nem csinált túl nagy titkot belőle, miszerint a folytatásban a gyerekszereplőknek elsősorban ismételten egy genetikailag kikotyvasztott bestiával kell majd felvenniük a küzdelmet, miközben azért továbbra is igyekeznek megpattanni az egykor szebb napokat is megélt szórakoztatóipari létesítményből.
Ennek ellenére komolyan fennállt annak a veszélye, hogy a sorra kudarcba fulladó szökési kísérletek miatt igen hamar belefutunk abba a problémába, amely a második évad talán legnagyobb rákfenéje volt, vagyis hogy a töltelék epizódoknak köszönhetően az aktuális szezon egy jelentős hányada ezúttal is unalomba fullad. Vagy ami még ennél is rosszabb, olyan kínos pillanatoknak leszünk szem és fültanúi, melyek még egy gyermek számára sem jelentenek különösebb szórakozást. Hatalmas szerencsénkre azonban a sorozat mögött álló kreatívok meghallották a szériát ért legfontosabb kritikákat, habár tippem szerint valójában mindig is az volt a terv, hogy az első tizenhat epizód után egy jóval sötétebb irányba szeretnék elmozdítani a Krétakori tábor történetét.
Mely lehet bármennyire félelmetes, ez a hatás önmagában semmit sem fog elérni, ha a nézők még mindig nem lesznek képesek kötődni vagy legalább részben szimpatizálni a benne szereplő karakterekkel. Márpedig szerethető, netán azonosulható figurák terén bőven van még hova fejlődnie a franchise moziba szánt felvonásainak, így pláne örömteli volt látni, hogy az új részek elsősorban valóban az egyes szereplőkben végigmenő jellemfejlődésre, valamint a köztük kialakult még mindig kissé döcögősen működő csapatdinamikára lettek felhúzva. Utóbbit nem is restek kihasználni a készítők, mivel a Nublar-sziget a frissen szabadult hibrid rémet, az E750-et leszámítva is tartogat olyan eddig még nem látott, de nagyon is végzetes meglepetéseket, amik üdítő módon frissítették fel a dinoszauruszokról korábban alkotott, kissé megkövült ismereteinket. Ha pedig szabadon császkáló őslények kerülnek a képletbe, ott csak idő kérdése, hogy mikor bukkan fel megint a jól ismert futás és sikítás.
Ebből a kettőből bizony nem fogunk hiányt szenvedni, ám mielőtt még szó érné a ház elejét, hogy vajon mindez Az elveszett világhoz vagy éppenséggel a Bukott birodalomhoz hasonló módon következik-e be, mindenkit megnyugtathatok: ugyanis a hangulat most már teljes gőzzel rákapcsolt arra, hogy valamiképp ténylegesen rekreálja, vagy legalábbis méltó emléket állítson a legelső Jurassic Park filmet átható szellemi örökségnek. A merész próbálkozás igazi érdeme azonban a nosztalgiafaktor és a horrorpanelek ügyes használata mellett leginkább abban érhető tetten, hogy ezek sikerrel töltötték ki a Jurassic Worldöt és Jurassic Parkot elválasztó genetikai hézagokat. Vagyis a széria lehetőségeihez mérten a lehető legorganikusabb módon fűzte össze a genetikával, na meg úgy az őslényekkel kapcsolatban felmerült régi és új gondolatokat, ezzel is részben növelve a franchise filmeken átívelő történetének kohézióját. Azonban mielőtt még azt hihetnénk, hogy végre minden a helyére került, a tíz epizódot számláló szezon gondolt egyet, és a nyolcadik fejezet végén látható cliffhangert felgöngyölítve olyasmibe vágta bele a karmait, ami kis híján lerombolt mindent, amit addig nagy nehezen felépített.
Általában mindig örülök neki, ha egy sorozat plusz játékidővel operál, ám jelen esetben inkább fogtam a fejemet, mi szükség volt egy teljesen elvarrtnak tekinthető történetet ennyire kinyújtani, főképp úgy, ha az semmi más célt nem szolgált, minthogy újabb, egyébként kifejezetten ízléstelen módon tálalt kapocsként szolgáljon a filmek és a sorozat világa között. Megmerem kockáztatni, miszerint ezt a szálat a producerek kérésére kellett feleslegesen beleerőltetni a harmadik évadba, holott jóval izgalmasabb lett volna, amennyiben a negyedik etapot ezzel a két érezhetően utolsó pillanatban összerántott résszel durrantják be, a rajongókat pedig addig is hagyják kicsit izgulni, elméleteket gyártani és a többi.
Természetesen a rögtönzött finálé legvége sem maradt adós a nyitva hagyott kérdésekkel, ennek ellenére így is nehéz elvonatkoztatnom attól, hogy mégis mi szükség volt az univerzumépítés kedvéért a kukába hajítani a franchise első valóban tökéletesen működő cliffhangerét. Mindenesetre az összképet elnézve a Jurassic World: Krétakori tábor egy újabb sikeres lépést tett a helyes irányba: amennyiben az írók a későbbiekben végre megtalálják a kényes egyensúlyt az univerzumépítés, a karakterfejlődés, és a saját maguk által elmesélni kívánt történet között, akkor azt hiszem, idővel képes leszek megbocsátani nekik, amiért az automatizáltság rabjaivá válva olyan hibát vétettek, amelyet a stúdió irányába tett megfelelési kényszer hiányában egészen biztosan nem követtek volna el.
