Van valami keserű irónia abban, hogy miközben a magyar közbeszéd az LMBTQI+ közösség vegzálásával, a pedofilokkal való egy szintre való süllyesztésével van elfoglalva, akkor kijön egy olyan sorozat, amely pont az előítéletek lebontásán, az informáláson fáradozik, bebizonyítva, hogy ezek az emberek sem annyira mások, mint a többiek. Pontosabban fáradozna, hiszen a Love, Victor továbbra is az amerikai Hulu streaming szolgáltatón fut, valamint június 18-tól a Disney+-ra heti egy rész kerül fel… amely Magyarországon továbbra sem elérhető, így maradnak az "alternatív" megoldások. Visszakanyarodva a lényegre: ezek a fiatalok ugyanúgy szeretnek, ugyanúgy keresik az útjukat, ugyanúgy hibáznak, ugyanúgy megbántanak másokat ezen útkeresés közben, miközben próbálják elfogadni, megérteni önmagukat és az őket körülvevő világot. A világot, amely sokszor ok nélkül ellenséges velük.
A 2018-as Kszi, Simon (avagy Love, Simon) sorozatos folytatása ezúttal érezhetően tovább merészkedett a nyúl üregében és távolodott el a nagy elődtől, megpróbálva a saját lábára állni. Ez számos szempontból előnyére vált, hiszen a staféta átadás csodálatosan megtörtént az első évad egyik legjobb epizódjában, és ezt érezhetően a készítők is komolyan gondolták. Míg ott Nick Robinson Simonja minden részben tanácsokkal látta el Victort (hovatovább kapcsolatuk is azzal kezdődött, hogy Victor erőltetetten elküldte a búsba elődjét), itt már csak elvétve ad életjelet magáról és Robinsonnal elsősorban a stáblistán találkozhatunk produceri minőségében, mint ahogy a filmből is ritkábban köszön vissza ismert szereplő. Ez annyiban jó, hogy sokkalta jobban tud Victorra és barátaira koncentrálni, inkább megtalálni a saját hangját, saját árnyékot növeszteni. Ettől persze még mindig megőrzi a bájosan gejl, ugyanakkor optimista hangvételét, ami a filmet és az előző évadot is jellemezte, ugyanakkor a John Hughes-i cukormáz itt egyértelműen - és le kell szögezni: koncepcionálisan - megrepedezik.
Ezzel együtt a második évad egyik nagy hibája is innen ered. Azt már az első szezon is nyilvánvalóvá tette, hogy Victor más problémákkal kell, hogy szembenézzen önnön felfedezése kapcsán, hiszen a latino, munkás családból származó, éppen a városba költözött fiú teljesen különböző kihívásokkal néz szembe, mint a fehér, felső középosztálybeli Simon. Eddig rendben is van, azonban legutóbb egyértelműen látszódott az irány, merre tart az évad, most azonban a filmet is jegyző Elizabeth Berger és Isaac Aptaker hatványozottan halmozza a problémákat, a szerelmi sokszögeket, szakításokat és kibéküléseket, mintha nem lenne holnap… vagy újabb évad. (Mivel ezt a szezont sem azonnal rendelték be, ennélfogva a félelmük nem feltétlenül volt alaptalan.) Csak néhány topic az új szezonból: a kapcsolat felvállalása, a család és a közösség viszonya mindehhez, az első szexuális élmény, a sportban uralkodó szexizmus, alkoholproblémák, mentális betegségek, vallási és kulturális háttér, stb.
Ráadásul ezek egy részét érezhetően azért használják a készítők - elsősorban pont Victor és Benji kapcsolatában -, hogy konfliktust generáljanak, mert önmagában nincs elég alapanyag benne, ami kihívások elé állítaná őket. Viszont részben pont ez is rántja ki az egészet egy picit a tündérmesei közegéből. Mind Simon, mind pedig Victor ezt megelőzően - ha nem is kényelmesen, de - átugrották az érdemi párkapcsolati részt, hiszen nem is azon volt esetükben a fő hangsúly és talán így lehetne a leginkább a fókuszpontokat meghatározni. Simon esetében ez volt a felvállalás, Victoréban a felismerés, most pedig mindennek a megélése. Ez pedig valóban sokkalta komplexebb téma, amely már önmagában továbbgondolja a tündérmesei "Boldogan éltek, amíg…" kérdéskört. Simonnál tudtuk a zárójelenetben, hogy "Igen! Ez a fiú mostantól rendben lesz", Victort viszont legutóbb egy cliffhangerrel hagytuk el (és megnyugtatok mindenkit: ezúttal is), egy kapcsolat ígéretével és a család kiszámíthatatlan reakciójával, amelyből az anya, Isabel (Ana Ortiz) megélése, konfliktusa az évad leghangsúlyosabbja és egyben legerősebbje. Az például éppen annyira hatásos jelenet - és releváns a honi törvények értelmében - amikor Victor kikéri magának, hogy miért kell a melegségét a legnagyobb bűntettekkel egy szinten kezelni, amikor csak a kisöccsét szeretnék felvilágosítani. Ennél már csak az öcs reakciója a jobb, ezzel is elegánsan középső ujjat mutatva a végtelenül hamis "Meg kell védeni a gyerekeinket!" szólamokra.
Merthogy itt továbbra is fiatalok, kvázi gyerekek a főszereplők, akik sokszor szemmel láthatóan pont a felnőtt társadalom érzéketlensége, avagy cselekvésképtelensége miatt kapnak újabb problémákat a nyakukba, amely sajnos az emberi kapcsolataikat, a teljesítményüket is megmérgezheti. És nem csak Victor, de a még mindig ölelni való Felix (Anthony Turpel) esetében is ugyanennyire igaz mindez, ahogy a többiekében is. Hogy az új generációra mindig rárakódik az a teher, az a kulturális és szociális csomag, amit otthonról hoznak magukkal. Olyanok is, amelyeket nem feltétlenül kellene cipelniük.
És ha túlzsúfoltnak is hat mindez, velős, frappáns és érvényes válaszokat ad minderre, bájos szereplőkön keresztül, akikhez könnyedén lehet kötődni társadalmi és kulturális háttértől, valamint szexuális orientációtól függetlenül. Például az előző évadban még érdektelennek ható Andrew-Mia páros ezúttal sokkalta érdekesebbnek, izgalmasabbnak, szórakoztatóbbnak hat, ellenben pont a már emlegetett Benji (George Sears) érdektelenebbnek, akit hiába próbáltak mélyíteni, megmaradt egy Alkonyatból szalajtott Edward vágyálom szintjén, ellenben az új figura, Rahim (Anthony Keyvan) már most érdekes és szórakoztató.
Ahogy maga a sorozat is, amelynek megvan az a furcsa kettőssége, hogy éppen annyira áll be az átlag tinisorozatok közé, mint ahogy emelkedik ki belőlük. Betagozódik a csupa szép, helyes, egymással folyton kavaró tini szereplő miatt, ugyanakkor ez a hektikusság jól passzol a kis világukhoz - meg úgy a tinédzserekhez általában - és a témafelvetései kapcsán rávilágít arra, hogy hiába az azonos problémák, mint például a ráfeszülés az első szexuális együttlétre (azért a Hulunak hála egy picit érezhetően mer a sorozat pikirtebb lenni, amire Mickey rhérnél nem lenne módja), számos olyan atrocitás, lemondás és szorongás a meleg közösség "jussa", ami a heteroknak nem jár, ezzel pedig Victor elegánsan szembesíti is a nézőit. A sorozat ugyan továbbra sem fog abba a kultikus státuszba jutni, mint Simon - már csak a korlátolt hozzáférés miatt sem -, de annak továbbra is méltó szellemi örököse hasznosságában, fontosságában és optimizmusában. Utóbbira pedig most van csak igazán szüksége sokaknak.
