A 2020-as COVID-karantén egyik legkellemesebb meglepetése a Genndy Tartakovsky által jegyzett Primal volt, mely ma már Ősember néven "magyarul" is megtalálható az HBO Max kínálatában. Ez volt a szakember első komolyabb sorozatos projektje az öt évadot megélt Szamuráj Jack után, és a rajongók rögtön méltó utódot köszönthettek az elárvult ősember, valamint a kicsinyeit szintén elvesztő T-Rex közös kalandjaiban.
Két évvel az első évad lezárását követően megkaptuk végre a folytatást, amire a széria követőinek panasza nem lehet - igaz, Tartakovsky olyan érzelmi hullámvasútra invitált meg minket, amire nem feltétlenül voltunk felkészülve. A zseniális nyitóévad ugyanis egy pofon egyszerű formulát követett: főhőseink némán, de olykor akár vadállatias hörgésekkel vetették bele magukat a különféle veszélyekbe, ám a mamutos epizódon kívül egyszer sem fért kétség hozzá, kinek is kellene szurkolni. Igazi ösztönös élet-halál harcot követhettünk végig nézőkként, ahol Lándzsa (Spear) és Agyar (Fang) minden egyes (könyörtelen) tette igazolást nyert.
Az előző évadfinálé eseményei, leginkább Mira felbukkanása, azonban garantálta, hogy szó szerint új vizekre fognak evezni hőseink. Ez pedig az új tájakkal együtt új kihívásokat is állított a nem mindennapi szövetség tagjai elé. Míg a második évad nyitóepizódja az előző szezont idézte meg, addig a második részben már kaptunk ízelítőt abból, hogy milyen árnyoldalai lehetnek főszereplőink cselekedeteinek. Az pedig Tartakovsky látnoki erejét dicséri, hogy legelőször pont a T-Rex oldaláról érkezik meg ez az új perspektíva.
Tartakovsky pedig úgy volt vele, hogy ha már Agyart dilemma elé állította, akkor Lándzsának, sőt, még a nézőnek is illene hasonló szituációba kerülnie. Az addig élesen elhatárolt jó és rossz elmosódását zökkenőmentesen oldotta meg Tartakovsky, ami végül teljesen kiforgatja a néző lojalitását is. Ennek legjobb példája a "Primal Theory" című epizód az évad közepén, mely váratlanul a 19. századi Angliába teszi át a sorozat fókuszát, hogy bemutassa, hogy civilizált körülmények között miképpen festene Lándzsa vendettája. A végeredmény pedig igazán vérfagyasztó lett.
Tartakovsky ezúttal tényleg szabadjára engedte a fantáziáját, és attól sem riadt vissza, hogy az évad második felére már az ókori civilizációkat is bevonja Lándzsáék kalandjaiba, újfent fittyet hányva a történelemleckékre. Mindezt pedig a sorozathoz méltóan brutálisan, ám az árnyaltabb cselekményábrázolás miatt néha lélekpusztító módon teszi meg. A szeretet által validált gyilkolászás kevés más történetben volt ennyire keserűen bemutatva.
Az évadfinálé számomra a Szamuráj Jack befejező epizódjának hirtelenségét idézte meg. Bepillantást nyerhettünk Lándzsa múltjába, ami csak még inkább összeszorította a néző szívét, hiszen világossá vált, hogy emberi hősünk már kiskorától predesztinálva lett a szüntelen harcokra. Ennek megfelelően a felsejlő megbékélést még akkor sem tudtuk volna teljességében üdvözölni nézőként, ha nem kaptunk volna képkockákat az előző részekben a közelgő veszedelemről.
Az elkerülhetetlen pillanat sokkját azonban nem a gyász, hanem egy polgárpukkasztó megoldás fogja szolgáltatni, ami nem biztos, hogy kiváltja majd minden néző elismerését. Tartakovsky azonban kreatív szabadságából fakadóan pont egy olyan szakember, aki megengedheti magának az effajta váratlan húzásokat, és akit a stúdiók nem is fognak meggátolni ebben.
Aki szerette az első évadot, az a másodikban sem fog csalódni, az pedig külön öröm, hogy szimpla újrázás helyett Tartakovsky mert újítóan nyúlni az alapanyaghoz. A rendező elmondása szerint a széria antológia formátumban élhet meg még további évadokat, azaz a "Primal Theoryt" különböző settingbe ültethetik át a jövőben. Ennek tudatában pedig kijelenthető, hogy Lándzsa és Agyar története méltó lezárást kapott. Továbbá kíváncsian várjuk, hogy Tartakovsky milyen korszakba fog kalauzolni minket legközelebb, ami gyaníthatóan tovább öregbíti majd a sorozat hírnevét.
