A napokban már a hetedik etapjába lépett Dan Harmon és a botrányai miatt eltávolított másik készítő, Justin Roiland nagy sikerű animációs sorozata, a Rick és Morty. Ám mivel még az előző évadról sem értekeztünk, így most ebben a rövid kritikában ezt a hiányosságunkat igyekszünk pótolni. Már csak amiatt is, mert szerintünk van miről beszélni.
A 6. évad ott folytatódott, ahol az ötödik véget ért. Miután kiderült Rick tragédiával teli eredettörténete (ami többek között választ adott a Citadella létrejöttére is), a Citadella elpusztult, köszönhetően Gonosz Morty-nak, aki ördögi terve végén kiszabadult ebből az univerzumból, ahol Rick a legokosabb ember, és egy ismeretlen világba távozott ismeretlen céllal. Ezt az átívelő szálat tovább vitték az első részben azzal, hogy mindenki visszakerült az eredeti univerzumába, ami során nem csak az derült ki, hogy miért pont ahhoz a Mortyhoz ment az első évadban Rick, akihez, hanem színre lépett egy bizonyos Ős Rick is, akivel...
…aztán nem kezdtek semmit az évad során. Ami így, a széria hatodik évadánál szerintem elég nagy mellélövés lett. Mert ha behozunk valamit/valakit az előző etap fináléjában, amivel aztán az új évad első részében is foglalkozunk - és látottak alapján tudjuk, hogy ez nagy és fontos dolog -, akkor ne tegyük már parkolópályára. Különben a néző vagy átverve fogja érezni magát, vagy pedig elkezdi húzni a száját, hogy megint az időt húzza a sorozat.
Amivel önmagában egyébként még nem is lenne baj. Ha ezt kreatív, jól megírt és érdekes történetekkel ügyesen elfednék a készítők. De itt sajnos nem ez volt a helyzet. Persze nem kell megijedni, nincs akkora gond. Egyszerűen az történt, hogy hullámzó minőségű 10 részt kaptunk: amikor jó a sorozat, akkor továbbra is zseniálisan elborult, ötletes és vicces részeket láthatunk. Az éjjeli családos rész, a szerencsesütis, vagy a hatalmas meta történet, amelyben a filmeket és sorozatokat figurázzák ki tényleg a széria legjobb pillanatait idézi. Olyanokat, amiknek a nézése közben úgy érezzük: na ilyet eddig tényleg nem láttunk. Még itt sem. Viszont sajnos ebből jutott a kevesebb, többségében inkább teljesen átlagos, néhol már unalmas és egy kaptafára-való töltelékrészekkel vánszorgott az etap.
Ugyanakkor nem szívesen rónám fel ezt a hibát csak a sorozatnak. Lehet, hogy egyszerűen megfáradt ez multiverzum-koncepció, és ennek kezdi meginni a levét a Rick és Morty is. Mert amiről 2013-ban az induláskor bebizonyította a széria, hogy mekkora potenciál van benne, mostanra hivatalosan is lejárt lemez lett. Az elmúlt pár évben ugyanis enyhe túlzással a csapból is ez folyt a filmekben és a sorozatokban. Szóval az, ami különlegessé tette korábban ezt az alkotást, az ma már teljesen átlagos, agyonhasznált formulának érződhet.
És lássuk be: ha láttál egy Rick és Morty részt is valaha, akkor kis túlzással az összeset láttad abban az értelemben, hogy tudod, mit fogsz kapni a továbbiakban, és eltudod dönteni, ez neked való-e vagy sem. Ha pedig már eddig eljutottál a sorozatban, akkor bármit is írjanak a kritikák (jelen esetben ez), ezt az évadot is meg fogod nézni. Talán a készítők is épp erre játszottak most, ki tudja. Én azért bízom benne, hogy már a hetedik évadra jobban összekapják magukat az írók. Mert számomra ez csak részleteiben sikerült annak, amibe az elején beleszerettem.