Elképesztően megszaporodtak az elmúlt években a sportdrámák és a sportágakkal foglalkozó dokumentumszériák. Legyen szó a Michael Jordan-féle Chicago Bullsról szóló The Last Dance-ről, a Forma 1 népszerűségét a sztratoszférába lövő Hajsza a túlélésért szériáról, a kőkemény drámának is beillő focis Sunderland 'Til I Die-ról, vagy a nemrég bemutatott Netflixes Beckhamről, mind minőségi formában engedett bepillantást egy adott sportág, csapat, vagy személy életébe. És ezek tényleg csak néhány címek voltak a ma már kis túlzással tengerszámra érkező hasonló projektekből.
Ebbe a sorba állt be az FX gyártásában a Hulura készült Üdv Wrexhamben! (angolul Welcome to Wrexham) is, amely lehet, hogy eleinte csak egy ügyes PR-fogásnak indult a fejükben, de látva a sorozatot egyértelműen szerelemprojektté nőtte ki magát Rob McElhenney (Felhőtlen Philadelphia) és Ryan Reynolds (Deadpool) számára. És nem csak a sorozat, de Wrexham maga is: városostul, fociklubostul, mindenestül.
A sorozat jelenleg a második évadánál tart, ám előtte úgy láttuk jónak, ha megemlékezünk egy rövid kritikában az indulásról. Már csak azért is, mert az egész alapfelvetés is olyan, mintha egy hollywoodi tündérmesébe csöppenne az ember: adott a világ harmadik legöregebb fociklubja - az 1864-ben alapított észak-walesi AFC Wrexham -, amely fénykorában is maximum a második ligáig jutott el, de 2008-ban megtörtént az a csúfos eset, hogy a csapat kiesett az utolsó profi ligának számító angol negyedosztályból, és a félprofi ötödosztályba került, ahol azóta is (immáron több mint 10 éve) sínylődik. Ekkor jön a képbe a semmiből 2020 végén Rob McElhenney, aki meggyőzi Ryan Reynoldsot, hogy társuljanak, és közösen vegyék meg a klubot azzal a céllal, hogy pénzt, időt és verejtéket nem sajnálva visszarepítsék a csapatot legalább a negyedosztályba. Bizony, az Üdv Wrexhamben! nem egy áldoku-sorozat, se nem poén, vagy átverés: a két sztár a való életben TÉNYLEG megvette a fociklubot.
A 18 részes, 20 és 40 perc közötti epizódokat tartalmazó első évad ezzel az átvétellel indít, és a két sztár a klub élén eltöltött első másfél évét öleli fel, hogy miként forgatják fel a város életét, és miként is tanulnak bele nemcsak egy fociklub vezetésébe, hanem magába a sportba is: hiszen fogalmuk nincs erről a sportágról, amit sem ők, sem a sorozat nem rejtenek véka alá a kezdetektől fogva. De minek is tették volna, hiszen ettől az igazán őrült ötlettől lesz annyira vonzó a sorozat, hogy két ekkora név mégis mi a fenéért vág bele egy ilyen rizikós, és hozzájuk semennyire sem közel álló feladatba, amely annyi buktatót rejt, hogy a fele is sok?
Természetesen erre a kérdésre is választ kapunk sok más mellett is a részek során, amelyek alatt nagyon hamar kiderül, hogy Rob és Ryan mennyire komolyan gondolták és gondolják ezt az egészet. Nem csak rohamtempóban igyekeznek megtanulni mindent a sportról, a városról és az ottani kultúráról, de a két sztár egy-két töltelékepizódot leszámítva főleg a háttérben lesznek. Olykor feltűnnek néhány kommentár, egy jó pillanatban elsütött poén vagy egy rövidke jelenet erejéig, de inkább megmaradnak a háttérben megbúvó főnököknek, és van, hogy egyáltalán nem is szerepelnek, hogy így a fókusz a focira és a közösségre tudjon irányulni.
És éppen ezaz, amitől több lesz a sorozat, és ami miatt nem csak a foci szerelmeseihez, de kvázi mindenkihez szól. Hogy egyáltalán nem a két színész élete, de még csak nem is a foci van központban, hanem sokkal inkább maga Wrexham, ez a 44 ezer lakosú észak-walesi ex-bányászváros és annak közössége: ahogy megjelenik az, mit jelent számukra a klub, a foci iránti feltétlen rajongás; hogy mekkora összetartó ereje van ennek a sportnak (is); hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie nem csak a klubtulajdonosnak, hanem például a játékosoknak is a mindennapjaikban.
A klub történései mellett pedig rendre szerephez jutnak az átlagemberek is: a szurkolói kocsma tulajdonosa, vagy a szertáros, esetleg a játékosok családjai, vagy éppen az idős korosztály szólal meg, mi több, kapnak egész részeket arra, hogy bepillantsunk az életükbe, és elmondják, mit jelent nekik ez az egész. De ott az átlag drukker, aki heti 6 napban, napi 12 óra munka után képes vasárnap elutazni akár több száz kilométert, hogy a csapatát lássa játszani, ahol lehet, hogy simán kikapnak.
A sorozat azért is működik olyan jól, mert ugyanannyira hiteles dokumentarista alkotás, mint amennyire mégis a szenvedély és az érzelmek mozgatják a "cselekményt" ezeken a hétköznapi embereken keresztül. Azt a cselekményt, amelyet az élet ír(t), és amelyre tökéletesen igaz a közhely, hogy annál drámaibb, izgalmasabb nincs.
Ha valaki nem rajong a fociért, vagy nem az angol foci és annak világa a kedvence, akkor az talán elképzelni sem tudja, hogy az itteni kisvárosok kultúrájának és mindennapjainak mennyire szerves részét tudja képezni a helyi foci. Látjuk ezt a rengeteg különböző, abszolút más-más természetű és beállítottságú embert a részek során, akik az AFC Wrexham iránt érzett rajongásuk és szerelmük révén mégis, mintha egy nagy család lennének. Együtt örülnek minden gólnak és nyereségnek, és együtt sírnak, szomorkodnak, bosszúskodnak egy vereség után. Egy idő után már lehetetlen kívülállóként szemlélni a csapat sorsát, olyannyira bevonódunk a történetükbe, a klub és az ott élők életébe mi magunk is.
Rob és Ryan az elejétől kezdve nagyon szimpatikus hozzáállást tanúsítanak. Egy ponton el is mondják, hogy nem a hype miatt vágnak bele ebbe, és nem is a pénz miatt. Egyszerűen csak tenni akarnak ezért a remek közösségért, akiknek az életük, a mindenük a helyi futball. Erre pedig rengeteg példát is kapunk majd. Egyik első dolguk például az volt, hogy a klubnál dolgozó személyzetet azonnal pénzért alkalmazták. Előtte ugyanis a nagy része önkéntesként, fizetés nélkül segített ott. A stadiont pedig, amelyet az előző tulaj csellel majdnem ledózeroltatott, hogy ingatlanokat építsen a helyére, szintén renoválni kezdték, hogy aztán később megvásárolják azt a klub számára, és szerződésben is kikötötték, hogy száz évre a csapat rendelkezik felette, így egy jó ideig senki nem csinálhat vele semmit a szurkolók és klub beleegyezése nélkül.
Bárkinek, de tényleg bárkinek jó szívvel és bátran tudom ajánlani a szériát, mert a sok megpróbáltatás, akadály és hullámvasút ellenére egy olyan, jóleső pozitív és életigenlő hangulata van végig az egésznek, amelyre nagy szükség van a hétköznapok során. De vajon sikerült-e rögtön az elején a hollywoodi csoda? Összejött-e a csapatnak a feljutás a profik közé? Nézzétek meg a sorozatot, és kiderül. Izgalomban, drámában és érzelmi hullámvasútban nem lesz hiány. Azt garantálom.
Az Üdv Wrexhamben! idehaza a Disney+ kínálatában nézhető.
