A modern, erős nőket középpontba állító filmek színvonala igencsak ingadozó. Akadnak köztük stílusos, sőt igen kemény darabok, mint A bosszú, az Atomszőke vagy a The Nightingale, de sokszor csak mellveregető fröcsögésre futja, amiben minden férfi rohadék (rád nézek Fekete karácsony). A Lőpor turmix valahol a kettő közt helyezkedik el, de a mérleg nyelve sajnos inkább ez utóbbi felé húz.
Sam (Karen Gillan) egy elit cégnek dolgozik (akiket kreatívan csak a Cégnek hívnak) bérgyilkosként. Legújabb munkája során előtérbe helyezi az érzelmeit, amivel nagy slamasztikába keveri magát, ráadásul olyasvalakit is elintéz, akit nem kellett volna. Egy komplett hadsereg ered a nyomába, de szerencséjére akad segítsége, néhány rég látott "nagynéni" személyében.
Első blikkre nem sok reményt fűztem a filmhez, a rendező Navot Papushado személye mégis bizakodásra adott okot. Ő annak a Csúnya, gonosz bácsik című filmnek a rendezője, mely Quentin Tarantino kedvence volt anno 2013-ban. Noha számomra voltak erősebb alkotások is abban az évben, vitathatatlan, hogy egy stílusos, kőkemény témájú, egyszerre komor és remek fekete humorral operáló darab lett, amit kár lenne kihagyni. Sajnos a Lőpor turmixban nem sok köszön vissza az imént említett erényekből, persze más műfajú filmekről van szó, de a rendező ezúttal finoman szólva sem alkotott maradandót.
Az nyitányban kapunk egy felszínes anya-lánya kapcsolatot, majd a magára hagyott főhős rideg gyilkosként tengeti napjait a munkaadói szolgálatában. Az első harmadban roppant nehezemre esett ráhangolódni a filmre, ennek pedig több oka is van. Tagadhatatlan, hogy Papushado munkája is a John Wick iskolát követi, amivel önmagában nincs baj, de véletlenszerű ötleteket belepakolni, majd semmit nem kezdeni velük annál nagyobb hiba. A Cégnek van egy főhadiszállása, a gyilkosoknak egy találkozási pontja, illetve adott egy szabályrendszer is. Ezen felül kapunk egy könyvtárat is, ahol a három "nagynéni" tanyázik és az olvasnivalók bizony rejtenek néhány halálos tárgyat. Ha az említett szabályrendszer működne és fel lenne építve valamiféle épkézláb koncepcióra ez a szervezet, még működhetne is a dolog, de sajnos nincs így.
Teljesen következetlen módon történnek az események, kidolgozatlan, összecsapott hatást kelt az összkép és ha úgy tartja kedve a történetnek, bármire fittyet hánynak, ha hőseink megmenekülése a tét. A karakterek papírmasé egyszerűségűek, na bumm, kit érdekel ez egy akciófilmben, ám e mellé semmi karizmájuk nincs. Kapcsolatuk felszínes, a családi szál jelentéktelen. Ők szimplán kemény nők, akik férfiakat gyilkolnak. Persze lehet ezt is stílussal csinálni, kár, hogy itt is kilóg a lóláb. Látunk egy-egy emlékezetesebb zúzdát, a kripli bunyóban legalább ott lappang a kreativitás csírája, de sok esetben túl színpadias az egész, hiányzik természetesség, helyette tisztán látszik, hogy egy betanult koreográfiát adnak elő. Ha pedig egy erre építő alkotás a tűzharcokat sem tudja a leghitelesebben előadni, ott azért már nagy a baj.
A színészek közt akadnak nagyobb nevek, Lena Headey, Carla Gugino, Paul Giamatti vagy Angela Bassett, de Karen Gillan az egyértelmű főszereplő, akit szeretek, nem akarok bántani, de itt félelmetesen rosszul játszik. Szerencsére a többiek korrektül helytálltak.
A Lőpor turmix rengeteg sebből vérzik. Semmilyen karakterek, kiaknázatlan ötletek, felszínes kivitelezés, ráadásul helyenként halálosan komolyan drámázik, míg máskor önmaga paródiájává válik, csak épp a kontrasztot nem tudja megtalálni a két véglet közt. Aki valami vérgőzös zúzásra vágyik és épp nincs más, talán elszórakozhat rajta, de láttunk ennél sokkal jobbat a műfajban.
