Talán azzal sokan egyetértenek a filmfogyasztók közül, hogy kevés jobb élmény van annál, amikor alig ismert, kevésbé promózott filmet tekintünk meg, ami elnyeri a tetszésünket (talán már csak az übereli, amikor a nagyon várt filmünk hozza vagy meg is ugorja az elvárásainkat).
A Hulu streamingplatform (melynek tartalmait a magyar fogyasztók a Disney+ előfizetéssel tudják elérni) szinte a radar alatt készült Brian Duffield filmjének, a Nincs, aki megmentsen premierjére, hogy az aztán az év egyik kellemes meglepetése legyen.
Brynn (az Éretlenségiből ismert Kaitlyn Dever) egyedül, izoláltan éli mindennapjait egy kisebb városka szélén. Már az elején érezzük, hogy a mesés környezet ellenére nem teljesen idillikus ez az állapot, ugyanis Brynn és polgártársai között pattanásig feszült a helyzet, és Brynn láthatóan jobban élvezi házimakett gyűjteményének legújabb darabját elhelyezni a kollekcióba, mint másokkal beszélgetni.
Egy este azonban fura hangokra lesz figyelmes a házon belül, ám a "betörő" egyáltalán nem egy mindennapi figura lesz. Bár az első éjszaka ijedelmét sikeresen leküzdi, sőt, még az idegenen is felülkerekedik, ám mérges viszonya a városlakókkal meggátolja abban, hogy bárkitől segítséget kapjon. Brynn így továbbra is egyedül készül fel a következő éjszaka megpróbáltatásaira, amelyek végül csőstül jönnek a házába.
Bár az írásaimban általában igyekszem kerülni a SPOILEREKET, annyit muszáj megemlítenem, hogy nem véletlenül használtam fent az idegen szót - és nem, nem vérző szájú klímamenekültek fognak rátörni Brynnre, hanem a bolygónkon túlról érkező létformák. Az UFO-tematika egy időben nagyon népszerű volt a horror zsánerén belül (minden bizonnyal erre rásegített a '90-es évek X-aktákja), ám az elmúlt években látványosan kikoptak a műfajból. Ha pedig valaki ismét előhúzta őket a kalapból a közelmúltban, az már igyekezett teljesen innovatívan, valamilyen új külsővel megjeleníteni őket (lásd a Hang nélkül filmeket).
Brian Duffield rendező azonban a "gyökerekhez" nyúl vissza a dizájnt illetően, és sok rendezőtársával ellentétben nem is hagyja sokáig a néző fantáziájára az idegenek kinézetét. Ez egy teljesen tudatos húzás volt a részéről, hiszen a cselekmény íve végül egy keserédes fináléban csúcsosodik ki. Az idegenek kezdetben pont olyan hatást váltanak ki Brynnből és a nézőből, amit el tudunk képzelni egy hasonló szituációban, ám ahogy haladunk előre Brynn-nel együtt a néző is megedződik az idegenekkel szemben. Persze Duffield lépten-nyomon gondoskodik pimasz jump scare jelenetek tökéletesen időzített adagolásáról, vagy éppenséggel megcélozza az undorból fakadó félelemgócpontunkat, amik a folyamatos macska-egér játék mellett gondoskodnak róla, hogy ne fulladjon unalomba a film.
A Nincs, aki megmentsen azonban a felszín alatt jóval súlyosabb témákat feszeget, mint egy egyszerű UFO-inváziós film. Hogy Brynn izoláltságát és bűntudatát még jobban kihangsúlyozza, Duffield ortodox módon szinte egészen a némafilm korszakig megy vissza, hiszen az elhangzott, értelmes párbeszédeket egészen a minimumra tekeri le. Persze kihez is tudna beszélni az ember egy ilyen szituációban…
Brynn háborgó, önmarcangoló lelki világa, és a városlakókkal való kapcsolata végül a film fő mozgatórugójának bizonyul, melyet egy súlyos múltbéli hiba táplál. Ami hiába történt évekkel korábban, mégis végigkísérte Brynnt a felnőtté válás rögös, szeszélyes útján. Ugyanakkor pont ez a ragadványos, lekaparhatatlan bűntudat az, ami hajtja Brynnt előre még akkor is, amikor egy átlagember már rég feladta volna ezt az élet-halál harcot. Képtelen megbocsátani magának, szenvednie "kell", amihez kapóra jön egy küszöbön álló idegeninvázió. Itt pedig érdemes kiemelni Kaitlyn Devert, aki remekül alakítja Brynn lelki sebekben dúskáló karakterét - ezt pedig szignifikáns dialógus nélkül sikerül bemutatnia.
Duffield saját elmondása szerint egy musicalt szeretett volna rendezni, ennek tükrében pedig a zárójelenet képkockái nem tűnnek annyira randomnak. Azonban ez a jelenetsor egyben ügyes fricska is a műfajt uraló sötét hangulatú lezárásoknak, még akkor is, ha valójában nem mond ellent nekik, ha a kollektív állapotokat nézzük. Utoljára az Upgrade - Javított verzió tudta hasonlóan briliáns módon kiforgatni ezt a klasszikus, komor fináléstruktúrát.
A Nincs, aki megmentsen bár nem ér fel az Upgrade-hez, de így sincs oka panaszkodásra: ijesztő és olykor érzelmes darab lett, ami még a túlnyújtott játékidő csapdáját is elkerülte. Ha egyetlen UFO-tematikájú horrort akartok nézni az idei évből, akkor mindenképp ez legyen az.
