Hirdetés

Pilot: Clarice

|

Azok a bizonyos bárányok már nagyon hallgatnak...

Hirdetés

Thomas Harris és persze az ő regényeit adaptáló forgatókönyvírók/rendezők is mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy Hannibal Lecter annak a bizonyos megítélésnek örvendjen, ami mai napig is körüllengi. Az embervadász mellett a Hannibal és persze A bárányok hallgatnak emelkednek ki leginkább ezek közül (regény, film és sorozat formájában egyaránt), amik a karaktert és hellyel-közzel összefüggő történeteket a legegyedibben és magával ragadóan tudták bemutatni. Viszont a CBS még tavaly januárban jelentette be, hogy egy teljesen különálló sorozatot készít Clarice címmel, amely az FBI ügynök, Clarice Starling sztoriját fogja bemutatni egy évvel A bárányok hallgatnak történései után. És a frissen megjelent pilot alapján elsősorban nem is az lesz a baja a sorozatnak, hogy Hannibal Lecter nem szerepel majd benne…

Hirdetés

Mindenekelőtt nem csak érdemes, de valamilyen szinten magától értetődő is, hogy szóvá tegyük; igencsak hálátlan feladatot vállalt magára a CBS. A 2007-ben bemutatott Hannibal ébredése csúfos kudarca után ugyanez a megítélés és rizikó lengte körül a Mads Mikkelsen-féle Hannibal szériát, ám ott a kreátor, Bryan Fuller pontosan tudta, mit hogyan akar elérni, és nem bagatellizált el semmit sem. Komolyan vette a sorozat szellemiségét, és nem félt új és egyedi stílussal, elemekkel felvértezni azt. Ezzel szemben a Clarice teljesen olyannak hat, mintha direkte nem szeretne kilépni A bárányok hallgatnak árnyékából, inkább biztonsági játékba kezd.

A történet egy évvel a Buffalo Bill-féle tragikus ügy után veszi kezdetét. Clarice Starlingot hősként ünneplik, magazinok tömkelegén virít a fényképe, ő lett az FBI új arca. Ám a fiatal, kezdő ügynök nincs felkészülve erre a nagy népszerűségre, szorongások lesznek rajta úrrá, pszichológushoz kezd járni, és megszakítja a kapcsolatát a Billtől megmentett Catherine-nel is. Viszont miután két holttestet partra sodor a víz, amiken azonos gyilkossági stílusjegyek láthatóak, Starlinget állítják rá az ügyre egy újabb sorozatgyilkost kiáltva. De Clarice (a démonaival küszködve) nincs arról teljesen meggyőződve, hogy ténylegesen egy sorozatgyilkossal állnának szemben…

Az első igazán szembetűnő mozzanata a Clarice-nek, ami kapcsán egy kicsit szembeállíthatjuk a Hanniballal is, hogy borzasztó módon siet. Az első epizód alatt (amely mindössze 42 perc) legalább annyi minden történik összezsúfolva, mint A bárányok hallgatnak alatt összesen - holott az egy két óra tizennyolc perces alkotás. Eszméletlen gyors a tempó, alig hagy időt elidőzni valamin is, ebből pedig sajnos az is következik, hogy maguk a karakterek és a történet sem lesznek annyira érdekesek, mint kellenének.

Clarice, mint a fő- és címszereplő abszolúte másodrangú karakter. Hasonlóan a sorozatnál, úgy ennél a figuránál is azt érezni, hogy hálátlan feladat volt eljátszani, főleg az alakításért Oscar-díjat nyert Jodie Foster és Julianna Moore után. Rebecca Breeds (A sötétség kora, Hazug csajok társasága) nem egy rossz színésznő, de szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni a karakterével. Ez lehet, elsősorban az összecsapott forgatókönyv hibája, amely viszont Breeds-en fog csattanni sajnos. Mellette a többi szereplő is tizenkettő egy tucat, és pontosan ugyanazokat a köröket futják le, mint az összes többi sorozatgyilkosos kriminél.

Maga a történet a sietős tempó miatt nem tud kiteljesedni, így egy bizonyos szinten felül értelmét is veszti. Ezzel (és persze a fentiekkel) kapcsolatban le kell szögezni, hogy csak és kizárólag a pilot, az első epizód alapján beszélünk, fogalmunk sincs, hogyan fog folytatódni mindez. Ennek ellenére egy debütáló résznek nem szabadna ilyen erőltetetten hajtania magát, mindenbe belenyúlnia, és majd a későbbiekben meg-, illetve belemagyarázni. Ez az epizód lezárása fényében csúcsosodik ki csak igazán…

Egyáltalán nem egy pocsék sorozatkezdésről van szó a Clarice kapcsán - mondjuk, jóról sem, de ez most más kérdés -, viszont A bárányok hallgatnak és a két Hannibal után ez édeskevésnek bizonyul. Mintha egy szimpla, de véresebb Gyilkos elmék epizódot látnánk, semmi többet. Ezen mozzanatok nem elsősorban az elvárásokból fakadnak, hanem egy modern sorozat minőségi képéből. Természetesen lehet, hogy mindez részről-részre egyre jobb lesz, és egy igazán fantasztikus sorozatot kapunk majd az időnként cserébe, de ez még odébb lesz - ha lesz egyáltalán. Jelenleg, egyetlen epizód alapján csalódás a Clarice, ami az előzőek fényében még inkább lelohaszthatja a kedélyeket. Viszont legalább már nem a Hannibal ébredése lesz a "legrosszabb" Thomas Harris regényein alapuló történet…

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.