Hirdetés

Filmklasszikus: Hannibal (2001)

|

"Létezik egy érzés, amit valamennyien ismerünk, de még sincs neve: a boldog várakozás, hogy lenézhessünk valakit." (Thomas Harris)

Hirdetés

Hannibal Lecter egyike azon karaktereknek, akik a filmtörténet hosszú évei során jócskán megkerülhetetlen alakokká váltak. A nagy sikerű Thomas Harris regények alapján eddig öt színész bújt a kannibál doktor bőrébe, és mindegyikük más-más aspektusát ragadta meg ennek a nem mindennapi figurának. Egyértelműen az Oscar-nyertes Sir Anthony Hopkins emelkedik ki a leginkább az öt közül, szorosan maga mögött a dán Mads Mikkelsennel. De nem lehet elmenni szó nélkül a mára már elfeledni látszó Brian Cox-féle megformálás mellett sem (Michael Mann 1986-os filmjében, Az embervadászban), valamint akarva-akaratlanul, de helyt kell adnunk a 2007-es Hannibal ébredésében látott fiatalabb szemléltetéseknek is. ma pedig Ridley Scott szimplán csak Hannibalra keresztelt filmje ünnepel egy kerek évfordulót, ami kapcsán újra elővettük ezt a 20 éves alkotást.

 

Hirdetés

1991-ben hatalmas siker övezte Jonathan Demme krimi-thrillerét, A bárányok hallgatnakot (The Silence of the Lambs), ami be is húzott szám szerint öt darab Oscar-díjat - köztük a legjobb férfi és női főszereplő, a legjobb rendezés vagy éppen a legjobb film kategóriában. Ám történetügyileg ez a film csak a második a sorban, hiszen ha Thomas Harris regényeit vesszük alapul, akkor a 2002-es A vörös sárkánnyal kell kezdenünk az egészet. A bárányok hallgatnak után viszont mind filmben, mind regényben a Hannibal következett 2001-ben, amit sokáig az egyik legerőszakosabb alkotásnak is tartottak… 20 éve más idők jártak, annyi biztos.

A történet szerint tíz évvel járunk A bárányok hallgatnak történései után. Hannibal Lecter elmenekült Firenzébe, amiben nagyrészt Clarice Starling FBI ügynök segédkezett, aki azóta is a vállán cipeli ennek a döntésének a keresztjét. Starling napestig csak a munkájának él, mindenáron el akarja kapni a doktort, erre pedig csak még egy lapáttal rátesz Lecter eddigi egyetlen életben maradt áldozata, Mason Verger is. A kvázi szörnnyé vált milliomos a korrupt államügyésszel besározza az ügynöknőt, amire persze Hannibal is felkapja a fejét, így visszautazik Amerikába (miután persze lerendezte a kapzsi olasz nyomozóval való kisebb "nézeteltéréseit").

Miután Jonathan Demme visszautasította a felkérést (az elmondások szerint túlontúl véresnek találta a forgatókönyvet), a rendezői székben az a Ridley Scott foglalt helyet, aki az egy évvel korábbi filmjével, a Russell Crowe nevével fémjelzett Gladiátorral letarolta az Oscar-díjátadót. Habár ő speciel nem kapott aranyszobrot, csak jelölték rá, a híres producernek, Dino De Laurentiisnek mindez elég volt, hogy felkérje őt a munkára. Scott pedig egy nem akármilyennek tűnő forgatókönyvből dolgozhatott, amit David Mamet és Steven Zaillian jegyzett. Míg előbbit kevesen ismerik (például Mamet írta másodmagával az Amikor a farok csóválja vagy a Ronin mozikat), addig utóbbit talán az egész szakma. Zailliannak köszönhetjük többek között a Schindler listája, a New York bandái, az Amerikai gengszter, a Pénzcsináló, A tetovált lány remake vagy éppenséggel Az ír filmet.

Scottal, Mamettel és Zailliannel (meg persze De Laurentiisszel) a fedélzeten nem is kellett sokáig győzködni a kiszemelt színészeket, hogy írjanak alá a produkcióhoz, de azért e téren is adódtak kisebb gondok. Anthony Hopkins természetesen adta magát a cím- és a főszerepre, nélküle nem is készült volna el a film. Clarice Starling, vagyis az FBI ügynök esetében viszont kissé kérdéses volt ez az egész. A bárányok hallgatnakban az alakításáért Oscar, BAFTA- és Golden Globe-díjat nyert Jodie Foster játszotta Clarice-t, a Hannibalban viszont Julianne Moore helyettesítette (Foster még 1999-ben utasította vissza a szerepet). Ez sokak szemében visszalépésnek is bizonyult, holott Moore kifogástalanul hozta a munkája miatt megszállottságba hajszolt nőt.

Mellettük persze nem mehetünk el szó nélkül a film "igazi" gonosza, a mániákus és szó szerint szörnnyé vált Mason Verger mellett sem, akit nem más keltett életre, mint maga Gary Oldman. A színész felismerhetetlen ebben a szerepében, a smink- és a maszkmesterek módfelett odatették magukat, és Oldman ijesztő játékával együtt megalkották a filmtörténet egyik leggusztustalanabb, legfélelmetesebb figuráját. Hármójuk mellett még feltűnik a Hannibalban Giancarlo Giannini (Casino Royale, A tűzben edzett férfi), Zeljko Ivanek (Erőszakik, A hét pszichopata és a si-cu) vagy éppenséggel Ray Liotta (Nagymenők, Házassági történet) - akik mind pazar alakítást hoznak a nyúlfarknyi szerepük ellenére is.

Viszont ahogy anno a megjelenéskor, úgy most, 20 évvel később is érheti néhány szó a Hannibal ház elejét - hiszen korántsem egy annyira kiemelkedő filmről beszélhetünk, mint A bárányok hallgatnak esetében. Ám az a fajta kritika, ami talán a legtöbbször érte a mozit, miszerint túlontúl obszcén, véres és durva, ma már kevésbé állja meg a helyét. 2001 óta annyiféle és fajta obszcénebb, véresebb és durvább filmet láthattunk már, hogy a Hannibal képsorai igencsak alulról kaparják azt a bizonyos ingerküszöböt. Nyilvánvalóan lesznek jelenetek, amiken még ma is felszisszenhetnek a gyengébb gyomrúak, de semmi olyasmi, amit ne láttunk volna durvább kivitelben.

Ezenkívül azon hibái a filmnek, amik régen és most is felfedezhetőek, picit ronthatják az összképet. A hosszú játékidő ellenére a cselekmény meglepően csapongó, sőt a firenzei jelenetek legtöbbjénél egyenesen fókusztalan. Mintha egy teljesen másik moziba csöppentünk volna, ami akkor válik igencsak szembetűnővé, mikor visszakanyarodunk az amerikai vonalra. Valamint ez a film sokkalta inkább érződik egy horrornak, mintsem egy krimi-thrillernek - ami miatt azért húzhatjuk a szánkat, mert ezzel a több figyelmet és játékidőt kapott Hannibal Lecterből érezhetően kiveszni látszott a misztikum. A bárányok hallgatnakban összesen nyolc percet szerepelt Anthony Hopkins; itt viszont ténylegesen ő a főszereplő. Karakteréről pedig lehullott az a titokzatos lepel, ami naggyá és érdekessé tette.

Ezzel szemben a Hannibal korántsem egy rossz film. A sárga földig lehúzó kritikák pontszámait és százalékait látva módfelett összeráncolhatja az ember a homlokát, hiszen maga az alkotás abszolúte élvezetes. Mason Verge karaktere van annyira ijesztő, hogy többet akarjunk megtudni róla és a Lecterrel való kapcsolatáról, a finálé pedig igencsak eseménydúsra sikeredett. Hans Zimmer atmoszférateremtő zenéi egyenesen a néző bőre alá kúsznak, a színészek pedig egytől-egyig remekelnek. Természetesen nem fog felérni az előző film minőségi színvonalához, de a sorozat későbbi alkotásait látva kifejezetten korrekt munkáról beszélhetünk.

A Hannibal se Scott, se Hopkins, Moore, Oldman vagy éppen Zaillian életművéből nem fog kiemelkedni. Mégis van egy kíváncsivá tevő varázsa a filmnek, ami nem engedi el a nézőjét a stáblista lepergéséig. 20 év alatt annyi pozitívum mindenképp a mozi javára írható, hogy ma már korántsem nevezhető túlontúl véresnek vagy erőszakosnak, ezáltal a többi elemre tudunk fókuszálni (?). Abszolúte ajánlott újranézni vagy elsőre belekezdeni, főleg amiatt, mert pár napon belül debütál a Claire-re keresztelt legújabb CBS sorozat, ami az előzetes elmondások szerint egy másfajta szemszögből fogja bemutatni az FBI ügynök történetét A bárányok hallgatnak történései után.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.