Hirdetés

Pókember: Idegenben - Kritika

|

Szerencsére ez az idegenben tengő-lengő Pókember a legkevésbé sem idegen számunkra, ennél fogva idegenkedni sem fogunk tőle.

És ez így is van jól. Nem megyek bele - mert ennyi idő után amúgy is felesleges -, hogy a Sony mennyit szerencsétlenkedett szegény Hálószövővel. Először Raimiék koncepcióját nyírta ki 3 film után, aztán Marc Webb és Andrew Garfield megközelítéséhez elég volt 2 film, no meg egy félbehagyott franchise és idiótábbnál idiótább spin-off ötletek (May, a kém). A Marvel Studios, pontosabban Kevin Feige szó szerint a szakadék széléről rántották vissza a Falmászót és injektálták be terebélyes filmes univerzumukba. Persze maga a beillesztés akkor hagyott némi kívánnivalót maga után - az Amerika Kapitány: Polgárháborúban minden szórakoztató faktora ellenére logikailag teljesen kihagyható lett volna, a két évvel ezelőtti Pókember: Hazatérés "8 évvel később" nyitánya pedig már akkor megbolygatta az idővonalat -, viszont azóta Tom Holland rendkívül rokonszenves inkarnációja szépen belakta az univerzumot. És ami fontos: első különálló filmjével abszolút létjogosultságot szerzett magának, hiszen kisléptékűsége, hétköznapisága új, földközelibb oldaláról ragadta meg ezeket a szuperhéroszokat, miközben a gigászokhoz is felnőtt a két Bosszúállók mozival. A kérdés persze az volt, hogy ezek után hogyan tovább, különösen a Végjáték elementáris erejét és utóhatását követően?

Hirdetés

Merthogy Kevin Feige szerint érdemben a Pókember: Idegenben zárja le a 2008-as Vasemberrel kezdődő Infinity Saga cselekménysorozatát és vezeti fel az elkövetkezendőket. Ez igaz, hiszen Thanos csettintésének éppúgy meglettek a következményei, mint a Bosszúállók erre válaszul adott hőstetteinek és (esetleges spoiler, aki nem látta a Végjátékot, vagy nem is tudott arról semmit) Tony Stark önfeláldozásának. És noha a Végjátékban meghatottságtól hálás szemekkel mondtunk búcsút sokaknak (kinek végleg, kinek nem), az Idegenben éppen úgy szolgálja a továbblépést az elmúlt 11 év után a néző számára, mint szereplőjének mentora halálát követően. Ehhez mérten az első részt is jegyző Jon Watts most is meghagyta a John Hughes-vonalat és annak kisléptékűségét, csak most a Meglógtam a Ferrarival és A nulladik óra hatása helyett inkább az Európai vakációra húzták fel az egész szuperhősösdit, megfejelve ezt a Végjáték epilógusával.

És ez elsőre kevesebbnek tűnhet ugyan, pedig az Idegenben tipikus folytatás lévén emeli a téteket mind látvány, mind mondanivaló tekintetében. Ez számos szempontból előny! Akciói, azok kreativitása simán rákontráz nem csak az előző részre, hanem az MCU filmjeinek 90%-ára is, plusz az európai légkör valóban frissnek, újnak hat. A mondanivalója is szimpatikus és a maga nemében intelligens (nyilván spoilerek miatt ezekre nem térnék ki), hovatovább számos szempontból új helyzetet teremt nem csupán a már beporosodott Pók-legendáriumban, hanem az MCU-n belül is.

Hirdetés

Csupán az sajnálatos, hogy ezen helyzetek jó része a két darab (az egyiknél garantáltan ovációval övezett) stáblistás jelenetre marad. Ráadásul maga a film hiába szolgál egyfajta nyugvópontként, a csettintés hatásai éppúgy inkább csak gagek és egy mellékkarakter formájában jelennek meg, mint amennyire ezek kihasználatlannak hatnak. Wattsnak most egyértelműen több mindennel kell zsonglőrködnie, mint legutóbb, hiszen a fokozás mellett eme levezetéssel is bajlódnia kellett - miközben új, a közegével és a gonoszával rímelő, kifejezetten aktuális témát is behoz - és pont ez a film rákfenéje is.

A Hazatérés legfőbb pozitívuma pont az egyszerűségében rejlett. Antagonistáját végtelenül egyszerű, ugyanakkor átérezhető motivációk vezérelték (Michael Keaton Keselyűje továbbra is ezért az MCU legjobb gonosza... plusz mert ő Batman!) és hősét éppen ugyanennyire, minthogy felnőjön imádott példaképéhez és becsajozzon, miközben azért megtanulta a szokásos "Nagy erő, nagy felelősséggel jár!" igazságot is. Ezúttal Peter értelemszerűen szeretne inkább tinédzser lenni, azt megélni és ez az a része, ami a karakternek egyértelműen jobban működik, ami most is átérezhető. Ahogy próbálja az egyre inkább teherként lévő szuperhős alteregót összeegyeztetni a magánemberrel. Ezzel zsonglőrködött Sam Raimi klasszikus Pókember 2-je is, de ott szépen feldobtak két lehetőséget és végül érdemi megoldást nem kínáltak, mindemellett még nyakon is öntötték némi giccsel. Szerencsére itt ez nem történik meg, nagyon szép kifutása van ezúttal is Peter Parker karakterívének. Tom Holland mostanra nagyon szépen belakta a szerepet, figurája vágyai, kétségei, kamaszos esetlensége rém átérezhetőek, szimpatikus, párosa Zendaya MJ-jével pedig rettentő tüneményes. Ahogy duója Jake Gyllenhaal Mysteriójával is rettentő erős, a blockbusterektől magát rendre távol tartó Gyllenhaalt pedig szerencsére hagyták kiteljesedni, még ha karaktere minden aspektusának ez nem is adatott meg, de a film egyik legerősebb pontja egyértelműen ő.

Hirdetés

A látványról és a forgatókönyvről ez már kevésbé mondható el. Ugyanis Watts hiába kápráztat el minket sokszor rettentő kreatív megoldásokkal, ha azokból olykor kizökkent a most is meseszerű CGI (pedig vizuálisan tényleg az egyik legizgalmasabb film a sorozatban). A forgatókönyv és Watts rendezése az első félidőben viszont nagyon nem találja magát, hogy hogyan is kéne felvenni azt a bizonyos fonalat és konkrétan nem csak gageket, de bizonyos akciójeleneteket is csak az előzetesekben látunk viszont, a kész filmben semmiképp sem. Pont ezért a kapkodó hatás - valamint Michael Giacchino valamivel erőtlenebb zenéje - miatt nehezebben rázódunk bele az egészbe, de nagyjából amint szereplőink megérkeznek az öreg kontinensre, a film, a tempó, a humor és a karakterek is magukra találnak, például most a fiatalokat sokkalta jobban sikerült kihasználni, még a sokat kritizált Flash Thompsont is.

Hirdetés

Ezzel együtt az Idegenben hiába őrzi meg elődje kisléptékűségét és legfőbb erényeit, hiába szimpatikus üzenete és szereplői, túlságosan is sok feladat hárul rá. Azáltal, hogy epilógusként szolgál egy 11 éves korszakhoz, lekívánja fektetni egy újnak is az alapjait (nem beszélve önmagát újra definiáló ambícióiról!), ez pedig pont földhözragadtságából vesz el, ami ennek a Pókembernek viszont továbbra is hatalmas erőssége. De azt is nyilvánvalóvá teszi ez a mindig rokonszenves és barátságos Hálószövő, hogy ez a világ és annak minden lakója, valamint rajongói vásznon innen és túl csak most merészkednek igazán idegen terepre.

Pókember: Idegenben

Kinek ajánljuk
  • Az első rész kedvelőinek!
  • John Hughes fanoknak!
  • A kisléptékű szuperhősfilmek kedvelőinek!
  • Akik Jake Gyllenhaalt bármikor, bármiben!
Kinek nem
  • Ha unjuk már a szuperhősöket!
  • Akik szeretik, ha egy mozi megáll a saját lábán!
  • Akik elvárják a minél realisztikusabb CGI-t!
  • Ha számunkra Amerika és nem Európa az álmok földje!
Hirdetés
X

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.