Videojátékból filmet készíteni sosem minősült egy bomba biztos befektetésnek, hiszen a stúdiók az esetek többségében elbuktak, ha egy játék sikerét meglovagolva szerettek volna a legkisebb befektetéssel, a lehető legnagyobb haszonra szert tenni. A videojáték-adaptáció, mint olyan a rengeteg szörnyű, sőt némely esetben vállalhatatlan feldolgozás után szitokszóvá vált, azonban mikor már minden remény elveszni látszott, Hollywood valami csoda folytán tavaly a Tomb Raider reboottal elkezdte kapiskálni, hogy pontosan hogyan is kellene értékelhető mozit készíteni egy videojáték alapján.

Bármennyire is nevetségesnek tűnik, de a titok nyitja alapvetően végig ott volt a szemük előtt, elvégre a legtöbb játékot már csak a játékmenete, illetve a műfaj interaktivitása miatt képtelenség lenne vászonra vinni. Így az álomgyárnak rá kellett döbbennie, hogy a siker kulcsa abban rejlik, ha a könyv és képregényadaptációkhoz hasonlóan valamennyire eltávolodnak az alapanyagtól, és csak annyit és úgy tartanak meg belőle, amennyi feltétlen szükséges ahhoz, hogy mind az új nézők, mind pedig a játékot behatóan ismerő rajongók is elégedetten csettintsenek a moziteremből távozva.

Jelen kritikánk alanya a Ryan Reynolds nevével fémjelzett Pokémon - Pikachu, a detektív pedig pontosan ezt a receptet követi, vagyis az azonos című videojáték majmolása helyett inkább csak annak világát és a benne élő pokémonokat hozta magával, hogy aztán ezekre az alapokra építkezve egy valódi szerelmeslevélként szolgáljon megannyi Pokémon-rajongó számára világszerte. A történet főhőse, Tim (Justice Smith) egy váratlan családi tragédia kapcsán kénytelen maga mögött hagyni az álmos kis szülővárosát, hogy aztán a pokémonok és emberek által közösen lakott metropoliszban, Ryme Cityben egy olyan összeesküvés nyomaira bukkanjon, ami végleg romba döntheti a leginkább Zootropolisra hajazó édenkertet. Egy főként a fiatalabb korosztályt megcélzó mozihoz képest eléggé meglepődtem, hogy az írók mennyire nem voltak restek értékelhető drámát írni Smith karaktere köré, aki szintén nagy meglepetésemre egészen korrekt módon adta elő a családi traumától sújtott fiatal felnőttet. A közte és a Ryan Reynolds által megszólaltatott Pikachu közti adok-kapok, - ami nem egyszer valódi buddy movie-ba csap át -, sok esetben a mozi legjobb pillanatait eredményezi, hiszen a kis sárga lénynek Deadpoolhoz hasonlóan egyszerűen be nem áll a szája, amire a lenyűgözően meganimált figura külleme csak rátesz egy lapáttal. Így még akkor sem fogunk haragudni rá, mikor már legszívesebben egy pokélabdába száműznénk az amúgy koffeinfüggő, ámde végtelenül cuki kis bestiát.

Sajnos Smith és Pikachu remekül megírt kapcsolatával ellentétben a film többi szereplője már nem volt ennyire szerencsés, akik a legtöbb esetben nem sokat tesznek hozzá a történet egészéhez. Ezek a papírmasé karakterek ugyan elvégzik a rájuk osztott feladatokat, de itt körülbelül ki is merül minden tudásuk, ami nagy kár, mivel a forgatókönyvírók nem egy meglepő és váratlan csavarral készültek, így érdekes lett volna látni, hogy például a feltörekvő újságírónőt játszó Kathryn Newton Lucyja valódi oknyomozó újságíróként vajon miképpen reagált volna az általuk leleplezett szövevényes összeesküvésre. Ehelyett azonban Newton megmarad a kötelező női mellékszereplőnek, akinek semmi más dolga, minthogy ott legyen a főszereplő páros mellett, amikor azoknak éppen szükségük van rá. Nem járt jobban a mozi főgonosza sem, aki a benne rejlő potenciál ellenére megmaradt egy Marvel tucatgonosz szintjén, hogy a nagy világot elpusztító tervét már meg se említsem, amely láttán szintén egy korábbi Marvel mozi utolsó harmada ugrott be.

Bár emberi szereplők tekintetében az alkotók nem voltak képesek maradandót alkotni, ez szerencsére nem mondható el a mozi valódi sztárjairól, vagyis a pokémonokról, akikről rögtön az első pillanattól fogva elhisszük, hogy valóban élő, lélegző lények és nem csak valami félgagyi CGI sündisznók. Noha meg kell jegyeznem, hogy bizonyos pokémonoknál azért erősen kilógott a lóláb, és ez leginkább akkor vált zavaróvá, ha Pikachu elképesztő részletességgel meganimált küllemét kellett alapul venni, amire esélyes, hogy még hosszú évek múltán is jó példaként fogunk hivatkozni. A kiválóan megalkotott pokémonok mellett a film másik erősségét a Pokémon utópiaként felfogható Ryme City adja, ami első hallásra a Zootropolist idézi meg, viszont amennyiben jobban elmerülünk benne, akkor némi Szárnyas fejvadászos áthallás is beköszön a neo-noirként bevilágított, high-tech megacity-ben. Amelyben nem mellesleg egy egész csokornyi elrejtett easter egg, kikacsintás, valamint utalás várja, hogy Pokémon mesterekhez méltóan megtaláljuk és befogjuk őket, így a széria leghardcore-abb rajongói biztosra veszem, hogy többször is újra nézik majd Pikachuék kalandos nyomozását.

Mindent összevetve elmondható, hogy a pokémonok első élőszereplős mozija bár jó néhány sebből vérzik, az összképet elnézve mégsem lehet komolyabb okunk a panaszra, hiszen a készítők nagyszerű érzékkel nyúltak a zsebszörnyek világához, ezzel pedig sikerrel támasztották fel a franchise filmes vonalát, ami úgy képes egyszerre bevonzani kicsiket és nagyokat egyaránt - ezáltal pedig tökéletes családi mozivá válni -, hogy közben hű marad ahhoz a Pokémon örökséghez, melynek az alapjait még húsz évvel ezelőtt, az első anime sorozatban fektették le.