Mielőtt becsücsültem volna a Predator - A ragadozó sajtóvetítésére, abban reménykedtem, hogy az egész cikket egy szerelmeslevél formájában írhatom meg, egyenesen Shane Blacknek címezve. Elvégre szinte mindenért kamasz módjára rajongok, ami kipattant az író/rendező fejéből az elmúlt évtizedek során. Olyan kultikus darabokkal örvendeztetett meg, mint a Halálos fegyver széria, míg a Bruce Willis és Damon Wayans nevével fémjelzett Az utolsó cserkésznek bármilyen módon rangsorolt listámon bérelt helye lenne. A Durr, durr és csókot egy méltánytalanul elhanyagolt gyöngyszemnek tartom, a Rendes fickókon és a Vasember 3-on pedig remekül szórakoztam, ezért óvom féltve ezt a mozira korlátozott, "plátói kapcsolatot". Ezekkel szemben a Predator kedvcsinálói nem pendítettek meg bennem semmit, így némileg aggódva, de Black zsenijében mégis bízva vártam, hogy a Ragadozó levadássza és trófeaként mutogassa a szimpátiámat. Ezt sikerrel teljesítette, de egyúttal kitépte a szívemet is. 

Az új Predator - spoilerek nélküli - premisszája az, hogy a ragadozók (avagy yautják) egyik űrhajója a Földre zuhan, amelynek szemtanúja lesz a világ egyik legképzettebb mesterlövésze, Quinn McKenna (Boyd Holbrook) is, aki magához vesz némi szuvenírt a roncsokból és hogy elrejtse a katonaság elől, elküldi magának postán, csakhogy az idegen technológia végül a feleségénél (Yvonne Strahovski) és autista fiánál (Jacob Tremblay) köt ki, utóbbi pedig közelebbről is megismerkedik a felszereléssel. Mindeközben akcióba lendül egy titkos szervezet is (Sterling K. Brown ügynökével az élen), akik a nagyszerű tudós és wannabe Ellen Ripley, Casey Bracket (Olivia Munn) segítségével szeretnének megtudni mindent a rejtélyes lényről. Természetesen a dolgok hamar átcsapnak "aztarohadtélet!"-be, így például McKenna is egy olyan csapat élén találja magát, ami mentálisan sérült katonákból áll, valamint előbb-utóbb kiderül, hogy magára a vadászra is vadásznak (aki látta ezt a trailert, annak ez nem lesz újdonság). 

Tisztán érthető, hogy mi volt Black szándéka a Predatorral: egy olyan tökös és korhatáros akciófilmmel szórakoztatni a széria rajongóit, amelyben több az egysoros, mint a testnedv, a kiloccsanó belsőségek bűzénél pedig áthatóbb a tesztoszteron. Afféle "Az utolsó akcióhős Ragadozóba oltva" elegy lebeghetett a szeme előtt, ezt a vállalást pedig teljesítette is a koncepció, viszont az arányok már szemöldökráncolásra adhatnak okot. Noha a filmnek alapvetően piszkosul jól áll a rendező humora, ami sokszor önfeledt kacagásba torkollik, mégis többször is azt érezhetjük, hogy pár fokozattal túlcsavarták a poénadagolót. Egy nagyot szóló tréfagránátra jut legalább kettő besült is, amit javarészt a flúgos bagázs két tagjának, Coyle-nak (Keegan-Michael Key) és a Tourette-szindrómában szenvedő Baxley-nek (Thomas Jane) köszönhetünk, de a többiek se fogják vissza magukat, amire a magas korhatárbesorolás (18+) még rá is tesz pár lapáttal. 

De a film nem csak a mókában engedi el magát, ugyanis a válogatott káromkodásoknál csak a különféle színű vér ömlik nagyobb mennyiségben. A ragadozók cseppet sem fogják vissza magukat, akár a földieket, akár egymást kell változatosabbnál-változatosabb eszközökkel felkoncolniuk, de persze történetünk emberi harcosai sem teázgatnak rózsaszín plüss papucsban, hanem alaposan kiveszik a részüket az öldöklésből. Szemkápráztatóan véres és mocskos az, amit a készítők a vászonra álmodtak, amihez minőségi látvány is párosul. Tudniillik sem a vadászok kinézetét, sem a film speciális effektjeit nem érheti szó, ez a része nagyon rendben van a nagy egésznek, ahogyan a Henry Jackman (Kingsman: A titkos szolgálat, X-Men: Az elsők, Amerika Kapitány: Polgárháború) által megkomponált dallamok is remekül felerősítik az események hangulatát. Nem különb a színészek játéka sem, akik magabiztosan hozzák azt, ami kell egy a '90-es éveket idéző könnyedebb akcióőrülethez, elvégre ez nem A víz kib*szott érintése, hanem a filmtörténelem sokadik Predator epizódja, amivel az Arnold Schwarzenegger és Danny Glover által kitaposott utat követik. 

De bármennyire is próbálunk zen állapotba kerülni egy ilyen típusú film előtt, redukáljuk le az elvárásainkat egy nullához közelítő számra és kíséreljük meg átadni magunkat az önfeledt szórakozásnak, a vérbő akciózásnak és az események sodró lendületének, mégis folyamatosan belerondít az élménybe a forgatókönyv logikátlansága. Olyan érzés ez, mintha fájna a fogad: hiába felejted el egy időre és próbálsz róla nem tudomást venni, mégis a legváratlanabb pillanatban beléd nyilall és elcseszi a pillanatot. Valahogy ez a helyzet azzal a szkripttel is, amit Black régi cimborájával, Fred Dekkerrel közösen baltázott el. Érthetetlen, hogy mi történt azzal a zseniális íróval, aki összehozott egy zseniális Az utolsó cserkészt és Halálos fegyvert, mindazonáltal akkor jár a néző a legjobban, ha készenléti állapotba helyezi az agyát és nem lát, csak néz. 

A film egyik producere azt nyilatkozta, hogy a finálé két folytatásnak is megágyaz, amiket nyilvánvalóan csakis akkor láthatunk, ha eléggé csilingel a kassza hozzá. Mivel az eddig elhangzottak alapján a Predator - A ragadozó nem hibátlan, de közel sem nézhetetlen, ezért azt javasoljuk, hogy váltsatok rá jegyet és döntsétek el magatok, hogy elégedettek vagytok-e a franchise alakulásával, ugyanis a projektben benne van egy pozitívabb jövő ígérete. Ha hasonló stílussal, de kevesebb logikai bakival és erőltetett poénnal készül el a folytatás, akkor hajlandóak vagyunk újfent bizalmat szavazni Shane Blacknek, addig viszont maradunk a "szex és a pizza" hasonlatnál.