Úgy néz ki, hogy a szerkesztőségen belül én nyertem meg Michael Bay filmjeit: a legutolsó agymenése, a Six Underground is nálam landolt, illetve a személyes kedvencemet, a Sziklát ajánlanám továbbra is mindenki figyelmébe. Sokan mondják, hogy Bay akkor tud igazán jót rendezni, ha nincs túl sok pénze rá. Ezzel nehéz nem egyetérteni, mert amikor a Transformers-filmek kamerái mögé engedték, a megalomániájának nagyjából nem volt határa. Cserébe a kevesebb büdzséből készült filmjei (mint a Pain & Gain, a 13 óra: Bengázi titkos katonái vagy akár a fentebb említett Six Underground - Hatan az alvilágból) jobban sikerültek. A Rohammentő bár követi ezt a sémát, összességében egy nagy drónpornó, amiben Jake Gyllenhaal néha színészkedik is.

A történet szerint Will Sharp (Yahya Abdul-Mateen II) egy veterán, aki bajban van, mert a felesége beteg és pénzre van szüksége, elég sokra ráadásul, meg még ott a gyerek is, hogy tutira legyen súlya a karakternek. Természetesen az állam és a sereg cserbenhagyja, így nincs más választása, mint hogy elhidegült testvérével, Dannyvel (Jake Gyllenhaal) újra felvegye a kapcsolatot, aki sajnos nem épp a legtisztességesebb állampolgár. Amint megérkezik hozzá, Danny be is húzza őt egy bankrablásos melóba, de ígérete szerint semmi probléma nem lesz, mert csak jönnek és mennek, egy fegyver sem fog elsülni. Csakhogy besétál egy rendőr a bankba és minden félremegy. Will és Danny egy rövid gyalogos menekülés után egy mentőautóban kötnek ki, egy mentőssel és egy haldokló rendőrrel, aztán meg is kezdődik Los Angeles belvárosában a hajsza.

Ahogy már a bevezetőben is említettem, gyakorlatilag egy nagy drónfelvétel az akciótotálok jelentős része. Az elején kifejezetten tudtam értékelni, mindig is szerettem ezt a túldramatizált és túlszaturált képi világot, de itt azért megszaladt egy kicsit Bay keze. Konkrétan úgy éreztem magam, mint J.J. Abrams első Star Trek filmjében, amikor a sötét sarok is becsillant a kamerába. Na, itt minden nem közeli egy szuperdrónnal van felvéve. Ha meg valahol nem fért el, akkor jöhetett egy ügyes operatőr egy ütős steadicammel. Az alkohol is jó dolog, de ha magamba lendítek hét gintonicot, lehet, hogy az életben többet nem tudok alkoholra nézni. Ez a helyzet ezekkel a felvételekkel is: jónak jók, de olyan szinten vannak túltolva, ami már rontja az élményt. Ezt ráadásul a film tempójára is el lehet mondani.

Konkrétan nincs egy perc megállás és ez nem csak a mentőautóra vonatkozik, mert ott egyértelműen elmagyarázzák a miérteket. Hanem amikor a mentőautó belsejében vagyunk, ott is folyamatos a dinamikus vágás, a karakterek leginkább üvöltöznek egymással, mintsem beszélgetnek. Abszolút jogos, hogy ez egy feszült szituáció, aminek igazából mindenki látja a végét, de a néző belefásul a stresszbe. Mivel konstansan fennáll a rohanás, gyakorlatilag állandósul a halálfélelem, beleunsz az amúgy felettébb látványos akciójelenetekbe. Ami viszont vitathatatlan, hogy minden egyes akciójelenet látszik, hogy ezt tényleg felvették, az valóban robban és amaz meg oltári nagyot repül. Volt viszont egy darab CGI-hajsza, ami pont emiatt borzasztóan kilógott a sorból.

Karakterépítés vagy sztori nem nagyon van, csak klisék végeláthatatlan dömpingje, de mondjuk soha nem is igazán volt Bay filmjeiben. Jake Gyllenhaal és Yahya Abdul-Mateen II amúgy remek párost alkotnak, nagyon jól hozzák a családi drámát és a közös múltat, a végtelenül túldramtizált flashbackekkel együtt, de szokás szerint Eliza González csak szépen néz. Bay belerakta ezeket az elemeket is kötelezőként, hogy a film működjön, de itt nagyjából véget is ér a dolog. A termékelhelyezés pedig egy újabb pofátlan szintjére jutottunk el, de talán ez korábban sem volt másként. Ahogy megszokhattuk, gyönyörű felvételeket láthatunk autókról és az amerikai seregről rendőrségről, a zene pedig továbbra is megadja azt az extra feelinget a sztorihoz, amit kell.

Bay filmjei egyértelmű látványpornók, technikai értelemben a filmkészítés csúcsát jelentik, biztos vagyok benne, hogy a kamerakészítők ezzel promózzák az összes terméküket és ilyenekre mutogatnak példaként, hogy miért van szükség még jobbakra. Ezúttal talán egy kicsit a sztori kevesebb volt az átlagnál, de azért a poénok nagyot mentek, viszont nem emlékszem rá, hogy mikor jártam utoljára olyan filmen, amikor a vetítésről nem egy ember sétált ki, mert valószínűleg ennyire hidegen hagyták őket az események. Akik vevők az ilyen "technikai erőfitogtatásokra", azok nyugodtan üljenek be rá, mert lesz mit nézni, de másoknak kevés filmélményt ad a Rohammentő.