Egyre kevesebb ma a szerzői alkotó Hollywoodban, ám épp azért becsüljük annyira őket, mert mindannyiukhoz társítunk valamit - legyen azok hangzatos, de helytálló jelzők vagy a nevük hallatán rögtön felszínre törő érzelmek -, ami kiemeli munkásságukat a többi közül. Számomra, és valószínűleg sokak számára még Christopher Nolan neve egyet jelent egy olyasfajta grandiózussággal, aminek szentélye maga a mozi, és aminek hatását alkalmasint egy életen át magunkkal fogjuk vinni. Persze, nem mindenkinek kenyere az a fajta hűvös, de végtelenül precíz profizmus, amivel az ötszörös Oscar-jelölt rendező dolgozik. Ez alól a Tenet sem lesz kivétel - ám az, úgy gondolom, kétségen felül áll, hogy ilyet, ebben a formában még nem láttunk a filmtörténet során.
Igen, nehéz film lesz a Tenet, piszok nehéz. Nem feltétlen a cselekmény csavarossága, vagy az inverzió folytonos jelenléte miatt. Elvégre is, ahogy azt előzetesen ígérték, valóban egy kémfilmről, ám annak egy közel sem klasszikus megvalósulásáról beszélünk, ahol egy bizonyos szó, avagy valami, amit nem igazán érthetünk - lévén maga a film sem próbálja meg tudományosan alátámasztani rejtélyeit -, a Tenet uralja nem csak jelenünket, de múltat és jövőt egyaránt. Ahogy az pedig a történelem során lenni szokott, ez a technológia (?) rossz kezekbe kerül, a harmadik világháborút pedig egyedül (?) A Főhős (John David Washington) akadályozhatja meg. Vele együtt a néző is megtapasztalhatja, milyen is árral szemben úszni - főleg, ha az általunk ismert világ jön velünk szembe.
Nem véletlen a ködös fogalmazásmód: a Tenet nem az a film lesz, mely megválaszolja azokat az elkerülhetetlen kérdéseket, melyek menetrendszerűen fel fognak merülni bennünk az őrületes 2 és fél óra után. Ha ez valakinek bökni szokta a csőrét, akkor itt bizony nagyon komoly kisiklások lesznek, mivel a Tenet nem akarja feltálalni vagy megoldani az időutazás, inverzió vagy entrópia gyakorlati kérdéseit. Sőt, ha ilyesfajta elemző szemmel ülünk be Nolan legújabb agymenésére, akkor bizony alaposan széteshet a filmélmény, vagy egyszerűen csak elveszíti annak minden lendületét. Nem tagadom, voltak bizonyos pontok, amikor ez nálam is majdnem bekövetkezett, annak ellenére, hogy valójában egy már jól ismert, sőt egész kiszámítható narratívát mesélnek el nekünk - ezt pedig a Nolantől már-már elvárt csavarosság sem tudja, vagy akarja leplezni. A Tenet viszont nem abban a páratlanul intelligens történetvezetésben domborít, mint amit 10 éve az Eredet mutatott meg, mondván ezt így is lehet. Jelen esetben egy brutálisan látványos akciófilmről beszélünk, ami szembe megy mindazzal, amit általánosságban mozgóképtől elvárunk, minden alkalommal, amikor leülünk egy elé.
Humor? Nem lesz, de miért is lenne, ez nem erről szól. Érzelmek? Hát, erre se alapozzunk nagyon, mert ugyan bőséges játékidő állt Nolan rendelkezésére, és legalább annyira pazar színészi alakítások, idő és hely nemigen volt rá. Kapkodó vagy feszes? Borzasztó nehéz eldönteni, ahogy maga a Tenet is olykor a szórakoztató filmélmény határán táncol, és ha valaki nem járatos az idővonal-machinálós produkciókban, akkor könnyedén elveszítheti a fonalat. Pedig meggyőződésem, hogy sokkal egyszerűbb a Tenet koncepciója és struktúrája, mint azt sokan - az első benyomások alapján mondom ezt - hinni akarták. Ez pedig egy pillanatig sem kritika, ellenkezőleg: Nolan filmjének épp abból adódik kettős jellege, vagy az azt körül lengő homályosság, hogy valami sokat látottat, valami (szándékosan) könnyedén befogadhatót mutat meg úgy számunkra, ahogyan azt eddig még nem láttuk. Ez részint a narratívában is megmutatkozik, ám amikor azt mondom, hogy "ahogyan még nem láttuk", akkor egy olyan szerkezetében és vizualitásában is szokatlan élményre gondolok, amit minimum bravúros, de majdhogynem emberfeletti teljesítmény volt összehozni.
Washington, Pattinson és Debicki is egyaránt teljesen együtt élnek a történésekkel, ám annyira cselekményközpontú és izzasztóan tempós az egész élmény, hogy úgy igazán csak Kenneth Branagh tudott kiemelkedni, már ha az alakításoknál maradunk. Ő viszont piszkosul, egyfelől ilyen habitusú szerepben, emlékezetem szerint, soha nem láthattuk még a színészt, aki túlzás nélkül vérfagyasztó jelenség a vásznon. Egy olyan fenyegetést képvisel, amit tényleg szerencsésebb mielőbb meggátolni. A Tenet pedig mindent ennek a fenyegetésnek rendel alá, minden ekörül forog szüntelen, méghozzá egy olyan gigászi, kegyetlenül hangos, de még annál is látványosabb globális háborúban, ahol sokszor azt is nehéz mondani, ki a valódi ellenség. Ludwid Göransson, az atmoszférateremtés egyik jelenkori nagymestere olyan dallamokat, sokszor már-már zajokat komponált a Tenet alá, ami az IMAX nagytermében nézve mintha fizikailag felforralná az ember vérét. Megkockáztatom, néha a kellemetlenség határát súrolta a dolog, ám a vásznon látottakkal együtt, a kaotikus, de lépésről-lépésre megkoreografált akciójelenetekkel az élen Nolan egy hipnotizáló erejű háborúba repíti a nézőt. Ez a felismerés pedig egy kulcsfontosságú darabja annak a kirakósnak, amit a Tenet, mint filmélmény képvisel.
Isten őrizzen attól, hogy hangzatos lózungokkal próbáljak meg bárkit is meggyőzni, ám a Tenettel kapcsolatban számomra egyértelmű, hogy ezt a filmet nem megérteni kell (lévén a film tudatosan hagy nyitva megannyi kérdést), hanem megtapasztalni. Ilyen szempontól pedig sokkal közelebb áll ez a fajta élmény a Dunkirkhöz, mint ahhoz az Eredethez, amihez a sajtó hajlamos volt előzetesen hasonlítgatni a Tenetet. A 2017-es háborús drámához hasonlóan egy kissé steril, távolságtartó produkcióról beszélünk, amiben több olyan aspektus is a háttérbe van szorítva, amit már megszoktunk, sőt elvárunk egy filmtől, függetlenül annak műfajától. Nem fogunk kötődni karakterekhez, nem lesz feltétlenül érzelmi katarzis a jutalmunk, de talán még az áll-leejtős slusszpoént sem fogják megkapni azok, akik abban bíznak. Ezzel szemben ott van az a néhány bravúros komponens, amik kiadják azt a különös entitást, ami maga a Tenet - és mi sem bizonyítja jobban annak sikerességét, hogy közel lehetetlen feladat szavakkal leírni azt. Ám egy percig sem lehet hibáztatni azért valakit, ha részben az előbbiek miatt, úgy el fog menni mellette Christopher Nolan filmje, mint egy szélvész gyors tehervonat.
Lehet pusztán vakszerencse, ám én nem ebbe a csoportba tartozom. Sőt, egy pillanatig sem volt kérdés számomra, hogy az "Ezt látnod kell!" plecsnivel pontosan egy ilyen merész és innovatív alkotást kell díjazni, mint a Tenet, ami nem csak kigondolt valami eszelőset, de véghez is vitte. Úgy, ahogyan azt kell.