Steven Soderbergh az utolsó filmrendezők egyike, akik az Álomgyár biztonsági játékai ellenére mernek kísérletezni, mernek újjal próbálkozni akár a történetről, akár a megformálásról vagy akár a színészvezetésről van szó. Az amerikai polihisztor számos nagyszerű alkotással örvendeztetett meg már minket, mint például a Mint a kámfor, a Traffic, a Logan Lucky - A tuti balhé, avagy debütáló filmje, a Szex, hazugság, video, melyekben sorra mutatkoznak meg ezen különc változtatások. Nyilvánvalóan ezzel a fajta munkamorállal és stílussal nem mindig érik el a készítők, amit el szerettek volna érni, járulékos veszteségek mindig akadnak. Pechünkre Soderbergh legújabb mozija, a The Laundromat is ezek közé sorolható.
Ám ahogy az első hivatalos előzetes megjelenése kapcsán írtuk is, minden adott volt egy szórakoztató, de egyben tanulságos filmhez. A rendező Soderbergh volt, aki még idén kiadott a Netflix berkein belül egy roppant értékes és szenzációs alkotást a High Flying Bird jegyében; a forgatókönyvíró Scott Z. Burns volt, akinek nevéhez olyan szkriptek fűződnek, mint A Bourne ultimátum, a Fertőzés, a Mellékhatások vagy éppen a The Report; olyan színészek írtak alá a filmhez, mint Gary Oldman, Antonio Banderas, Meryl Streep, James Cromwell, Sharon Stone, Matthias Schoenaerts és még sokan mások. Ujjal mutogatni pedig nem szeretek, de az egész valahol Burns forgatókönyve táján csúszhatott így szét.
Ehhez viszont szorosan hozzátartozik maga a sztori, amit adaptálni szerettek volna a képernyőkre, hiszen ennek az igaz történetnek a mai napig érződik az utóhatása. A Mossack Fonseca Panamavárosban található ügyvédi iroda több százezer kisebb céget, offshore céget, csak papíron létező vállalkozást alapított a fennállása során csak és kizárólag azért, hogy a különböző biztosításokat ne kelljen nekik kifizetniük. Aztán azzal nem árulok el nagy spoilert, ha megemlítem, hogy 2016-ban végleg bedőlt ez az egész szélhámosság, viszont magát a céget csak két évvel később, tavaly zárták be teljesen. Ezt pedig onnan lehet tudni, hogy a The Laundromat forgalmazása és vetítése miatt a Mossack Fonseca beperelte a Netflixet, amely ügy a mai napig a levegőben lóg.
A filmben Gary Oldman és Antonio Banderas alakítják a két cégalapítót, Jürgen Mossackot és Ramón Fonsecát, és valóban végig azt csinálják, hogy különféle offshore cégek létesítésével nem fizetik ki, sőt hamisítják a biztosítási szerződéseket. Erre pedig egy frissen megözvegyült kisnyugdíjas, Ellen Martin (Meryl Streep) figyel fel, mikor megboldogult férje életbiztosítása körül csalást kezd érezni, és elhatározza, hogy az ügy végére jár. A történeten belül kitérnek még számtalan kókler cégigazgatóra, lefizetett politikusokra, valamint kétségbeesett, pénztelen kisemberekre is. És pontosan ez az a pont, ahol megbukik a film.
Másfél óra alatt annyi mindent szerettek volna megmutatni nekünk, hogy a film vége felé csak kapkodjuk a fejünket az elsőre értelmetlen és összefüggéstelen jelenetek között. Olyan karakterek kapnak hosszas játékidőt, akik maximum egy gyors és narrált montázst érdemeltek volna, ezzel pedig abszolúte megtörik a mozi első felének varázsát. Hiszen az első durván 40 perc felettébb szórakoztató és magával ragadó lett; itt ismerjük meg a főszereplőket, az ő történetüket, és (amit külön ki kell emelni pozitívumként) úgy tudták bemutatni ez az egész biztosítási procedúrát, hogy a témában egyáltalán nem jártas nézők is megértsék és ne érezzék azt, hogy a szájukba rágják. Viszont a film második fele olyan, mintha egy teljesen más alkotást néztünk volna, annyira kilóg és elidegenítő lett.
A maradék 50 percben három olyan sztorit bontanak ki, melyek alapvetően a cselekmény vázát képzik, hiszen ezen történések segítenek hozzá minket a cég összeomlásához, viszont effektíve megtörik a film eddigi ritmusát és hangulatát. Lassabbá válik, hiszen az új figurákat megint be kell mutatni, de kissé erőltetetté is, mert maga a cselekmény láthatóan el lett nyújtva. Ez azért nagy kár, mert a végén megint a két csaló ügyvédre fordul a kamera, az ő sztorijuk ér véget Ellenével egyetemben, és újfent visszatérni látszik a ritmus, de egyhamar véget ér és pereg a szemünk előtt a stáblista. Emiatt hatalmas hiányérzet települ a szívünkre, és csak a szánkat húzzuk a kihagyott ziccer gyanánt.
Hiszen a mozi minden más eleme közel tökéletes szinten mozog: a színészeket öröm nézni a képernyőn, mindegyikük lubickol a szerepükben, és ez különösen igaz a két férfi főszereplőre, Oldmanre és Banderasra. Míg az utóbbi egy elsőre megfontolt, de hosszabb távon forrófejű jogászt alakít, addig az előbbi egy német származású ügyvédet - itt pedig muszáj megemlíteni Oldman akcentusát, mert valami fergeteges, ahogy csűri-csavarja az összes létező szót. A többi aktor is kellőképpen odateszi magát, még akkor is, ha éppen nyúlfarknyi szerep jutott néhányuknak; Meryl Streep láthatóan nem erőltette meg magát, de így is szerethető kisnyugdíjasként, Jeffrey Wright és Matthias Schoenaerts amennyire rövid idejük van, annyira emlékezetesek, de Sharon Stone-t a maga öt percével is üdítő volt látni.
Az alakítások, valamint a pontos rendezés mellett az operatőri munka és a vágás azok a területek, melyek kiemelkednek - ezen pedig nincs is min meglepődni, elvégre egy Soderbergh-filmről beszélünk. A fényképezés igencsak gyönyörű lett, akár a kis beltéri területek, akár a nagy külsős helyek bemutatásáról beszélünk, annyira másnak és különlegesnek hatnak, pedig csak különböző, nem megszokott szemszögből lettek felvéve. Ugyanez igaz a vágásra, hiszen a gyors, ritmusos snittek ellenére a néző képben van a történésekkel (a film elején), nem érzi túlzónak vagy tolakodónak a képeket. És ezzel kapcsolatban kell megemlíteni azt, hogy mindkettőt Soderbergh végezte el (a vágást Mary Ann Bernard álnéven).
A The Laundromat nem lett egy rossz film, mindössze összeszedetlen, fókuszálatlan. Ha az elejétől a végéig tartani tudta volna a gyors, ritmusos tempót, akkor még kultfilm is lehetett volna belőle. Viszont a második felére kifogy belőle a szusz, jelentéktelen karakterek kapnak borzasztóan hosszú játékidőt, ezzel elrontva a hangulatot és a stílust. Ennek ellenére minden Steven Soderbergh rajongónak ajánlott egyszer megkukkantania a The Laundromatet, mert a színészek játéka és az egésznek a technikai megformáltsága azért eléggé jól sikerült. Csak kár, hogy egy épkézláb sztorit nem tudtak írni hozzá.
A The Laundromat október 18-tól érhető el Netflixen magyar felirattal és szinkronnal egyaránt.