Hirdetés

A Vaják sorozat lecseréli Eskel megformálóját

|

Kényszerű cserével folytatódik a munka a Netflix fantasy sorozatán.

Hirdetés

Hosszú hónapok kihagyása után augusztusban végre újra munkába lendülhettek a Vaják kamerái és folytatódhatott Geralt útja, amely ezúttal a híres vaják iskola, Kaer Morhen felé vezet. Mi nézők is tűkön ülve várjuk már, hogy megismerhessük Geralt mentorát, Vesemirt és bajtársait, Lambertet és Eskelt. Egy jó ideje már nem volt titok, hogy mely színészek fognak ezekbe a rajongók által közkedvelt szerepekbe lépni, de külső körülmények hatására sajnos most változott egy kicsit a felhozatal.

Hirdetés

Ahogyan sok más sorozatnál, úgy a Vajáknál sem teljesen idegen az időközi színészcsere. Az 1. évad esetében rögtön a pilotnál döntöttek csere mellett a készítők, amikor Renfri szerepét újracastingolták és Emma Appletonnak adtak esélyt a nyitó epizódban. Utólag mindenképpen jó döntésnek bizonyult ez a lépés, hiszen Appleton igazán szimpatikus volt ebben a rövidke, ám annál lényegesebb szerepben és a közönség is sajnálta, hogy mindössze ennyit láthatott a színésznőből a sorozatban. Most ugyancsak színészcsere történt a 2. évad forgatása közben is, azonban ezúttal nem kreatív döntés húzódik a háttérben.

Thue Rasmussen, Eskel megformálója kényszerült távozni a szerepből, ugyanis a koronavírus okozta csúsztatások miatt nem tudta megengedni magának, hogy ősszel is csatlakozzon a forgatáshoz. Rasmussen egy Tweetben jelentette be távozását, amelyben elmondta, hogy nagyon sajnálja, hogy le kell mondania a szerepről, hiszen remekül érezte magát a forgatásokon, ahol mindenki maximálisan kitett magáért. Elárulta továbbá, hogy már most rengeteg pozitív üzenetet kapott a széria rajongóitól és, ha vajákként már nem is, de nézőként mindenképpen becsatlakozik a 2. évadba.

Túl sok idő nem volt arra, hogy a készítők megtalálják Rasmussen utódját, de szerencsére több színészt is komolyabban fontolóra vettek az eredeti casting folyamat során, így logikus volt, hogy közülük válasszák ki az új Eskelt. Pletykák nyomán tudni lehetett, hogy Basil Eidenbenz már annak idején is nagyon közel állt ahhoz, hogy megkapja a szerepet, így sokan most rá tették a voksukat. Sokat nem is kellett várnunk a bejelentésre, a Deadline néhány nappal Rasmussen bejelentése után megerősítette, hogy Eidenbenz váltja őt a vaják szerepében. Fizikai felépítésében Eidenbenz jócskán hasonlít elődjéhez, nem is említve, hogy egy tapasztaltabb színészről beszélünk. Egyedül fiatalabb életkora jelenthet bökkenőt, de egy kis sminkkel akár ez is elfedhető, ha szükséges.

Sajnos ez a csere némiképp biztosan meghosszabbítja a forgatást, hiszen Rasmussennel már vettek fel jeleneteket tavasszal, ezeket pedig újra kell rögzíteni az új színésszel. Reméljük azért túl sok extra munkája nem lesz ebből fakadóan a stábnak, hiszen mi már minél előbb szeretnénk látni a 2. évadot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.