Hirdetés

Megtudtuk, hogy melyik korban játszódik a Gyűrűk Ura sorozat

|

Fontos információra derült fény az Amazon Gyűrűk Ura sorozatával kapcsolatban, ami alapján következtethetünk a potenciális történetre.

Hirdetés

Ahogyan azt egykor J.R.R. Tolkien, Középfölde atyja is megfogalmazta: "bölcsen tettem, hogy egy térképpel indítottam." A szerzőhöz hasonlóan az Amazon is ezen az úton indult el és térképekkel kezdte el promótálni a készülő Gyűrűk Ura sorozatát. Ezzel egyidőben kiderült, hogy Középfölde mely korszákába kalauzol el bennünket a történet, ami némiképpen szűkítette a képet, ráadásul egy népszerű pletyka is megdölt a szériával kapcsolatban.

Hirdetés

"Üdv a Másodkorban!" Ezzel a lényegretörő üzenettel osztotta meg az Amazon az új, Középföldét ábrázoló térképeit. A mondat egy szempillantás alatt kizárta azt a teóriát miszerint Aragorn fiatal éveiről szólna a sorozat. Gondor későbbi királya, akit Peter Jackson filmjeiben Viggo Mortensen keltett életre már a Harmadkorban született, így kizárható, hogy bármi köze is legyen a stúdió terveihez.

A Másodkort "Númenor korának" is szokás nevezni. A közzétett térképek egyikén látható Númenor szigete a bal sarokban, így elképzelhető, hogy ez a helyszín is fontos része lesz a szériának. A Harmadkorban már csak legendák ismeretesek Númenorról, mint az emberiség egykori elveszett városa. Tolkien történeteiből kiderül, hogy a Valák (középföldi istenek) emelték ki a szigetet az óceánból, ajándékul szánva azt az embereknek. A birodalom hanyatlását majd teljes eltűnését az isteni törvények megtagadása idézte elő.

Nem ez az egyetlen érdekes kiindulási pont azonban a közel 3500 éves időszak történelmében. A tündék híres székhelye, Völgyzugoly is itt kezd el kivirágozni, valamint Sauron is ebben a korban kovácsolja meg a Hatalom Gyűrűjét. Utóbbi arra ösztönzi a tündéket, embereket és törpöket, hogy egyesítsék erejüket és közösen szálljanak szembe a Sötét Úrral.

A Gyűrűk Ura sorozat érkezésére leghamarabb 2021-ben számíthatunk. Showrunneri feladatokat JD Payne és Patrick McKay látnak el.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.