Hirdetés

Ekkor jön a Halálos fegyver 3. évada

|

Bár a magyar premier még nem ismert, viszont már egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy mikor láthatjuk Seann William Scottot a Halálos fegyver sorozatban.

Hirdetés

Nagy balhé volt a Halálos fegyver sorozat egyik főszereplőjének viselkedéséből, ugyanis Clayne Crawford lelkileg terrorizált másokat és ellenséges környezetet teremtett a forgatás során, amivel megkeserítette a stáb munkáját. A FOX megpróbálta helyrehozni a dolgot, az első eset után terápiára küldték a színészt, ám ezt újabb incidensek követték, amit a csatorna már nem nézett el neki és kirakták a szűrét (az viszont nem túl elegáns, hogy ő ezt a sajtóból tudta meg). 

Hirdetés

Mivel azonban a sorozatot nem szerették volna kaszálni, ezért úgy döntöttek, hogy a 3. évadban egy új társat tesznek a Damon Wayans által játszott Murtaugh mellé, aki nem más lesz, mint Riggs rokona (valószínűleg a testvére, így megtarthatják a Riggs nevet), méghozzá Seann William Scott (Amerikai Pite, Hé haver, hol a kocsim?, Két kopper) megformálásában. Eddig csak sötétben tapogatóztunk azzal kapcsolatban, hogy mikor rajtol el a Halálos fegyver következő szezonja az új főszereplével, de a sorozat a közösségi oldalakon nemrég leleplezte a dátumot: 

A Halálos fegyver sorozat 3. évada tehát szeptember 25-én debütál és mivel a korábbi két évad is lement szinkronosan az RTL Klubon (a 2. szezon július 6-án ér véget), valószínűleg ezt is látni fogjuk majd így - de hogy mikor, az még kérdéses. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.